(Ant-Man and the Wasp)
Rendező(k): Peyton Reed
Író(k): Chris McKenna, Erik Sommers, Paul Rudd, Andrew Barrer, Gabriel Ferrari
Főbb szereplők: Paul Rudd, Evangeline Lilly, Michael Dougles, Michelle Pfeiffer, Michael Peña, Walton Goggins, Hannah John-Kamen, Laurence Fishburne, Randall Park
Eredeti megjelenés: 2018. július 6.
Magyar bemutató: 2018. július 26.
A következő cikk helyenként - igazából a vége felé - spoilereket tartalmazhat, ezeket feketével kihúzom, és a részlet kijelölésével olvasható el: mint pl. ez a rész.
Sokan kétkedtek a 2015-ös A Hangya sikerében, de végül szórakoztató filmmé vált, számomra legalábbis mindenképp a legszórakoztatóbb MFU-film volt A vasember óta. A siker hatására be is jelentették, hogy érkezik a folytatás, melyben a címszereplő képregénybeli társa is szerepelni fog, én pedig kíváncsian vártam, hogy lesz-e olyan szórakoztató, mint az első rész. És szerencsére nem csalódtam.
A történet szerint Scott Lang a Polgárháború után vádalkut kötött, így háziőrizetben várja büntetése lejáratát. Csakhogy aztán furcsa látomások miatt ismét össze kell dolgoznia Hank Pymmel és az immár Darázsként harcoló Hope-pal, akik kaput akarnak nyitni a kvantumvilágba, hogy megtalálják Hope 30 évvel korábban odakerült anyját, Janetet. Csakhogy megjelenik egy Szellem nevű csaj, aki ellopja az eszközt, mert nagy szüksége van rá, ezért Scott ismét felveszi a Hangya jelmezt, hogy a Darázzsal közösen megállítsák őt és a szintén a gépre vágyó Sony Burch-öt is.
A film egész kellemes szórakoztatást nyújtott, főleg így a Végtelen háború okozta sokkhatás után. Nem ez lesz az MFU legjobb filmje, de egyáltalán nem is akar az lenni, csupán egy remek szórakozást akar nyújtani az embernek - és azt nagyon is meg tudja csinálni, néhol jobban is, mint az első film.
A történet elfogadható volt, bár a filmben lévő csavar a gonosszal eléggé kiszámítható, de így is volt meglepő része. Az első részhez hasonlóan ez is egy kisebb, személyesebb történet, nincs itt világmegmentő küldetés, csupán egy család kálváriája, akik próbálják visszahozni rég elveszett szerettüket.
Az akció látványos volt, most többször és jobban játszottak a méretváltoztatásokkal, mint az előző részben. A film nagyon ügyesen használja a harcoknál a címszereplők méretváltozási képességeit, főleg, hogy Scott-é nem mindig működik úgy, ahogy azt szeretné - az egész csúcspontja talán az óriássá változott Hangya császkálása volt.
A zene... Na, az most se volt valami erős. Már az első filmben sem voltak kiemelkedőek Chritophe Beck számai, kivéve akkor, amikor a főtémával foglalkoztak. Sajnos most se igazán más a helyzet, és sajnos Darázsnak nem készül egy igazán fülbemászó téma, de azért a filmhez illett.
És akkor a szereplők:
A Hangya és a Darázs igazi mozgatórugói a főszerepeket játszó Paul Rudd és Evangeline Lilly. Rudd remekül hozza Scott Langet, látszik, hogy nagyon jól szórakozik a szerepben. Ugyancsak igaz ez Lillyre, akit már az első filmben és a Vasökölben is szerettem, de igazán a Lost - Eltűntekben zúgtam bele, és most is nagyon imádtam.
Hank Pym… nos, nem szeretek nagyon vulgáris lenni az élménybeszámolóimban, de ez a fickó egy köcsög. Egyik haverom nagyon nem kedveli a karaktert, és igazából meg is értem, a viselkedése néha eléggé ellenszenves tud lenni - de érthetőek a mögötte álló érzelmei, ami mégis jó karakterré teszi Michael Douglas megformálásában. Aztán ott van Janet, aki leginkább a film végefelé szerepel - ez magyarázza, hogy miért hagyták ki a promóciós anyagok nagyjából -, de egészen szerethető karakter. Egyébként mindkettejüket rendkívül hitelesen sikerült megfiatalítaniuk a filmben - bár Michelle Pfeiffernek nincs rá nagy szüksége, még most is eszméletlenül jól néz ki.
A mellékszereplők közt is volt pár jó karakter: Scott lánya, Cassie most is eszméletlenül aranyos és tudja a lelket tartani az apjában, a Scottot felügyelő Jimmy Woo is sok vicces pillanatot okozott, Laurence Fishburne-t pedig jó volt látni, még ha nem is használta a képregénybeli növekedését. De persze az abszolút győztes ismét Scott baráti köre, azaz Kurt, Dave, és a film legnagyobb humorforrása, a Michael Peña által alakított Luis, akinek most is volt egy saját szemszögből elmesélős jelenete, ami a film talán legviccesebb pontja.
És akkor a gonoszok:
Walton Goggins Sonny Burch-je nem egy kiemelkedő karakter, de Andy Serkis Ulysses Klau-jához hasonlóan szórakoztató és látszik, hogy a színész élvezte a szerepet - meg amúgy is, Gogginst jó érzés ilyen karakterek bőrében látni. De igazán jól a női karakterré változtatott szellem, azaz Ava Starr működik, aki nem is igazán gonosztevő, inkább csak áldozat. A karakter részben Hank Pymnek köszönhetően vált képes a tárgyakon való átmenetelre, ám ez lassan a halálát is okozza, ennek megállítása érdekében kell neki a kvantumkapu, ami viszont Janetet sodorja bajba. Örülök, hogy a Marvelnél valamelyest kezdtek rámenni az emlékezetesebb gonoszok kreálására, mert Hannah John-Kamen karaktere mérföldekkel jobb volt, mint Fullánk az előző részben.
A stáblista utáni jelenetek:... hát, én nem hittem hogy a Pókember: Hazatérés legvégső jeleneténél szemetebbet fogok még látni, de itt most ez történt. A film tök jó hangulatából és szórakoztatásából egyből kiránt az első jelenet, melyben Scott a kvantumvilágba ragad, míg Hank, Hope és Janet elporlad Thanos bácsinak köszönhetően. Arra volt esély, hogy Hope elporlad, de szerintem legalább Janetnek életben kellett volna maradnia a kvantumvilágbeli átalakulása miatt, meg így pont ketten tűntek volna el, a csapat fele. Vagy esetleg egy Marvel Kapitányos utalást is elfogadtam volna, de nem, helyette kapjuk a végén a zúgó tévé és a megrengett világ mellé a továbbra is doboló hangyát. Nehéz lesz kibírni a Marvel Kapitányig hátralévő időt, de azért már tűrhető.
Összegezve A Hangya és a Darázs egy kifejezetten szórakoztató film, amit minden MFU-rajongónak és az első rész szerelmeseinek is ajánlok. A stáblista utáni jelenetek kicsit kiborítóak, de a film maga remekre sikerült, Peyton Reed büszke lehet magára. Majd meglátjuk, hogy a duó sorsa hogy fog alakulni a Bosszúállók 4-ben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése