Deathwish Karácsonya: Bevezető



Üdvözlök minden kedves olvasót.

Ennek a sztorinak az ötlete még tavaly novemberben merült fel bennem. Két éve a Wattmas-nek köszönhetően minden egyes nap jelentkeztem egy poszttal a kezdéstől egészen Karácsonyig, és ezt szerettem volna átültetni egy Deathwishes történetbe. Az alapötlet annyi, hogy december 1-jétől egészen Karácsonyig minden nap kirakok egy minitörténetet Deathwishtől, aki épp a Karácsonyra készülődik serényen.
Aztán ez az ötlet sajnos mégse valósult meg, ugyanis egy technikai baki folytán jó ideig nem tudtam rendesen hozzáférni az internetemhez. De idén úgy gondoltam ismét előveszem és ezúttal meg is valósítom a dolgot. A tervezés közben az egész átment egy az egészen átfutó történetbe, ami végén a legtöbb tipikus karácsonyi filmhez hasonlóan most is meg kell menteni az ünnepet, miközben bejönnek olyan elemek is, mint egy nem igazán kedvelt távoli rokon látogatása.

Remélem élvezni fogjátok, így előre is jó szórakozást kívánok hozzá. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése