HYDRA krónikák - Taktikai Erő: 1.fejezet - A nagy nap

Az eredetileg tavaly februárban Wattpadre kirakott 1.fejezet újraírt változata, ami az eddigi leghosszabb írásom lett közel 2000 szóval.
Jó szórakozást :)

*ring-ring*
Karl meghallotta az ébresztő csöngetését. Más napon egyszerűen kitapogatta volna, leállítva, hogy folytassa az álmodozást egy világban, amibe csak ő szólhat bele. De ma kiugrott az ágyból, gyorsan lenyomta az órát, és már indult is a szekrénye felé hogy felöltözzön. Ugyanis a mai nap különleges lesz: ma fogják letesztelni a fegyvert, amit már közel 5 éve fejlesztenek az augustai HYDRA bázison, és ami prototípusa miatt egyáltalán felkeltette a szervezet érdeklődését. Az eseményen számos vezetési tag jelen lesz, köztük képviselteti magát a jelenlegi legfelsőbb vezető, Wolfgang von Strucker báró is.
5 év... ennyi ideje már hogy otthagyta Németországot, átjött az Egyesült Államokba, és hivatalosan is a HYDRA alatt szolgált. Ennyi ideje dolgozott azon, hogy a fúziós fegyverét továbbfejlessze, és nagyobb méretben is megcsinálja. Sok dolog történt azóta: űrlénytámadás, a Triskelion bukása, a HYDRA létezésének nyilvánossá válása - ám szerencsére ezeket ő csak távolról tapasztalta meg. A lelepleződés után átszerveződések történtek, ám ez szerencsére nem érintette a bázist, ahol az idejövetele óta dolgozott.
Jelenlegi lakása - egy egyszerű, egyszintes kis apartman - csupán pár kilóméterre volt a bázistól, egy erdő mellett a város szélén. Nem volt egy puccos ingatlan, de Karl szerény igényeinek pont megfelelt, amúgy sem a kinézetére törekedett. A ház egy hálószobából, egy konyhából, egy nappaliból, egy dolgozószobából, egy mosdóból és egy garázsból állt, utóbbiban tárolta céges autóját, egy szürke Ford Mustangot.
Épp felöltözött munkaruhájába - egy barna övvel felkötött nadrág, világoskék ing, szürke zakó, vörös nyakkendő - , amikor begurult a hálószobába egy nagyjából térdmagasságú robot, akinek kerekes aljához egy szürke, fém téglatest, két emberszerű kar, és egy aprócska fej tartozott, rajta szenzorokkal.
- Jó reggelt, uram - köszöntötte Karl-t a gép engedelmesen.
- Jó reggelt, Baxter - köszönt vissza kedvesen Karl a kis alkotásának. Sok robotot épített már, de eddig Baxter teljesült a legjobbnak közülük, akit azóta is folyamatosan próbál fejleszteni - a jelenlegi változata a 3.2-es verziószámot viselte, amit a törzse bal oldalán viselt a neve alatt.
- A szokásos reggelit szeretné, uram? - kérdezte Baxter.
- Igen, az megfelel.
- Értem. Akkor aktiválom a kávéfőzőt - mondta a kis robot, azzal megfordult és visszaindult a konyha felé.
Körülbelül negyed óra múlva Karl már a konyha közepén lévő kis faasztalnál ült, előtte pedig egy tányéron ott volt reggelije: egy mézes pirítós és egy kisebb palacsinta, jobb oldalt a tányér mellett pedig egy sima fehér bögrében a kávéja volt, pont úgy, ahogy szereti: sok tejjel, két cukorral. Már épp belekezdett valamibe, amikor is Baxter gurult oda, kezében Karl telefonja, ami éppen csörgött.
- A húga keresi telefonon, uram - válaszolta a kis robot, majd gazdája felé nyújtotta a telefont. Karl visszarakta a pirítóst a tányérra, majd kezébe vette a telefont.
- Szia Hannus - köszönt kedvesen kishúgának.
- Szia bátyus - köszönt vissza Hannah, akinek lágy hangja mindig fel tudta deríteni Karl-t. Hannah épp múlt hónapban múlt 16 éves, még csak középiskolába jár, de már biztosan tudja hogy biológusnak szeretne menni. Legutóbb pont Hannah szülinapján találkoztak, a HYDRA megadta ezt a rövid kis szünetet Karl-nak. - Megint korán keltél, igaz?
- Mint mindig. Mi a helyzet otthon?
- Á, semmi különös. Tegnap egy újabb vizsgám sikeredett jóra, a tanárom szerint nagy jövő áll előttem. Anya és apa is rendben van, bár sokat kérdezősködnek felőled.
- Mond meg nekik hogy nagyszerűen vagyok. És hogy ma végre bemutatom a vizsgafeladatom, aminek köszönhetően végre előrébb léphetek a ranglétrán.
- Sok sikert hozzá bátyus, és ha nem sikerül akkor se csüggedj, van más is amihez kezdhetsz - nyugtatta Hannah Karl-t, aki igazából még sose gondolta bele abba, hogy mi lesz ha elbukik. Próbált minél optimistábban gondolkodni, mert érezte hogy ha elbukik, annak nagyon csúf következményei lesznek.
Ezután még beszélgettek pár percet, majd miután elköszöntek Karl lerakta, ezután pedig a nadrágzsebébe csúsztatta a telefont. Gyorsan megreggelizett és megitta a kávéját - a tányért és a bögrét az asztalon hagyta, hogy majd Baxter elmosogassa mire hazaér. Miután cipőjét is felvette kisétált a házból, majd a bal oldalon lévő garázshoz sétált és a távirányítójával kinyitotta.
Nem volt egy hatalmas autórajongó, így a Ford Mustangról sem tudott semmit, de kényelmes volt vezetnie, és neki ennyi elég is volt. Beszállt az autóba, majd miután kiállt bezárta a távirányítóval a garázst, ezután végre elindult a bázis irányába.

***

Nagyjából 20 percig tarott az út mire elért egy vaskapuhoz, ami két oldalán kék betonkerítés húzódott, bal oldalt pedig egy trafikszerű bódé volt, benne egy őrrel. Mikor Karl odaért lehúzta az ablakot, köszönt az őrnek, aki a bódén lévő kis lyukon kitolt egy ujjlenyomatazonosítót. Miután ezt sikeresen elvégezte még egy retinaszkennelés következett, majd miután ezen is átment az őr további szép napot kívánva kinyitotta a kaput, Karl pedig továbbhajthatott.

Még pár percet ment mire meglátta a bázist. A létesítmény a tenger mellé épült, bal oldalát egy dombszerű képződménybe építették. A futurisztikus hatást keltő épület bejáratának jobb oldalán volt a parkoló, Karl ide állt be a kocsijával, majd miután kiszállt és bezárta elindult az épületbe.

Ahogy belépett volna egyből összetalálkozott egy kifele igyekvő ügynökkel, aki jó reggeltet kívánt neki. Visszaköszönt, majd továbbindulva egy újabb dolgozó köszönt neki, majd egy újabb, és egy újabb. Kicsit furcsa volt neki, hogy itt mindenki milyen kedvesen viselkedik vele az egyetemhez képest és hogy szinte mindenkivel jól kijött - még ha nem is igazán ismerte mindet.

Nemsokára egy kék páncélos férfi is felé tartott, akinek testpáncélján egy fehér X volt, leginkább két egymásra rakott csontra hasonlítottak. Veszélyesnek nézett ki fickó, de még ő is kedvesen köszönt Karl-nak:

- Jó reggelt, doki! Ma van a nagy nap, igaz?

- Reggelt, Rumlow - köszönt vissza Karl a páncélozott férfinak, aki Buck Romlow volt, a HYDRA egyik ügynöke, aki a Triskelion elpusztulásánál súlyos sebesüléseket szerzett, így most ebben az új felszerelésben dolgozott. - És mondtam már hogy nem vagyok doki, nem végeztem orvosit, én mérnök vagyok. De igen, ma lesz.

- Pedig eléggé orvos kinézeted van, emlékeztetsz egyre akivel pár éve találkoztam - mondta, majd megveregette Karl vállát. - Sok sikert a bemutatóhoz, remélem kirobbanó siker lesz. Érted, kirobbanó, hehe... - És ő is kifelé indult.

Kis idő elteltével Karl befordult a folyosón lévő egyik ajtó felé, kinyitotta és besétált. Az ajtó mögött volt a bemutóterem, benne mindenféle eszközzel, közepén pedig Karl főművével, a fúziós fegyverrel.

A szerkezet kinézetre hasonlított az 5 évvel ezelőtti változatra, csak mos 30 cm átmérőjű volt. Az oldalán volt egy kis félkör, amiben számok és egy nyíl volt, ez mutatta a beállított erősséget, amit az alatta lévő tekerővel lehetett állítani. A fegyver egy kis, 3 oldallal bekerített helyre volt beállítva, ami vibrániumból épült, hogy teszteléskor a fegyver még véletlenül se tegyen kárt a bázisban. Felül Karl háta mögött egy üveggel elválasztott pavilon volt, ebbe fognak összegyűlni a HYDRA nagyobb vezetői, akik jól láthatják a kísérlet eredményét. Páran már voltak bent - köztük a létesítmény igazgatója -, de a nagy rész csak a fél óra kezdődő prezentálás idejére érkezik meg.

Karl a teremben tartózkodó munkatársainak kiadta az utasítást, hogy a kezdésig mindent alaposan nézzenek át, ekkor lépett be az ajtón az, akinek az ittlétét köszönheti: Tagscherer professzor. Ő ritkán járt a bázison, mivel az egyetemi feladatait is el kellett látnia, de végig figyelemmel kísérte Karl munkáját, és természetesen a nagy nap alkalmából is elutazott a bázishoz.

- Hát itt van a nap hőse - köszöntötte a professzor Karl-t, majd kezet fogtak. - Csak bejöttem sok sikert kívánni, és hogy elmondjam: sajnos Strucker báró mégse tudott eljönni, de ő is sok szerencsét kíván, helyette pedig a fia és a lánya, Andreas és Andrea fogják képviselni.

- Ó. Értem és köszönöm - mondta Karl a tőle megszokott tárgyilagossággal, ám hangjából valamennyire kicsendült a csalódottság. Azért Strucker mégis csak az egyik legnagyobb vezető személyiség a szervezetnél, az ő jelenléte hatalmas megtiszteltetés lett volna.

- Na, ne szomorkodj, lesz még lehetőséged személyesen találkozni vele. Viszont jött egy másik nagy vezető, aki eljött - mondta a professzor, majd a pavilonra mutatott, ahova épp most lépett be egy vörös hajú nő, vöröses-feketés ruhában volt. - Nem csak Strucker az egyetlen, aki egy HYDRA alapítónak a rokona. A hölgy Sinthea Schmidth, a Vörös Koponyának a leszármazottja. Az ő jelenléte legalább annyira megtisztelő.

Karl-t ez meglepte, mert még sosem hallott róla, hogy a vezetők közt van a HYDRA egykori vezetőjének, Johann Schmidth-nek van utódja, aki ráadásul szintén a szervezetnél dolgozik, ráadásul kíváncsi arra amit alkotott. Ezzel azonnal eltűnt minden csalódottság, máris jobb kedvre derült.

Tagscherer elbúcsozott, még egyszer sok sikert kívánt, majd kisétált a teremből, pár percen belül pedig már ő is ott volt a pavilonban.

Még történt pár átvizsgálás - időközben a két Strucker gyermek is megjelent, mindketten szőke hajúak voltak, egyforma magasak, és HYDRA-s egyenruhában voltak - , majd mikor Karl elérkezettnek látta az időt bele is kezdett a műsorba.

- Üdvözlök minden egybegyűltet. 5 évvel ezelőtt azzal a céllal érkeztem ide, hogy forradalmi fejlesztést hozzak létre. Az emberiség már több mint fél évszázada dolgozik azon, hogy a hidegfúziós elméletet a gyakorlatban is hasznosítani tudja, ezzel energiát nyerjenek, amit erőforrásnak vagy akár fegyvernek használhassanak. 12  éve egy amerikai tudós állítása szerint meg tudta csinálni, ám nem bírta megismételni, és senki más sem utána - egészen a mai napig.

Még 5 évvel ezelőtt kísérletezések közben sikerült megcsinálnom a hidegfúziót egy kisebb fegyverbe, ami sikeresen működött. Az elmúlt években az önök támogatásával azon dolgoztam, hogy megcsináljak egy még nagyobb és még hatékonyabb változatot. Most itt vannak, hogy lássák jól döntöttek-e azzal, hogy ennyi pénzt szántak rám, én pedig be fogom bizonyítani, hogy a válasz: igen - mondandója végén a munkatársaihoz fordult. - Hozzátok a tesztalanyt!

Ekkor az ajtó kinyílt és ketten bevonszoltak egy kényszerzubbonyba zárt rángatózó ember, akinek a fejére egy Hannibál-szerű maszkot raktak. Egy széket húztak a vibrániummal körbefedett részhez, majd az illetőt a székhez kötözték.

- Az úr George Hampshire, többszörösen körözött gyilkos, aki nemrég pár munkatársunkkal is kegyetlenül végzett, ezzel kiérdemelve a tesztalanynak járó hálátlan feladatot.

A férfi továbbra is rángatózott, miközben Karl ránézett. Nem akart ő soha embert ölni, de tudta hogy a fegyvere hatékonyságát emberi alanyon is tesztelni kell, ez a szemétláda pedig igazán rászolgált a megsemmisülésre. Ki is adta végül a parancsot:

- Kapcsolják be!

A munkatársak beindították a fegyvert, aminek a belseje forogni kezdett, majd a végéből kék sugár kezdett távozni, egyenesen a gyilkos felé. Karl fejben szép lassan elszámolt 7-ig, majd szólt, hogy leállíthatják a gépet. A sugár leállt, a gép kikapcsolt, Mr. Hampshire helyén pedig már csak por és hamu maradt.

- Működik - jegyezte meg előbb meglepetten Karl, majd pedig nevetni kezdett, és ezúttal már kiáltotta: Működik!

A jelen lévő mind tapsolni kezdtek, mind a dolgozók, mind a vezetők - köztük a vörös hajú nő is, aki még egy pillanatra el is mosolyodott.

***

Karl a bázison kívül volt, a bejárat közelében, és még mindig nem hitte el a történteket. 5 évnyi munkája végre meghozta gyümölcsét, a gép működött, ezzel pedig egyenesen megnyílt számára az út a magasabb rangok felé. Épp befelé indult, hogy pezsgőt bontva ünnepeljék meg a sikert, amikor is egy hang szólt hozzá:

- Gratulálok, Mr. Laube... vagy Herr Laube, ha úgy jobban szereti. Remek előadás volt.

Karl bal oldalra fordult, és azt látta, hogy a vörös hajú nő közeledik felé lassan, kimérten. Mikor odaért hozzá kezet nyújtott.

- Köszönöm,  Ms. Smidth - mondta, majd kezet rázott a nővel, akinek szorítása meglepően fájdalmasra sikerült. Vajon örökölte a Koponya sejtfelépítését, amit a világháborúban felerősített azzal a szerrel? A nő vélhetően ezt észrevette, mert rögtön elengedte a kezét, ám Karl próbált elrejteni a hirtelen okozott fájdalmat.

- Olyan jó volt, hogy szeretnénk ha holnap egy éles akcióban is bevetné. Ez lenne az első küldetése - a mondat után egy mappát vett elő, amit aztán Karl kezébe adott. - Az AIM az egyik létesítményében titkos fejlesztésekbe kezdett, már pedig mi nem szeretjük, ha titkolóznak előlünk. Holnap reggel 7-kor indul a bázisról egy kisebb csapattal és a fúziós fegyverrel, és megtámadják ezt a bázist. Menni fog?

- Hát persze hogy menni fog - mondta Karl a kezdeti meglepődöttsége után. Még csak most vált hivatalosan is HYDRA ügynökké, de máris megkapta az első komolyabb feladatát. Miután a nő elment, belelapozott az aktába, amiben a küldetés részletes leírása volt. Az aktát a kocsijába rakta, hogy majd otthon tanulmányozzam, ám előtte még visszament a bázisra, hogy megünnepelje a sikerét.

HYDRA krónikák - Taktikai Erő: Prológus

Ez volt az a történet, amit először elkezdtem a nyilvánosságnak írni. A Wattpad-ra való regisztrálásom után sokat gondolkodtam, hogy mi is legyen az első történetem. Aztán eszembe jutott, hogy a Facebookon lévő - azóta sajnos már megszűnt - Marvel Avengers Alliance játékban található volt 4 hős HYDRA-s verziója: Harcos (Amerika Kapitány), Taktikai Erő (Vasember), Pöröly (Thor) és Íjász (Sólyomszem), vagyis a HYDRA négyes. Ezután megláttam, hogy mindössze csekélykét szerepelnek mint Pókember-ellenség 1-2 számban, így nem találtak ki hozzájuk történetet - ezért döntöttem úgy, hogy majd én alkotok.

Az első a HYDRA Vasembere, a Taktikai Erő volt, az ő története kezdett először kirajzolódni bennem, és az írás közben kezdtem megtervezni a Harcos történetét is (Pöröly és Íjász még nagyon a kezdeti fázisban van, egyenlőre még csak nevük és eredeti foglalkozásuk van). Anno különálló történetnek szántam, aztán később döntöttem úgy, hogy a tervezett Weapon P című művem részei lesznek. A négyesen kívül egyenlőre két másik karakternek terveztem különálló történetet (az egyik Deadpool nagy cimbije, HYDRA Bob, a másik egyenlőre legyen meglepetés).

A Taktikai Erőt nem tervezem nagyon hosszúra, jelenleg a prológuson kívül 5-6 fejezet van tervben (plusz egy epilógus). Az eredeti változatot 2016. január 29-én tettem közzé, amit egy első fejezet követett ugyanezen év februárjában, ám utána sajnos pihenőre küldtem a sorozatot egyéb dolgok (a Deathwish, a suli és egyéb elfoglaltságok) miatt. Az év vége felé újraolvastam, és nem igazán tetszett már, így elkezdtem tervezni az újraírást, ami most már meg is valósult.

Jó szórakozást :)

***

A tudás hatalom, ezért is vágyik rá úgy az emberiség, hogy új dolgokat ismerjen meg, hogy kutasson és felfedezzen, hogy egyre több tudást magába szívva növelje ezt az értelmiségi hatalmat. És mint a hatalom minden fajtája ez is meg tudja részegíteni az embert, ami miatt akár szörnyű dolog is történhet. Pont ez történt Karl-al is.
Karl Laube Berlinben született 1991-ben. Szőkés barna hajjal, barna szemmel, sovány, kissé már-már vézna testalkattal rendelkezett, valamint elég magas volt: pontosabban 187 cm. Apja, Hans elismert mérnökként dolgozott, anyja, Charlotte orvos volt az egyik korházban. Karl családja rajtuk kívül pár nagybácsiból és csöpp kis húgából, Hannah-ból állt. A szőke kis elbűvölő lány 7 évvel volt fiatalabb bátyjánál, szőke hajjal rendelkezett, és olyan kék szemmel, amibe ha belenéz az ember szinte látja a tenger lágy hullámzását. Karl álltalában visszahúzódó, magában munkálkodó ember, próbál tárgyilagos lenni, de a kishúga hatására mindig meg tud nyílni.
A két gyermek közül csupán az egyiket tudta megbabonázni, magába szippantani az egyik szülő munkája: míg Hannah az állatok és a biológia felé kezdett érdeklődni, addig Karl-t a mérnökök világa rántotta magába. A gyermeki lelkesedés és az alkotás vágya végig ott maradt Karl-ban, ez vezérelte végül ahhoz, hogy jelentkezzen a Berlini Műszaki Egyetemre, ahová remek tanulmányi eredményeinek köszönhetően gond nélkül bekerült. Már második szemeszterét töltötte ott, amikor is adódott egy kis probléma.
Karl alapvetően jól kijött a tanáraival, akik meglátták benne a géniuszt - ám a diákokkal nem volt ilyen remek a viszonya, köszönhetően részben a visszahúzódottsága miatt. Az iskolán kívüli idő nagy részét tanulással és építéssel töltötte el. Pár iskolatársával volt csak jóban, velük is inkább a közös munkán szoktak dolgozni, néha-néha szünetet tartva egy csésze kávét ittak és beszélgettek, bár Karl ilyenkor mindig próbált szűkszavú lenni, lévén nem szeretett sokat beszélgetni.  Ám rajtuk kívül - azt hiszem nyugodtan nevezhetjük őket "barátoknak", már amennyire ez Karl-nál lehetséges - a többi diákkal nem volt valami jó a kapcsolata: vagy semleges volt, vagy ellenséges.
Az ellenségeseket is viszonylag eltűrte, nem okoztak semmi nagy gondot. Illetve csak az egyikük, egy Johnathan Hannes nevezetű. Ez a srác - aki körülbelül egyidős és hasonló méretű volt mint Karl-  irigykedett Karl egyetemen elért teljesítményére és remek építészeti tudására, ezért mindent megtett hogy Karl-al kiszúrjon. Ám egyszer túllépte a határt.
Egyik nap úgy döntött, hogy betör Karl házába, és ott tönkreteszi a találmányait, ezzel nevetség tárgyává téve őt. Ám a dolog nem úgy sikerült ahogy tervezte, ugyanis a betörés éjszakáján Karl meghallotta, hogy valaki van a házában. Ő betörőnek vélte, és hogy megleckéztesse a rablót úgy gondolta, hogy rajta fogja letesztelni a legújabb találmányát.
Gyorsan kimászott az ágyból, és az a mellett lévő éjjeliszekrényhez botorkált. Kinyitotta a legfelső fiókot, amiben egy kis vasdoboz volt, a tetején ujjlenyomatleolvasóval. Hüvelykiujját ráhelyezte, és miután a leolvasó beszkennelte kinyílt a doboz, amiben ott hevert legújabb fejlesztése.
Ránézésre egy rövid fémrúdnak nézett ki, tetején gombokkal és egy érintőképernyővel, de valójában egy mini fúziós fegyver volt. Karl fél évnyi munkájába került ez a tárgy, amit a napokban fejezett be, és amit még a "barátai" elöl is titokban tartott. Eddig még nem tudta tesztelni, de úgy érezte, hogy most van itt az ideje.
Kezébe fogta hát a fegyvert, beállította az erősségét, és csöndesen osonva elindult a hangok irányába.
A pizsamában és mezítláb közlekedő Karl el is ért a kicsinyke bérelt háza leghátsó szobájához, ahonnan a hangot hallotta, és ahol a találmányait tartotta. Óvatosan a nyitott ajtó közelébe sétált, majd amint meglátta a betörőt, aki az egyik találmányánál matatott gyorsan becélozta és lőtt a fegyverrel.
A fúziós sugár csupán Johnathan kezét találta el - ám azt könyöktől lefelé teljesen elporlasztotta. A srác a hiányzó alkarja láttán felsikoltott, majd ordítva elkezdett kirohanni az ablakon, amin át bejutott. Ám mielőtt ezt megtette Karl az arcára nézve felismerte, és jól tudta: itt a vége, Johnathan befolyásos szülei most kirugatják az iskolából - és örülhet, ha csak ennyivel megússza, és nem dugják börtönbe.
Másnap be is következett amit várt: az igazgatóhelyettes és egyben egyik tanára, Hans Tagscherer professzor hívatta magához. Karl hosszú ideig várt az ajtó melletti kis fapadon, mire a professzor kinyitotta az ajtót, és beinvitálta őt az irodájába.
Tagscherer magas, vékony alkatú volt, kopasz, illetve szemüveges, arcán pedig már mutatkozott pár ránc - tehát afféle tipikus professzor alkat. Az irodája is elég átlagos volt: barna, faparkettás padlózat és hófehér fal alkotta a szobát, a falon néhol iskolai fotók voltak felakasztva. A szoba két oldalán szimmetrikusan egy-egy szekrény volt: az egyiken különböző, volt tanítványok által nyert díjak sorakoztak képekkel, a másik tele volt mindenféle könyvvel, iskolaival és szépművészetivel egyaránt. A szoba közepén állt a professzor íróasztala, melyen rendezetten néhány dosszié és papírlap helyezkedett el.
Az asztal előtt és mögött is vörös támlájú faszékek voltak, az asztal mögöttibe a professzor foglalt helyett, az előtte lévőbe pedig Karl-t kérte, hogy üljön bele. Miután ez megtörtént a professzor maga elé vette az egyik dossziét, és kinyitotta. Karl ekkor látta meg, hogy a dosszié elején az ő neve szerepel.
- Nos, Herr Laube - mondta Tagcherer. - Mi itt nagy figyelmet fordítunk arra, hogy megismerjük a diákjainkat, ezért dossziékat vezetünk róluk, így magáról is. - Miközben ezt mondta lapozott. - Kiváló diáknak bizonyult, és bár nem minden diákkal jön ki jól, mégis kiváló tagja a közösségünknek. Így van?
- Igen, én ezt érzem - mondta Karl tárgyilagosan, bár hangjából kiérződött egy kis remegés, a következményektől való félelem érzése.
 - Ja. És az eddigi találmányaival sikert sikerre halmozott. Gut. Ez lenyűgöző teljesítmény. - Miután a professzor végiglapozta a dossziét összecsukta és maga elé rakta. - Mégis bekövetkezett a tegnapi esemény.
- Nem az én hibám! - védekezett sértődötten Karl. - Az a szemétláda Johnathan Hannes betört a házamba, és valamit ügyködött a találmányaimon. Én csak önvédelmet gyakoroltam!
- Oh, szóval maga önvédelemnek nevezi azt, ha valaki egy fegyverrel ledurrantja egy társa alkarját - válaszolta Tagscherer, hangjában egy kevés indulattal. - Én nem így látom. Szerintem maga szándékosan használta rajta a fegyvert, hogy letesztelhesse! Rögtönzött kísérleti alanynak használta.
- Sa...sajnálom - préselte ki magából Karl, majd behunyta szemeit. Jól tudta most mi fog következni: kirúgják az egyetemből, a szülők pert indíthatnak, akár még fel is jelenthetik. Szégyent hoz az apjára és anyjára, de a legrosszabb érzés mégis az volt, ahogy elképzelte a húga szomorú és csalódott pillantását, ahogyan ezentúl ránéz. Majd meghasadt a szíve már a gondolattól is.
Ám nem ez történt. Hanem valami olyasmi, amire Karl még álmában se számított.
- Ne sajnálja - mondta a professzor, újra nyugodta, tán még nyugodtabban is. - Herr Hannes megérdemelte amit kapott. Ha el akarunk valamit érni, ahhoz kísérletezni kell, és megérdemelte hogy alannyá váljon.
Karl a meglepett kijelentés után kinyitotta a szemét, és döbbenten a tanárára nézett, aki mosolygott. Lelkes és sunyi mosoly volt ez, amilyet Karl még sose látott a professzoron.
- Mondja... meg tudná építeni újra... csak valamennyivel nagyobban?
- I...Igen - válaszolta Karl, aki még mindig a professzor mondatának meglepetésszerűségét próbálta feldolgozni. - D... De mi.. miért kérdi?
Tagscherer ekkor az íróasztala bal oldali fiókjához nyújt, és miután kinyitotta elkezdett keresgélni közben. Amíg ezt tette megkérdezte:
- Mondja csak Karl, mit tud maga a HYDRA-ról?
~Ennyi váratlan kérdést... még pár ilyen, és teljesen összezavar.~ - gondolta Karl, majd válaszolt:
- Lássuk csak, HYDRA... egy ókori mitológiai szörnyeteg, mellyel Héráklész kűzdött meg, és aminek ha levágják a fejét kettő nő vissza a...
- Gut - mondta elismerően a professzor, miközben tovább kutakodott. - Látom ismeri a görög mondavilágot. De én nem arról a HYDRA-ról kérdeztem.
Karl gondolkodni kezdett, aztán eszébe jutott egy másik HYDRA:
- Ó, ismerek még egyet. Egy második világháborús kutatószervezet, amelyet Strucker báró és Johann Schmidth alkottak meg... - És Karl ekkor vette észre, hogy míg a többi dosszién az iskola logója van rajta, addig az övén egy teljesen más szimbólum van rakva: hatalmas körben egy vörös koponya, amihez alul 6 csáp tartozott. Ekkor a professzor végre megtalálta amit keresett: egy papírt, melynek tetején szintén ez a logó szerepelt, ezt Karl elé rakta.
- De... a HYDRA-t a háború végeztével feloszlatták...
- Mert mi azt akartuk hogy azt higgyék, Herr Laube. Valójában nagyon is létezünk, csak most éppen a S.H.I.E.L.D. árnyékában. Ezt az egyetemet mi alapítottuk 1946-ban. Minden évben kiválasztunk különböző területekről diákokat, akiket ösztöndíjjal az Egyesült Államokba viszünk, hogy a bázisunkon tanuljanak tovább. Idén picit nehezebb volt a választás... de a tegnapi cselekedete hatására a vezetőség úgy döntött, hogy magát választja. Már amennyiben akarja, és aláírja a csatlakozási papírt.
Karl felemelte és gyorsan átolvasta a papírt. A csatlakozás után gyakornokként dolgozna a szervezetnél, aminek végén lesz egy vizsgafeladat, amit ha teljesít teljes jogú tagjává válik a szervezetnek. Karl egy pillanatig habozott, ismerve a szervezet céljait, de aztán gyorsan elnyomta ezt, hiszen ez volt számára a nagy lehetőség. Visszarakta a papírt az asztalra, majd így szólt:
- Van egy tolla?
- Természetesen - mondta nagy örömmel Tagcherer professzor, majd egy golyóstollat adott Karl-nak, aki aláírta a papírt, ezzel megpecsételve a saját sorsát.