What's up, doc?

Hello!

Ahogy a fentebbi képből is látszik, ezt eredetileg egy újévi posztnak szántam. Azóta viszont eltelt fél év, én pedig szenvedtem ennek megírásával. De mindenképp akartam írni egy helyzetjelentést, mert azért mégis lassan 2 éve nem hoztam semmilyen történetet, tavaly pedig csak egy posztot hoztam összesen, az is egy megemlékezés volt az akkor elhunyt Julian McMahonnak. Úgy érzem, hogy tartozom magyarázattal a pár idetévedő olvasónak (meg az USA-ból és UK-ből érkező botoknak), hogy mégis mi a helyzet. Meg szeretem annyira az idén tizedik születésnapját ünneplő blogot, hogy megírjam ezt a bejegyzést.

Sokat gondolkodtam, hogy hogyan is jegyezzem le, mennyire menjek részletekbe, mert nem akarom hogy önsajnáltatásba menjen át. De lényegében a blogon kongó üresség két dologra tehető:

Kiégtem és pánikbeteg lettem.

De ennyi talán kevés lenne magyarázatnak, úgyhogy picit belemegyek.

Az utóbbinál mondjuk nem a "lettem" a legjobb fogalmazás, mert régebben is küzdöttem vele, most inkább csak újra előjött. Anno a 2010-es évek végén voltak szorongásaim és dühkezelési problémáim is több okból kifolyólag, amik ahhoz vezetett, hogy 2019-ben volt egy idegösszeroppanásom, amit meg egy kisebb pánikroham követett. Ez volt az a pont, amit jelnek vettem és változtatni akartam, neurológushoz kezdtem járni és kezeltetni magam.

A helyzet többé-kevésbé javult, a hangulatom jobb lett, de a munkabeli hajtás és az egy-két idióta kolléga miatt hullámvasútként váltakozott hogy mennyire voltam stresszes (meg közrejátszott az is, hogy az egyik közvetítőcégemet lekapcsolta a NAV, mert elég csúnyán adót csaltak, ezzel pedig 2x fél havi fizetésemet buktam el). Emellett a részlegemtől felsőbb vezetők sikeresen elűzték a néha szigorú, de a brancsot egyben tartó főnökasszonyt, ami után kezdett széthullani az egész, egyre több régi motoros lépett le (köztük az összes műszakvezető, aki odajövetelemkor ott volt, közülük csak egy maradt a végére), egyre káoszosabb lett az egész. Én pedig folyamatosan terveztem, hogy "x vagy y hónapban beadom a felmondásom", de mindig csak halogattam, mert fogalmam se volt, hogy merre menjek tovább.

Aztán adódott egy lehetőség, egy hétnyi próbamunka után pedig 2023 januárjában fogtam magam, és kijöttem Németországba, hogy apám mellett dolgozzak egy költöztető cégnél. Eredetileg úgy volt, hogy konyhaszerelésben fogok segéd lenni, de tényleges munkakezdésemkor mentek szét a konyhás céggel, amikkel dolgoztak, úgyhogy én is költöztető lettem. Ám mindezek ellenére amúgy kezdetben tök lelkes voltam, még bennem volt az újdonság érzése, hogy a korábbihoz képest megélhetőbb a fizetésem és amúgy megtanultam jobban leszarni dolgokat, hogy ne idegesítsem fel magam annyira.

Aztán előjöttek az olyan dolgok, mint hogy a vezetőség elég kétszínű és néha inkompetens, az ügyfelekkel nincsenek rendesen megbeszélve a dolgok, ami mai napig túl sűrűn ahhoz vezet, hogy sokkal több - nem egyszer dupla annyi - cuccot kell vinni, mint ami a munkapapíron szerepel. Ráadásul felszereltségben se vagyunk mindig toppon, és néha kifejezetten kifullasztó robotmunkát végzünk, aminek csúcspillanatai voltak amikor egy irodát költöztettünk a negyedik emeletre (lift nem volt), vagy amikor egy legalább 200 kilós szerverszekrényt szenvedtünk fel négyen lépcsőn az emeletre.

Az ilyenek vezettek ahhoz, hogy bár erősödtem az odakerülésem óta, de amortizálódtam is, amihez hozzájött egy-két kollega túlzottan beleszarása a dolgokba, meg hogy generálták még a stresszt és nem egyszer kapkodás van. Meg apám szerelő és emiatt engem is annak vesznek, pedig nagyon nincs érzékem hozzá, és mégis rá voltam kényszerülve bútorszerelésre amikor apám nem dolgozott, ami nem egyszer kikészített olyankor, ha nem ment jól a szerelés.

Aztán a csúcspont az volt, amikor tavaly július vége/augusztus eleje környékén hazajöttem, aztán kaptam az üzenetet, hogy apám és párja balesetet szenvedtek az autópályán, elég súlyosan megsérült és vérrög lett az agyában. Ez, meg az a körül keletkezett stresszhelyzet visszazuhantatott a régi helyzetekbe, amin más magánéletbeli dolgok és egyéb történések se segítettek, és elkezdtem megint szorongani, ami azóta se javult.

Ez csak egy probléma és ezen még talán túl is tudnék lendülni, mert volt már hogy legsötétebb korszakaimnál az íráshoz próbáltam fordulni. De a nagyobb baj, hogy úgy érzem teljesen kiégtem, a VictorSinthea legutóbbi fejezetének kirakása óta nagyon keveset írtam. És ez nem a szokásos kiégés meg ihlethiány volt, hanem teljes "blackout", konkrétan a 7. rész kirakása és a Deadpool és Rozsomákos kritika után hónapokig nem néztem rá még a blogra se, pláne nem írtam történetet. 

Egyszerűen semmi ötletem nem volt, fizikailag nem bírtam írni, amiben picit közrejátszott a Marvelből való kisebb kiábrándulásom, amire az MCU Végjáték utáni szétzuhanása is rájátszott. Aztán pont a Deadpool és Rozsomák kapcsán reménykedtem, hogy meghozza az ihletet, hiszen az előző két Deadpool-film is nagy löketet adott (az első konkrétan a Deathwish elkezdéséhez, míg a második a Deathwish Kábnos ellen című, amúgy nem teljesen jól öregedett novellához). Ám végül akkora csalodás lett a film - annak ellenére, hogy amúgy tetszett és megvettem steelbookban is, hogy teljes legyen a trilógia -, hogy csak még inkább elvette a kedvem, sőt, az élménybeszámolót is nehéz volt összehoznom róla.

Sok mindennel próbálkoztam, ami vagy segítene az írásban, vagy a kedvem hozná vissza, de mind kudarcba fulladtak. Próbáltam újraolvasni a VictorSinthea korábbi fejezeteit, a legutóbbi részhez is pont egy ilyen visszatekintés során szereztem ihletet, de pont az ellenkezője történt: elkezdtem még több hibát meglátni bennük és az első fejezeteket már szívem szerint újraírnám. Emellett igazából a humorom is kiégett, már képtelen vagyok a régi "ez-be-volt-állva-miközben-írta?" típusú viccekhez (ami mondjuk kérdés hogy baj-e). Illetve a régi vicceim közül se tetszik már mind, nem egyszer érzem azt, hogy a belső hang karakterét teljesen elpazaroltam olcsó poénokra.

Próbáltam filmeket nézni ihletért (jó sokat le is daráltam tavaly és idén is), de semmi hatása nem volt, jelen cikk írásakor tavaly augusztus óta nem nyúltam a VictorSinthea utolsó részéhez. Egy ponton még az is felmerült, hogy egyszerűen lezárom a blogot egy búcsúposzttal, amiben leírom mi lett volna a sztori vége - de azt sem akartam. Tiszteletlenség lenne az olvasók, de főleg magam felé, hogy ennyire nem becsülöm azt amit szerettem csinálni 10 éven át. 

Úgyhogy mindenképp elhozom a VictorSinthea utolsó részét. Hogy mikor? Lehet, hogy a következő héten. Lehet, hogy a következő hónapban. Lehet, hogy a következő évben. De az biztos, hogy elkészül - most éppen a character.ai oldalon próbálok ihletet nyerni úgy, hogy más karakterekkel crossovereztetem Deathwisht, ami már picit jobban ad ihletet, mint a korábbi próbálkozások.

És hogy utána mi lesz?

Őszintén, fogalmam sincs.

Cikkek közül tervben van egy a blog 10. évfordulóját ünneplő - ami mondjuk elég kaotikusan áll, de majd elkészül még idén. Ezen kívül lesznek posztok azokról a sztorikról és ötletekről, amiket véglegesen abbahagyok, köztük a 10 éve szenvedés alatt álló HYDRA Krónikák sorozatról. Ezen kívül meg... meglátjuk hogy alakulnak a dolgok.

Addig is legyetek jók és további jól olvasást.

- Garfbob10