Nyugodj békében, Doom

 


Hello.

Igen, tudom. Több mint egy éve nem hoztam történetet és lassan egy éve, hogy a Deadpool és Rozsomák élménybeszámolóm óta bejegyzést se írtam. Majd a VictorSinthea utolsó részében (amihez hosszú idő után végre megint tudtam írni) mesélek kicsit az okokról, de nem ezért írom most ezt.

Anno mikor Matthew Perry meghalt, elkezdtem írni neki egy búcsúcikket "Ég veled Chandler Bing" címen, mivel nagyon megrázott a halála. Főleg, hogy akkor néztem végig először teljesen a Jóbarátokat - és vettem meg Perry életrajzi könyvét is -, amiben messze az ő alakítása és karaktere volt a legjobb, nem kis részben azért, mert nagyon sok dologban azonosulni tudtam Chandlerrel. Azonban olyan szinten nem bírtam írni, meg olyan szinten elnyújtottam az egészet, hogy végül nem sikerült befejeznem, azóta meg már kínos lett volna kiraknom.

Most viszont elhunyt egy másik számomra fontos híresség, akiről viszont mindenképp szeretnék megemlékezni, ugyanis a blogon is fontos szerepet töltött be. Épp ezért igyekszem nem elhúzni ezt, röviden és tömören beszélni róla - mert ha nincs Julian McMahon, akkor most Deathwish se lenne.

A blogot olvasók még ha nem is hallottak róla, de valszeg itt már találkoztak az ausztrál Julian McMahon arcával: ő volt az, akit Deathwish szerepére szántam, ő volt a karakter maszk mögötti kinézete. Ennek oka pedig az, hogy a 2005-ös A Fantasztikus Négyesben és annak folytatásában, A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazóban ő alakította Victor von Doomot azaz Doktor Doomot.

A filmek nem voltak kiemelkedően jók, hihetetlenül bugyuták voltak és magukon viselték a 2000-es évek hangulatát, és a képregényhűséggel se lehetett vádolni őket (igen, ott van Doom "árammanipuláló" képessége, vagy hogy Galaktusból kvázi egy fingfelhőt csináltak). De a szereposztás jó volt (talán Jessica Alba Sue Stormja volt a leggyengébb), melyben számomra különösen Juliané tűnt ki, mert elképesztő karizmatikusan és jól hozta ezt az öntelt, ütnivaló szemétládát. Részben neki is köszönhető, hogy annyira megkedveltem Doom karakterét, és hogy a Deadpool megnézése után úgy döntöttem, hogy előveszem Deathwish a képregényekben alig használt karakterét, és saját ötleteimhez szabva írni kezdjek vele. Aminek már jövőre lesz 10 éve basszus.

Amúgy ismerősnek tűnt az F4 nézése közben Julian fizimiskája, amire később eszméltem csak rá, hogy miért: ő játszotta a Cole Turner álnéven futó Balthazar démont a Bűbájos boszorkák sorozatban, amit én fiatal koromban rengeteget néztem. A karakter kicsit hasonlóan kétszínű és hatalommániás volt, mint Doom, de sokkal kettősebb szerepe volt az Alysson Milano Phoebe-je iránt érzett szerelme miatt, a kettejük közt pedig iszonyú mód működött a kémia. 

A legtöbben amúgy a plasztikai sebészes drámasorozata, a Kés/Alatt miatt ismerhetik, ahol Sean McNamara mellett alakította a másik főszereplőt, a nárcisztikus nőcsábász Christian Troyt, akivel amúgy a sztoriba beleolvasva elég sok szar történik. Mert amúgy ezt még nem láttam, pedig érdekelt és volt, hogy majdnem megvettem a sorozat valamelyik évadát. De asszem most megpróbálom rávenni magam, hogy belekezdjek (főleg, hogy az első évad még kapható DVD-n).

McMahon (aki amúgy a volt ausztrál elnök fia) évek óta rákkal küzdött, de titokban tartotta. Én rohadtul sajnálom, már az MCU multiverzumos bevezetése óta reménykedtem benne, hogy valamikor visszatér a karakter bőrében (amúgy az univerzumhoz valamelyest visszatért már egyszer, a Runaways sorozatban ő játszotta a főgonoszt az egyik évadban, nagyrészt emiatt is akarom egyszer azt is végignézni). A Deadpool és Rozsomákban egy pillanatig úgy is tűnt, mivel az előzetesben egy karakter egy Doomra nagyon emlékezető ruhát hordott, de oda végül csak Chris Evans szerepeltetése fért bele. Azért reménykedtem, hogy a Doomsdaybe vagy a Secret Warsba legalább egy kis cameót kap, ám hallva hogy milyen rég küzdött a betegséggel és hogy a Doomsday forgatását nem olyan régen kezdték, erre sajnos nem látok sok esélyt.

Nyugodj békében, Julian. Emléked örökké élni fog a filmjeidben, sorozataidban - meg egy elcseszett, zöld ruhás bérgyilkos kalandjaiban.

(Lent még itt hagyom beágyazva az F4-ben Reed-et játszó Ioan Gruffud megemlékezését az Instagramjáról, bár valamiért a képaláírást sehogy se akarja megjeleníteni.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése