Hello.
Guess who's back, back again....
~Nem, nem csak egy Eminem idézettel sikerült négy hónap alatt előrukkolni, nyugalom.~
A mai bejegyzés különleges, mivel az eredeti Deathwish egy fejezetével érkeztem. Tudjátok, az a kis regényszerűség, amit az első Deadpool-film megjelenése után kezdtem írni még 2016. februárjában, aztán 2017-ben, a 9. fejezet után abbamaradt, a folytatása helyett pedig novellákban, karácsonyi sztorikban és a VictorSintheában írtam tovább a karakter történetét. Nos, a helyzet az, hogy bizony létezik egy 10. fejezet hozzá, ami 2018 óta ott pihent a piszkozatok között.
...egészen a mai napig.
Felmerült ugyanis már egy éve bennem, hogy rendberakom és tüzetesen átírom, 5-6 év alatt ugyanis eléggé változott a stílusom, és sok mindennel nem voltam megelégedve. Most mégis úgy döntöttem, hogy változtatás nélkül közzéteszem, ennek pedig két oka is van.
Ez most kicsit hosszú lesz, ezért bocsi, de szerettem volna picit részletezni a dolgokat.
Valamelyik tagben korábban említettem már emlékeim szerint, hogy 2013/14-ben középiskolás haverom mesélt egy Marveles szerepjátékos csoportról Facebookon, ahol ő hozta Sebastian Shaw karakterét. (Az évre azért is emlékszem, mert a premier idején az egyik tag véletlenül ellőtte nekem az Ultron korában Pietro halálát.) Akkoriban kezdtem jobban ráfüggni a Marvel világára, úgyhogy én is csatlakoztam, Victor von Doom karakterét hozva, azonban valamiért nem tudtam a képregénybeli névvel regisztrálni. Ezért végül a 2015-ös Fantasztikus Négyeshez már akkor pletykaként terjedő, átalakított - ám a kész változatban végül nem használt - nevét, a Victor Domashevet... akartam használni, de nem emlékeztem rá pontosan, rákeresni meg csesztem, úgyhogy Victor Doomashov lett a végeredmény.
Kis nehézségek után belerázódtam a dologba, és bár finoman szólva se voltam túl jó (meg sajnos néha a magánéleti problémáimat is hagytam belecsúszni a dolgokba), de összeségében szerettem csinálni. Doom mellett aztán több profilt is hoztam az idők folyamán, köztük a Vörös Koponyát, Mister Sinistert, Phil Coulsont, Hangyát, emlékeim szerint Bestiát, illetve egy ponton átvettem haveromtól Shaw karakterét it. (Meg mivel senki se csinálta meg Reed Richards karakterét, így végül titokban, másnak kiadva magam őt is hoztam. Ami mondjuk utólag visszagondolva okozott pár skizofrénnak tűnő pillanatot, de na, mondhatjuk felkészítésnek Deathwish és a belső hang párbeszédjeihez.)
Ennek a csoportnak köszönhetem azt is, hogy elkezdtem történeteket írni az internetre. Addig az egyetlen nyílvánosságra hozott sztorim egy Sherlock Holmes-paródiaszerűség volt Sajtos Holmes néven, amit az azóta megszűnt Bocika.hu nevű tehénneveldére, majd később a Teveclubra is feltöltöttem. (Azóta online már elérhetetlen, de talán le van mentve valahol egy dokumentumba. Viszont higyjétek el, nem is akarnátok azt elolvasni, olyan 7-8 évesen írtam és iszonyatos volt - viszont egy szintén akkoriban írt Garfieldes regénytervezetem megmaradt, abból majd hozok részletet.) A tagoknak hála viszont megismertem a Wattpadot, ahova saját történeteket lehetett posztolni, és a csoportból szinte mindenkinek volt ott profilja. Én se akartam kimaradni, úgyhogy regisztráltam.
Az első sztorim egy Marveles játékban látott, de sztorilag kidolgozatlan karakterről, a "HYDRA Vasemberéről", Taktikai Erőről szólt, a második pedig végül a szintén egy képregényekben lévő, nem teljesen kidolgozott karakter története lett, Victor von Doom alternatív univerzumos változatáé: igen, ő Deathwish. A sztorit random indítottam el, igazából a film megnézése utáni hangulatban írtam meg egy prológust, amiben mindenképp akartam használni Deadpool képregényekben használt, de a filmben kihagyott sajátosságait: a fejében lévő hangokat (Deadpoolnak kettő is van, de Deathwishnek végül csak egyet akartam használni). A sztori és a karakter világa pedig fejezetről fejezetre alakult ki, nem kis részt a csoportban történt szerepjátékok hatására is, egy ponton pedig úgy döntöttem: utazzon Deathwish más világokba. Ezzel részben más, megírni szánt sztorijaimba akartam betekintést engedni (a 212-es Marveles univerzum, a HYDRA krónikák világa, még az Ica kacsa kalandjai nevű komolytalan sztorimmal is tervben volt), másrészt volt két regény az oldalon, amit két csoporttag írt, olvastam őket és szerettem volna velük crossovereztetni a zöld rucis, elmebeteg karakterem.
Az egyik a Deathwishben teljesen el is készült (és egy novellában ismét meglátogatott) I, the Soldier Abeth tollából - őt nem kell szerintem bemutatnom, neki köszönhetem a blog mindkét dizájnját, valamint tagja annak kb. 50-60 embernek, aki néha idetéved olvasni és valamiért nem kapott agyrákot egy sztorimtól se, pedig az Egy cukorborsó kalandjaitól szerintem majdnem megtörtént XD.
A másik, a sztori szempontjából relevánsabb az I'm Goddess SB Hawk írónőtől. A sztori a Marvel és az Assassin's Creed világát keverte, főhőse pedig egy istennő volt, Odin lánya, aki a Földre került, tagja lesz az orrgyilkosok szövetségének Ezio idejében, majd sok száz évvel később a S.H.I.E.L.D. szolgálatában is áll. Az írónő pedig a legkisebb túlzás nélkül az egyik legszebben fogalmazó alkotó, akitől valaha olvastam. Épp ezért míg az ItS crossovert magabiztosan megírtam, addig az ImG-snél kikértem az írónő segítségét, ő pedig készségesen közreműködött.
Az első fejezet el is készült így, a másodiknak az elejét pedig közösen csináltuk, szerepjátékozva - kvázi egy az egyben úgy is szerepel a rész elejének nagy része -, a másik felét pedig egymagam fejeztem be, utána pedig elküldtem az egészet neki dokumentumban. Nem tudom, hogy olvasta-e végül, de az átnézés és átírás rész végül nem valósult meg, mert akkoriban kezdte az egyetemet és elég sűrű volt az időbeosztása (megvan a screenshot, amit az online naptárjáról küldött, és jesszus, tényleg szusszanyatni ideje se nagyon volt). A fejezet a piszkozatban maradt, igazából részben azért is, mert csak halvány terveim voltak arról, hogy hogyan folytatódjon utána a sztori, és emiatt féltem is haladni az egésszel. Helyette másba kezdtem, Deathwishhel inkább novellákat kezdtem írkálni, amiknek történetét a regény sztorija után helyeztem el időben.
Ez 2018-ban volt, ekkorra már a Marveles csoport szétszéledt, a szerepes profiljaimból pedig csak egyet hagytam meg, Coulsonét, akit át is alakítottam az írói álneves profilomnak, és a mai napig Thomas Carpenter néven fut. (A mai napig gondolkodom rajta, hogy lecseréljem-e teljesen a nicknevem Garfbob10-ről erre, de egyelőre maradnak így a dolgok.) Ezt pedig igazából már csak arra használtam, hogy kapcsolatot tartsak azokkal, akikkel a csoporton kívül, írói oldalon is beszélgettem. Közüllük igazából csak Abeth az, akit bizonyos időközönként csesztettem zargattam megajándékoztam elborult elmém ötleteivel, és vele a mai napig is szoktam beszélni. SB Hawknál ez inkább pár szavas szóváltásokból állt párhavonta, majd évente egyszer-kétszer, legutóbb pedig akkor írtunk egymásnak tavaly, amikor 3 év kihagyás után új résszel jelentkezett a sztorijához.
Aztán pár napja vettem észre, hogy az írónő visszavonult. A blogja privát lett, az írói fiókjait pedig szinten mindenhonnan törölte. Szomorúan vettem tudomásul, mert ha valaki, ő tényleg büszke lehet az írására. Emiatt gondoltam részben úgy, hogy elegett porosodott ez a fejezet a piszkozatok közt, ideje kiraknom, ha már ennyit dolgoztunk rajta (remélhetőleg nem érzitek majd túl kínosnak).
Az írónőnek pedig ha esetleg úgy adódna, hogy ezt olvassa, csak annyit üzennék: köszönöm. Köszönöm a segítséget. Köszönöm a fantasztikus sztorit. Köszönöm, hogy elviseltél.
Köszönök mindent.
(Ide eredetileg be akartam linkelni a Smosh Assassin's Creed 3 rapjét, de kivételesen nem akartam megtörni a hangulatot.)
Na, de nem ez az egyetlen ok, amiért végül ez a sztori nyílvános lett, ez csak sajnos pont jött és úgymond gyújtózsinór lett az egészhez. Ugyanis az elmúlt években többször is visszatekintettem Deathwish OG regényére... és sok dologgal nem voltam elégedett. Több megfogalmazási és írásjelbeli problémám is volt vele, és azért fejlődtem az évek alatt (nem csak negatív irányba, remélhetőleg), és ami akkor jónak tűnt, az most már nem igazán jön be. Plussz ott van a dolog, hogy a világ nagy részét írás közben találtam ki, emiatt pedig rengeted dolog volt, ahol azt éreztem: "Ez másként sokkal jobb lenne". Azonban nem akartam belenyúlni, mert ez adja nekem Deathwish "varázsát": reflektál magamra, a fejlődésemre, és röhögve tekint vissza arra, hogy milyen hibákat követtem el anno.
Aztán a napokban, a VictorSinthea befejező részével való újabb szenvedés közben kezdtem picit magamba nézni. Hogy miért nem megy, miért szenvedek lassan egy éve azzal, hogy a végére érjek. És ugyanarra jöttem rá, mint a karácsonyi posztban: igazából... nem élvezem az írást, nem tölt el örömmel, nem... szórakoztat. És elhatároztam, hogy ezen változtatok, megpróbálok ismét hangulatot szerezni hozzá és belekapaszkodni, nem hagyni, hogy ez is csak egyszeri fellángolás legyen. Ebben pedig segítségként úgy gondoltam, hogy visszanyúlok a kezdetekhez és megteszem azt, amit régóta szeretnék:
Újra fogom írni a Deathwisht.
Erre pedig lehetesőget fog adni az a sztori, amit a VictorSinthe utánra tervezek. A Victor: Egy Deathwish történet néven tervezett történetben ~Ejj micsoda kreatív névadás, he!~ Deathwish élete legnehezebb küldetésére indul egy világokon átívelő - és számára túlságosan is ismerős - ellenség ellen, vagyis a karakter - a regényhez hasonlóan - megjárja a multiverzumot. Ez pedig lehetőséget ad arra, hogy újrameséljem a sztorit, megváltoztatva, ami nem tetszik és csiszolva azon, ami tetszik. Kérdéses, hogy előbb kezdem-e el a Victort, vagy a Deathwish remakejét, de az biztos, hogy mind a kettő még idén el fog indulni, és ezek fogják sztori szintjén a fő prioritást élvezni. Mert imádok Deathwisshel írni.
És nem csupán ezzel akarom elérni azt, hogy ne évente két tartalom kerüljön ki ide, mint Pamkutyáéknál 10 évvel ezelőtt. Az a tervem, hogy mától kezdve minden héten ki akarok rakni valamit, ha nem is valami sztorit, akkor egyéb bejegyzést hozni, esetleg az élménybeszámolókat is újra hozni (mondjuk ahhoz előbb "élmények" is kellenének, mert január óta se filmet, se sorozatot nem láttam). Legfőkképp pedig azt akarom, hogy ne nyűstöljek azon, hogy a tökéletességre törekedjek, hanem hogy jól szórakozzak az írás közben és ha esetleg mást is szórakoztatok vele, az csak plussz öröm.
Na, szóval ez a terv. Jövő hétre a VictorSinthea befejezése és egy tag közül fog kikerülni valami (attól függ, hogy előbbivel hogy tudok haladni), de térjünk is vissza a 10. fejezethez, melynek a "Haláli utazás" címet szántam. Készült is hozzá anno bevezető, itt hagyom azt is, és akkor ezzel jó szórakozást is kívánok az olvasáshoz!
"Újabb fejezet, újabb kaland. ~És újabb hibák tömkelege. Most mi van, csak őszinte vagyok.~
Deathwish továbbra is SB Hawk I'm Goddess című történetében baromkodik, legutóbb éppen a mű főszereplőjét próbálta átvágni, mert az utaztató szerint nála van a keresett energia, ám végül csúfosan legyőzte.
Az előző fejezet már így is a leghosszabb írásom volt, de új, számomra gigantikus rekordot sikerült felállítanom a több mint 7800 szóval! Gonodlkoztam is, hogy nem vágjam-e ketté a részt, de túlzottan egybetartozónak éreztem, meg így nagy pótlékot is kaptok a hosszú kihagyásért.
Jó szórakozást :)"
Mikor már mindketten a székben ültünk belekezdtem a magyarázatba.
- Nos, nem is tudom honnan kezdjem... ~Mondjuk az elejétől.~
- Mondjuk az elejétől - válaszolta a nő. ~Oké, kezdem megszeretni őt.~
- Na jó. A nevem Victor von Doom, Latvériában szüle...
*Csatt* Hirtelen jól pofán vágtam magamat. ~Azért ne ennyire az elejétől!~
- Jó, jó, akkor nem innen kezdem - válaszoltam magamnak, véletlenül hangosan. Ezt rögtön észrevettem, és gyorsan hozzátettem. - Bocsánat, csak vitába kerültem a belső hangommal. Remélem nem zavarja.
- Nem. Kérem, folytassa - mondta teljesen nyugodtan, meg se lepődve azon, hogy a fejemben lévő hanggal vitáztam. ~Mert már tisztában van vele, hogy mekkora egy idióta vagy.~
- Na szóval... Egy céget vezettem, majd egy baleset történt, ami hatására elektromos képességekre tettem szert, az arcom pedig eltorzult. Ezt próbáltam kijavítani, így kísértletezni kezdtem, míg véletlenül a szervezetembe nem került egy Wade Wilson nevű dögölnivaló balfasz DNS-es, ami hatására az elektromos erőm meggyengült, képes lettem regenerálódni, az arcom pedig még az addiginál is ocsmányabb lett. Plussz az agyamban enyhe skizofrénia következtében létrejött egy belső hang nevű idióta....
*Csatt* - Újabb pofon vágódott az arcomnak. ~Azért némi tiszteletet érdemelnék.~
- ...aki azért néha hasznos, csak érzékeny picit. Ezek után alkalmatlan lettem a cég közvetlen vezetésére, ezért az asszistensem végzi el ezeket a feladatokat ~Aki macska, de végül is ezt nem muszáj megemlíteni.~, én pedig újdonsült képességeimmel átképeztem magam bérgyilkossá, és felvettem a Deathwish nevet, mivel megfelelő összegért bárki halálos kívánságát teljesítem. ~Én még mindig azt érzem, hogy egy random hősnév generátorból szerezted a nevet. Vagy abból a Charles Bronson-filmből, amit idén rebootoltak Bruce Willis-szel.~ Aztán összetalálkoztam a magukat a Tűz harcosainak nevező csoporttal, akiket egy Starsmore nevű fickó vezet, és akik - mily meglepő - világuralomra akarnak törni. Ellenük kellett szövetkeznem Flo-val, a kollégámmal, a már említett Wilson-nal, valamint egy Kábel nevű időutazó mutánssal. A hatalomra jutásukhoz szükségük van ugyanis bizonyos energiacellákra, amiket réges-rég rejtettek el, és amiben tiszta Tesseract energia van tárolva. Ezért az utaztató nevű eszközzel - mutattam a kezemen lévő eszközre, amit korábban okosórának hazudtam - utazok világról világra, hogy megállítsam őket a cellák összegyűjtésére - asszem 10 van belőlük. És az utaztató szerint az egyik ilyen energia magánál van.
- Szóval... kellene az energia, ami nálam van. - Nyelt egyet sokamondóan, ahogy maga elé meredt. - Felejtse el, nem kapja meg. - Zárta rövidre, ahogyan felállt a székből, majd az ajtó felé indult.
- Hé! - kiáltottam, majd előszedve katanámat beledobtam az ajtóba olyan erővel, hogy az bevágódott. ~Miért, nyitva hagytad az ajtót?~ - Az a Starsmore egy pszihopata, még nálam is nagyobb kattant ürge. Már így is több ember haláláért felelt, de ha megszerzi az energiát tömeges népirtásba kezd, mindenkit bevégezve, aki nem hódol be nekik vagy nem felel meg az elveinek - és talán nem csak az én világomban, hanem multiverzumszerte! ~Ejj de szentimántális lettél bérgyilkos létedre.~ Igen, én bérgyilkos vagyok, pénzért öltem embereket, de nálam is van egy határ! - Közben az ajtó és a nő közé léptem. - Legalább azt mondja el, hogy miért nem akarja átadni az energiát.
- Röviden és inkább elmegy más energiákat keresni vagy hosszan? Én jelenleg ráérek, de lenne jobb dolgom is, mint önnel tölteni az estém, már ha megbocsát, bár amúgy sem érdekel. - igyekezett visszafogni magát, de a szarkazmus csak úgy sugárzott szavaiból.
~Hmm... Vajon Sólyomszemnek nincs véletlen egy kiadó hely az agyában? Csak mert kezdem megszeretni ezt a nőt, de te túl idióta vagy hozzá.~ - Nekem mindegy, én ráérek. Az én világomban úgy is csak durván 30 perc telt el az eljövetelem óta, és legalább addig se kell azt az idióta Wade-t hallgatnom - válaszoltam nyugodtan.
- Akkor röviden, ha elviszi a nálam levő energiát, meghalok, a kiegyezés szerint pedig az istenek és a többi, nem lényeges, kiírtják az emberi fajt, vagyis inkább megsemmisítik a világot. Értve?
- Várjunk... szóval maga az energiaforrás? - lepődtem meg. ~Én sejtettem hogy ez lesz, mondtam is az előző részben.~ - Durrrvvaa... És milyen érzés? Szokott fájni? Hogy lehetséges ez? És honnan van a rejtett pe... Csatt - Vágtam ismét pofon magam. ~Nincs idő ilyen kérdésekre.~ Pedig még alig kérdeztem valamit.
- Nem egészen én vagyok az, de ha magának így egyszerűbb felfogni, akkor legyen. - vonta meg vállát - A rejtett penge régebbi történet, mint az energia... vagy mint mondjuk Amerika... vagy a keresztesháborúk. Bár az utóbbival inkább egyidős.
- Keresztesháborúk... - gondolkodtam el egy pillanatra. - Ja igen, az asszaszinok, tényleg. Basszus tényleg, a fickónál ott volt a templomos jel, én meg fel se ismertem! - vágtam fejbe magam. - Hogy is felejtehettem el, pedig kijátszottam az Assassin's Creed első két részét és a Revela... ~Khm, khm... Ebben a világban ez a valóság része, szóval inkább ne említsd meg az AC játékokat, vagy a korábbinál is hülyébbnek fog tartani.~ Mármint... olvastam róluk, még pár éve egy unalmasabb pillanatomban a házi könyvtárban, régi összeesküvéses könyvekben.
- Maga tud olvasni? Ez lenyűgöző, meséljen még a fantasztikus képességeiről.... - forgatta meg szemeit - Van még bármi egyéb kérdése?
- Kérdésem az mindig sok van, mert kérdezni jó dolog. ~Kivéve ha egy olyan elmebetek barom kérdez, mint te.~ - De láthatóan untatom önt velük. ~Na, végre neked is leesett a dolog.~ Bár azt szívesen venném, ha segítene a másik energiát megszerezni, ami... - néztem rá gyorsan az utaztatóra - Szintén itt van valahol, az amerikai-kanadai határ közelében. Maga jobban ismeri ezt a világot, biztos könnyebben el tudna juttatni minket oda. De ha nem, akkor ideje búcsúznom, mert Summers megint ordibálni fog velem, hogy mi tart ilyen sokáig nekem.
- Hivatkozzon rám, nekem aligha mondana ellent. - legyintett - De ha vissza tud juttatni az étteremhez, akkor elviszem magát és addig az úton kérdezhet.
- Hát, nem hiszem hogy Summers ismerné ~Honnan tudod? Lehet, hogy ő is utazott már korábban ebbe a világba.~, de rendben, visszaviszem - mondtam, azzal kinyitva az ajtót... ami előtt három templomos fazon állt.
- Jó est... - kezdtek volna bele mondanivalójukba, mire én az ijedtség hatására gyorsan kirántottam a kardom a falból, és a rögtön előttem lévőnek egy gyors mozdulattal levágtam a fejét. A mellette álló fickó rövid sokk után a pisztolyáért nyúlt, mire én könyéktől lefelé levágtam a kezét, majd a kardot a menekülő harmadik férfi hátába dobtam. Ezután pisztolyomért nyúlva egy teljes sorozatot leadtam arra, akinek az előbb lávagtam a kezét.
- Baszki - mondtam mély levegőket véve, hogy lenyugtassam magam. - Ezek miért támadnak mindig ilyen meglepetésszerűen? Azt hittem, hogy az az önök specialitása. ~Már a templomosok is kopiznak. Felháborító.~
- Attól az asszasszintól féljen a legjobban, akin nincs csuklya és a barátjának mutatja magát - konstatálta, majd kilépett mellette az ajtón és lefelé indult.
Deathwish továbbra is SB Hawk I'm Goddess című történetében baromkodik, legutóbb éppen a mű főszereplőjét próbálta átvágni, mert az utaztató szerint nála van a keresett energia, ám végül csúfosan legyőzte.
Az előző fejezet már így is a leghosszabb írásom volt, de új, számomra gigantikus rekordot sikerült felállítanom a több mint 7800 szóval! Gonodlkoztam is, hogy nem vágjam-e ketté a részt, de túlzottan egybetartozónak éreztem, meg így nagy pótlékot is kaptok a hosszú kihagyásért.
Jó szórakozást :)"
"Azt mondják, az igazság felszabadít, de engem inkább sarokba szokott szorítani." - Mark Lawrence
Mikor már mindketten a székben ültünk belekezdtem a magyarázatba.
- Nos, nem is tudom honnan kezdjem... ~Mondjuk az elejétől.~
- Mondjuk az elejétől - válaszolta a nő. ~Oké, kezdem megszeretni őt.~
- Na jó. A nevem Victor von Doom, Latvériában szüle...
*Csatt* Hirtelen jól pofán vágtam magamat. ~Azért ne ennyire az elejétől!~
- Jó, jó, akkor nem innen kezdem - válaszoltam magamnak, véletlenül hangosan. Ezt rögtön észrevettem, és gyorsan hozzátettem. - Bocsánat, csak vitába kerültem a belső hangommal. Remélem nem zavarja.
- Nem. Kérem, folytassa - mondta teljesen nyugodtan, meg se lepődve azon, hogy a fejemben lévő hanggal vitáztam. ~Mert már tisztában van vele, hogy mekkora egy idióta vagy.~
- Na szóval... Egy céget vezettem, majd egy baleset történt, ami hatására elektromos képességekre tettem szert, az arcom pedig eltorzult. Ezt próbáltam kijavítani, így kísértletezni kezdtem, míg véletlenül a szervezetembe nem került egy Wade Wilson nevű dögölnivaló balfasz DNS-es, ami hatására az elektromos erőm meggyengült, képes lettem regenerálódni, az arcom pedig még az addiginál is ocsmányabb lett. Plussz az agyamban enyhe skizofrénia következtében létrejött egy belső hang nevű idióta....
*Csatt* - Újabb pofon vágódott az arcomnak. ~Azért némi tiszteletet érdemelnék.~
- ...aki azért néha hasznos, csak érzékeny picit. Ezek után alkalmatlan lettem a cég közvetlen vezetésére, ezért az asszistensem végzi el ezeket a feladatokat ~Aki macska, de végül is ezt nem muszáj megemlíteni.~, én pedig újdonsült képességeimmel átképeztem magam bérgyilkossá, és felvettem a Deathwish nevet, mivel megfelelő összegért bárki halálos kívánságát teljesítem. ~Én még mindig azt érzem, hogy egy random hősnév generátorból szerezted a nevet. Vagy abból a Charles Bronson-filmből, amit idén rebootoltak Bruce Willis-szel.~ Aztán összetalálkoztam a magukat a Tűz harcosainak nevező csoporttal, akiket egy Starsmore nevű fickó vezet, és akik - mily meglepő - világuralomra akarnak törni. Ellenük kellett szövetkeznem Flo-val, a kollégámmal, a már említett Wilson-nal, valamint egy Kábel nevű időutazó mutánssal. A hatalomra jutásukhoz szükségük van ugyanis bizonyos energiacellákra, amiket réges-rég rejtettek el, és amiben tiszta Tesseract energia van tárolva. Ezért az utaztató nevű eszközzel - mutattam a kezemen lévő eszközre, amit korábban okosórának hazudtam - utazok világról világra, hogy megállítsam őket a cellák összegyűjtésére - asszem 10 van belőlük. És az utaztató szerint az egyik ilyen energia magánál van.
- Szóval... kellene az energia, ami nálam van. - Nyelt egyet sokamondóan, ahogy maga elé meredt. - Felejtse el, nem kapja meg. - Zárta rövidre, ahogyan felállt a székből, majd az ajtó felé indult.
- Hé! - kiáltottam, majd előszedve katanámat beledobtam az ajtóba olyan erővel, hogy az bevágódott. ~Miért, nyitva hagytad az ajtót?~ - Az a Starsmore egy pszihopata, még nálam is nagyobb kattant ürge. Már így is több ember haláláért felelt, de ha megszerzi az energiát tömeges népirtásba kezd, mindenkit bevégezve, aki nem hódol be nekik vagy nem felel meg az elveinek - és talán nem csak az én világomban, hanem multiverzumszerte! ~Ejj de szentimántális lettél bérgyilkos létedre.~ Igen, én bérgyilkos vagyok, pénzért öltem embereket, de nálam is van egy határ! - Közben az ajtó és a nő közé léptem. - Legalább azt mondja el, hogy miért nem akarja átadni az energiát.
- Röviden és inkább elmegy más energiákat keresni vagy hosszan? Én jelenleg ráérek, de lenne jobb dolgom is, mint önnel tölteni az estém, már ha megbocsát, bár amúgy sem érdekel. - igyekezett visszafogni magát, de a szarkazmus csak úgy sugárzott szavaiból.
~Hmm... Vajon Sólyomszemnek nincs véletlen egy kiadó hely az agyában? Csak mert kezdem megszeretni ezt a nőt, de te túl idióta vagy hozzá.~ - Nekem mindegy, én ráérek. Az én világomban úgy is csak durván 30 perc telt el az eljövetelem óta, és legalább addig se kell azt az idióta Wade-t hallgatnom - válaszoltam nyugodtan.
- Akkor röviden, ha elviszi a nálam levő energiát, meghalok, a kiegyezés szerint pedig az istenek és a többi, nem lényeges, kiírtják az emberi fajt, vagyis inkább megsemmisítik a világot. Értve?
- Várjunk... szóval maga az energiaforrás? - lepődtem meg. ~Én sejtettem hogy ez lesz, mondtam is az előző részben.~ - Durrrvvaa... És milyen érzés? Szokott fájni? Hogy lehetséges ez? És honnan van a rejtett pe... Csatt - Vágtam ismét pofon magam. ~Nincs idő ilyen kérdésekre.~ Pedig még alig kérdeztem valamit.
- Nem egészen én vagyok az, de ha magának így egyszerűbb felfogni, akkor legyen. - vonta meg vállát - A rejtett penge régebbi történet, mint az energia... vagy mint mondjuk Amerika... vagy a keresztesháborúk. Bár az utóbbival inkább egyidős.
- Keresztesháborúk... - gondolkodtam el egy pillanatra. - Ja igen, az asszaszinok, tényleg. Basszus tényleg, a fickónál ott volt a templomos jel, én meg fel se ismertem! - vágtam fejbe magam. - Hogy is felejtehettem el, pedig kijátszottam az Assassin's Creed első két részét és a Revela... ~Khm, khm... Ebben a világban ez a valóság része, szóval inkább ne említsd meg az AC játékokat, vagy a korábbinál is hülyébbnek fog tartani.~ Mármint... olvastam róluk, még pár éve egy unalmasabb pillanatomban a házi könyvtárban, régi összeesküvéses könyvekben.
- Maga tud olvasni? Ez lenyűgöző, meséljen még a fantasztikus képességeiről.... - forgatta meg szemeit - Van még bármi egyéb kérdése?
- Kérdésem az mindig sok van, mert kérdezni jó dolog. ~Kivéve ha egy olyan elmebetek barom kérdez, mint te.~ - De láthatóan untatom önt velük. ~Na, végre neked is leesett a dolog.~ Bár azt szívesen venném, ha segítene a másik energiát megszerezni, ami... - néztem rá gyorsan az utaztatóra - Szintén itt van valahol, az amerikai-kanadai határ közelében. Maga jobban ismeri ezt a világot, biztos könnyebben el tudna juttatni minket oda. De ha nem, akkor ideje búcsúznom, mert Summers megint ordibálni fog velem, hogy mi tart ilyen sokáig nekem.
- Hivatkozzon rám, nekem aligha mondana ellent. - legyintett - De ha vissza tud juttatni az étteremhez, akkor elviszem magát és addig az úton kérdezhet.
- Hát, nem hiszem hogy Summers ismerné ~Honnan tudod? Lehet, hogy ő is utazott már korábban ebbe a világba.~, de rendben, visszaviszem - mondtam, azzal kinyitva az ajtót... ami előtt három templomos fazon állt.
- Jó est... - kezdtek volna bele mondanivalójukba, mire én az ijedtség hatására gyorsan kirántottam a kardom a falból, és a rögtön előttem lévőnek egy gyors mozdulattal levágtam a fejét. A mellette álló fickó rövid sokk után a pisztolyáért nyúlt, mire én könyéktől lefelé levágtam a kezét, majd a kardot a menekülő harmadik férfi hátába dobtam. Ezután pisztolyomért nyúlva egy teljes sorozatot leadtam arra, akinek az előbb lávagtam a kezét.
- Baszki - mondtam mély levegőket véve, hogy lenyugtassam magam. - Ezek miért támadnak mindig ilyen meglepetésszerűen? Azt hittem, hogy az az önök specialitása. ~Már a templomosok is kopiznak. Felháborító.~
- Attól az asszasszintól féljen a legjobban, akin nincs csuklya és a barátjának mutatja magát - konstatálta, majd kilépett mellette az ajtón és lefelé indult.
Mentem volna a nő után, de aztán eszembe jutott, hogy itt hagytam a cuccaim. ~Az is azért jutott eszedbe, mert én sugaltam neked.~ Gyorsan összepakoltam, hátamra vettem a táskát, majd a nő után rohantam.
Mire beértem újabb templomosok jelentek meg, és pont ekkor kezdett hívni Kábel az utaztatón. Remek.
- Hölgyeké az elsőbbség - adtam át a terepet a nőnek, amíg én le akartam rendezni a hívást.
- Kettőnk közül ön a feláldozható - vetette oda, majd magassarkúiból kilépve kacsintott a vele szemben álló férfi felé.
- Igen, de maga jutott a legközelebb ahhoz, hogy feláldozzon - válaszoltam, és amíg a nő a templomosokkal harcolt addig én fogadtam a hívást.
- Tekintse szakmai szívességnek - mondta még a csaj utoljára, majd akcióba lendült. Én közben végre fogadtam Kábel hívását.
- Hálisten, azt hittem, megint történt valami baj - mondta kiborg kollégám, a képernyőn át látszott, hogy nagy kő esett le a szívéről. - Hogy halad?
- Hááát, eddig elég felemásan...
- Hogy érti, hogy felemásan? - kérdezte, arcán az előbbi megnyugvás után ismét megjelent az aggodalom.
- Hosszú történet. A lényeg, hogy rossz energiát követtem, és most vagyok úton a jó úton, ezúttal pedig segítséget is tudtam szerezni.
- Értem - ismét megnyugodott, de most nem annyira látványosan. - A Tűz harcosai még nem tűntek fel?
- Még nem. És remélem nem is fognak, elég gond volt nélkülük is.
- Sajnos ilyen könnyen nem ússzuk meg. Állítólag már átküldték a világba az egyik emberüket, szóval legyen óvatos - figyelmeztetett Summers. - És igyekezzen.
- Rendben, majd igyekszem - mondtam Kábelnek, mire a hívás befejeződött. Addigra a nő szépen lerendezte az összes templomost.
- Váo - mondtam, közben füttyentve is egyet, - Maga aztán tényleg profin csinálja. Nem láttam ilyen szépen kivégzett hullákat az Ottawa-ban történt balhém óta. Pedig a skrullok nagyon precíz gyilkosok.
- Volt időm gyakorolni... meg rá alkalmas önkéntesek is
- Azt elhiszem - mondtam, majd a nővel elindultunk, vissza az étteremhez. Az úton már nem igazán voltak templomosok, akik meg mégis előbukkantak azokkal a nő egykettőre végzett. ~Te meg hagytad hogy helyetted dolgozzon, te lusta állat.~ Hát na, ha valaki jól végzi a dolgát annak ne szóljunk bele a munkájába.
Nemsokára az étterem környékén voltunk, ahová megérkezett a rendőrség is, épp helyszíneltek.
- Amúgy miért is jöttünk vissza? - kérdeztem döbbenten, hiszen ezt tényleg nem magyarázta meg.
- A kocsimért, és a benne levő lakáskulcsomért. Remélem nem gondolta, hogy estélyiben kísérgetem magát, Mr. Bond.
- Nem gondoltam, de azt hittem, a fickó volt elég úriember ahhoz, hogy ő ment kocsival magáért, Mrs. Lynd. Aztán remélem nem a Spectre karmai közé vezet. - mondtam, közben óvatosan követtem a nőt a parkoló felé. ~Jaj, most azért mert Mr. Bond-nak hívott még nem kell egyből Bond-os nevekkel és szervezetekkel dobálózni.~
- Ön beleülne a legfőbb ellensége autójába, amikor az a vérére pályázik, meg úgy minden mására? - indult meg egy fehér cabrio felé.
- Én? Bármikor! Ha annyi pénz össze bírna az a barom Wilson szedni, hogy egy autót vegyen akkor szívesen beleülnék, hogy szarrá tegyem. - mondtam, kissé indulatosan. Hát na, attól a baromtól mindig felmegy bennem a pumpa - ami egyből el is múlt a kocsit látva.- Ez meseszép. A S.H.I.E.L.D. ajándéka volt?
- A SHIELDtől két és fél évet kaptam Afganisztánban, majd még egy bő fél évet Struckernél Sokoviában, majd egy kis "találj haza" játékot Szibériában. És egyik sem nyaralás volt.
- Óh... szóval ők se fizetnek sokkal jobban, mint a HYDRA - mondtam, közben az anyósüléshez vánszorogva.
- Sosem a pénz vezetett, de ennyi év után egy kicsit szeretném élvezni a helyzetem.
- Engem se mindig az vezet. Néha a pizza is fontos. ~Meg a kávé. Ki ne hagyd a kávét.~ Meg a kávé is - közben behuppantam az ülésre... és valami eszméletlenül kényelmes volt. - Óh, ez mennyei. Ha ennél is kényelmesebb lenne akkor instant elélveznék. ~Ejnye, ilyet mondani egy hölgy jelenlétében!~
- Látja, pont ezért nem kényelmesebb - indította el az autót - Na meséljen, mire kíváncsi.
- Nos... maga már mindent tud rólam. ~Szerintem jóval többet is annál, mint ami érdekli.~ De én szinte semmit nem tudok magáról. Ki maga pontosan? - kérdeztem, közben továbbra is az ülés puhaságát élvezve.
- Kérdezzen, azt meg felejtse el, hogy mindent tudni fog rólam. Eddig még senkinek nem sikerült.
- Jó, jó, akkor pontos kérdéseket teszek fel - igyekeztem nyugtatni őt, mert megölni ugyan nem tud, de fájdalmat még tud okozni. - Először is: hogy hívják?
- Isabell. Következő?
- Szóval Isabell. Szép név. És honnan származik, Isabell?
- Ahova maga sosem fog eljutni Victor.
Mire beértem újabb templomosok jelentek meg, és pont ekkor kezdett hívni Kábel az utaztatón. Remek.
- Hölgyeké az elsőbbség - adtam át a terepet a nőnek, amíg én le akartam rendezni a hívást.
- Kettőnk közül ön a feláldozható - vetette oda, majd magassarkúiból kilépve kacsintott a vele szemben álló férfi felé.
- Igen, de maga jutott a legközelebb ahhoz, hogy feláldozzon - válaszoltam, és amíg a nő a templomosokkal harcolt addig én fogadtam a hívást.
- Tekintse szakmai szívességnek - mondta még a csaj utoljára, majd akcióba lendült. Én közben végre fogadtam Kábel hívását.
- Hálisten, azt hittem, megint történt valami baj - mondta kiborg kollégám, a képernyőn át látszott, hogy nagy kő esett le a szívéről. - Hogy halad?
- Hááát, eddig elég felemásan...
- Hogy érti, hogy felemásan? - kérdezte, arcán az előbbi megnyugvás után ismét megjelent az aggodalom.
- Hosszú történet. A lényeg, hogy rossz energiát követtem, és most vagyok úton a jó úton, ezúttal pedig segítséget is tudtam szerezni.
- Értem - ismét megnyugodott, de most nem annyira látványosan. - A Tűz harcosai még nem tűntek fel?
- Még nem. És remélem nem is fognak, elég gond volt nélkülük is.
- Sajnos ilyen könnyen nem ússzuk meg. Állítólag már átküldték a világba az egyik emberüket, szóval legyen óvatos - figyelmeztetett Summers. - És igyekezzen.
- Rendben, majd igyekszem - mondtam Kábelnek, mire a hívás befejeződött. Addigra a nő szépen lerendezte az összes templomost.
- Váo - mondtam, közben füttyentve is egyet, - Maga aztán tényleg profin csinálja. Nem láttam ilyen szépen kivégzett hullákat az Ottawa-ban történt balhém óta. Pedig a skrullok nagyon precíz gyilkosok.
- Volt időm gyakorolni... meg rá alkalmas önkéntesek is
- Azt elhiszem - mondtam, majd a nővel elindultunk, vissza az étteremhez. Az úton már nem igazán voltak templomosok, akik meg mégis előbukkantak azokkal a nő egykettőre végzett. ~Te meg hagytad hogy helyetted dolgozzon, te lusta állat.~ Hát na, ha valaki jól végzi a dolgát annak ne szóljunk bele a munkájába.
Nemsokára az étterem környékén voltunk, ahová megérkezett a rendőrség is, épp helyszíneltek.
- Amúgy miért is jöttünk vissza? - kérdeztem döbbenten, hiszen ezt tényleg nem magyarázta meg.
- A kocsimért, és a benne levő lakáskulcsomért. Remélem nem gondolta, hogy estélyiben kísérgetem magát, Mr. Bond.
- Nem gondoltam, de azt hittem, a fickó volt elég úriember ahhoz, hogy ő ment kocsival magáért, Mrs. Lynd. Aztán remélem nem a Spectre karmai közé vezet. - mondtam, közben óvatosan követtem a nőt a parkoló felé. ~Jaj, most azért mert Mr. Bond-nak hívott még nem kell egyből Bond-os nevekkel és szervezetekkel dobálózni.~
- Ön beleülne a legfőbb ellensége autójába, amikor az a vérére pályázik, meg úgy minden mására? - indult meg egy fehér cabrio felé.
- Én? Bármikor! Ha annyi pénz össze bírna az a barom Wilson szedni, hogy egy autót vegyen akkor szívesen beleülnék, hogy szarrá tegyem. - mondtam, kissé indulatosan. Hát na, attól a baromtól mindig felmegy bennem a pumpa - ami egyből el is múlt a kocsit látva.- Ez meseszép. A S.H.I.E.L.D. ajándéka volt?
- A SHIELDtől két és fél évet kaptam Afganisztánban, majd még egy bő fél évet Struckernél Sokoviában, majd egy kis "találj haza" játékot Szibériában. És egyik sem nyaralás volt.
- Óh... szóval ők se fizetnek sokkal jobban, mint a HYDRA - mondtam, közben az anyósüléshez vánszorogva.
- Sosem a pénz vezetett, de ennyi év után egy kicsit szeretném élvezni a helyzetem.
- Engem se mindig az vezet. Néha a pizza is fontos. ~Meg a kávé. Ki ne hagyd a kávét.~ Meg a kávé is - közben behuppantam az ülésre... és valami eszméletlenül kényelmes volt. - Óh, ez mennyei. Ha ennél is kényelmesebb lenne akkor instant elélveznék. ~Ejnye, ilyet mondani egy hölgy jelenlétében!~
- Látja, pont ezért nem kényelmesebb - indította el az autót - Na meséljen, mire kíváncsi.
- Nos... maga már mindent tud rólam. ~Szerintem jóval többet is annál, mint ami érdekli.~ De én szinte semmit nem tudok magáról. Ki maga pontosan? - kérdeztem, közben továbbra is az ülés puhaságát élvezve.
- Kérdezzen, azt meg felejtse el, hogy mindent tudni fog rólam. Eddig még senkinek nem sikerült.
- Jó, jó, akkor pontos kérdéseket teszek fel - igyekeztem nyugtatni őt, mert megölni ugyan nem tud, de fájdalmat még tud okozni. - Először is: hogy hívják?
- Isabell. Következő?
- Szóval Isabell. Szép név. És honnan származik, Isabell?
- Ahova maga sosem fog eljutni Victor.
- Arizona? Szerbia? Szaturnusz? - tippelgettem azért poénosan.
- Ha magának úgy jobban tetszik, akkor ezekből valamelyik. Mire saccolna?
- Hát, a szépsége és a harcstílusa egészen különleges, szinte már nem evilági... Vadföld?
- Azért annyira vad nem vagyok talán, de viszonyítás kérdése Victor
- Ha magának úgy jobban tetszik, akkor ezekből valamelyik. Mire saccolna?
- Hát, a szépsége és a harcstílusa egészen különleges, szinte már nem evilági... Vadföld?
- Azért annyira vad nem vagyok talán, de viszonyítás kérdése Victor
- Picit fagyos a hangulata, mint azoknak a jeges izéknek akikkel találkoztam. Honnan is jöttek... yöttenheim, a yottonhaim.... csak nem onnan való?
- Ha több millióan kívánnák a halálát, holott másik több milliárd élete önön múlik, aligha lenne kicsattanó kedvében. De nem, nem Jottünheimből származom. Bár néha jól jönne szimplán lefagyasztani valakit.
- Ja igen, onnan jöttek. Utáltam őket. Főleg, hogy az a szarvassapkás barom vezette őket, akiért elhagyott a volt barátnőm - jutott eszembe az a szar eset, amikor találkoztam Lokival. Ha valaki versenyre kelhet Deadpool-al az általam utált emberek listájának élén, akkor ő az. Az hagyján, hogy Sin miatta hagyott el, de még jól meg is alázott nagyközönség előtt - mondjuk kapott ő is párat vissza, főleg a dühöngő zöld óriástól.
Jobb szemöldökét felhúzva nézett rá, majd inkább vissza az útra. - Inkább hanyagoljuk a témát.
- Rendben, jobb is. Lokitól mindig csak a düh kerülget. Meg a frász. Inkább térjünk át a következő kérdésre: hogy lett magából élő Tesseract energia?
- Meghaltam. Aztán belém tettek egy darabot a Kockából és most lényegében a saját hullámban élek. Csodás kis élet.
- Óh, az nem kellemes. Részvétem. És milyen érzés volt meghalni? Tudja, csak mert valószínűleg soha a büdös életben nem döglök meg amíg egy csepp vérem is van, és érdekelne.
- A gerincem mellett átdöfött egy nagyjából arasznyi szélességű kard. Majd kihúzta és ment tovább. Nem kellemes, de ezt még túléltem. Csak épp a szívem nem bírta és este megadta magát. És tudja nem kellemes, kvázi megfulladni.
-Igen, tudom, az tényleg nem kellemes. Bár az sokkal kellemetlenebb, hogy ha nem tud az ember szabadulni az érzéstől, mert gyorsabban regenerálódik, mind ahogy a sejtjei pusztulnak - válaszoltam, eszembe juttatva egyik rosszabb élményemet. ~Ejj, mikor kezdtünk átmenni sötétebb hangvételbe?~ Az néha a legvidámabb történetekbe is kell.
- Az se rossz. A tesseract miatt gyorsabban regenerálódok, de még nem tudom, hogy halhatatlan vagyok-e. Ameddig a bennem levő energia nem öl meg, addig biztosan.
- Értem. És hogy került a S.H.I.E.L.D. kötelékébe? Csak mert ilyen tehetséggel egymaga is megállná a helyét.
- A S.H.I.E.L.D. lényegében elrabolt... mert hagytam, na mindegy.
- Elrabolta? Azt hogy? Felkapta a Hulk, a vállára dobta és magával vitte?
- Több, mint tíz évvel ezelőtt volt. Röviden összefoglalva, elkábítottak a leendő munkatársam ágyából. Nem kezdődött túl jól a munkakapcsolatunk.
- Óh, szóval a szerelem volt a ludas. Igen, az néha előfordul. Engem is a szerelem vitt a HYDRA-hoz anno. ~És amiatt is akartad otthagyni.~ És tényleg annyira szar volt a Jumurdzsákkal együtt dolgozni?
- Nem éppen így fogalmaznék, de mondhatni.
- Na akkor, mi van még... - gondolkoztam egy új kérdésen. - Hogy lett magából asszaszin?
- Miután megérkeztem ebbe a világba az első dolog, ami történt velem, hogy egy templomos lovag meg akart erőszakolni. De nálam volt egy kard és ők ráadásul hárman voltak. Akkor még nem igazán tudtam bánni a fegyverekkel. Egyikőjük talált rám, aki befogadott, mindenki más beleegyezése nélkül. Ő tanított mindenre.
- Ó... És ez melyik korban történt? Hány évszázada? - kérdeztem, bár még mindig csodálkova azon, hogy ilyen idős lehet.
- Mondjuk úgy, nyolc - kilenc évszázada.
- Váó... És semmivel se tűnik többnek 30-nál. Egész jól tartja magát, elismerésem.
- Harmincnál? - tekintett felém sértetten.
- Hát, most mondta hogy vagy 800 éves, szóval szerintem a harminc az egész szép dicséret. ~Jobb lett volna 21-et mondani.~
- Higyje el, van az több ezernél is.
- Na, akkor a 30 kifejezetten egy nagy dicséret magának - mondtam, közben fülelni kezdtem. - Csak én hallom úgy, mintha egy helikopter körözne a fejünk fölött?
- Az nem lenne kellemes, mert be kéne ugranunk hozzám legalább átöltözni...
- Igen, ez határozottan nem lenne kellemes. ~Mármint a helikopter, a nőnél átöltözni kifejezetten kellemes lenne.~ De határozottan egy helikopter hangját hallom - mondtam, majd lehúztam a kocsi ablakát és kihajoltam megnézni. És fönt bizony egy helikoptert láttam. - Ajjaj, hát ez tényleg egy helikopter. Kérem mondja, hogy van egy rakétavetője!
- Gratulálok, Sherlock - mondta kevesebb lelkesedéssel, mintsem illett volna, de nem igazán lelete örömét még egy felesleges üldözésben. - Mondja, magát megtanították csendes és feltűnésmentesen dolgozni? Természetesen, minden zsebemben rakétavetőt hordok.
-Nem tehetek róla, egyszerűen vonzom a bajt. ~Jól mondod, végre egyet értek veled valamiben. ~ Azért reméltem, hogy mégis lesz egy magánál.- ekkor kinéztem az ablakon, és újfent szemügyre vettem a helikoptert. - Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?
- Mindegy, csak gyorsan mondja, mert megunom és hagyom meghalni - Nem igazán hatotta meg a dolog, érdekelte, hogy mivel tervez előállni. A hátsó ülésre odacsomagolta az íját vészhelyzet esetére, de előbb védte volna meg az íját, mint a férfit.
-A jó hír az, hogy nem a templomosoké a helikopter- kezdtem a jóval, hátha ez megnyugtatja valamennyire.
- Pedig esküszöm jobban örültem volna neki - sóhajtott fáradtan, messze hosszabbra nyúlt a nap, mint tervezte.
- A rossz hír az, hogy Coulson bá tudomást szerzett az éttermi dologról - mondtam, ugyanis a helikopter oldalán ott volt a szervezet madárlogója.
- A jó hír, hogy talán nem fogják lőni a kocsit, ami megnyugtató lenne számukra, mert ha visszalövök, csúnyán fognak rám nézni.
-Igen - de azért jó lenne lerázni valahogy. Nincsenek túl jó emlékeim a SHIELD-ről - mondtam, majd nyugtalanul visszaültem a kocsiba. ~Nem inkább visszahajoltál? Vagy ki is ugrottál a kocsiból, rohanva mondtad neki hogy helikoptert látsz, és most ültél csak vissza?~ - Bár őszintén szólva lehet hogy egyszerűbb lenne az, ha megállnánk, megvárnánk hogy leszállna a kopter, maga meg elrendezné velük a dolgot.
- Igen, magának ez jóval egyszerűbb lenne, mert nekem kéne beszélnem Coulsonnal - mondta, hangjában enyhe idegességet éreztem. ~"Enyhét"...~ Ezután sóhajtott egy nagyot, majd az út szélén megállt. - Ugye tudja, hogy sokkal tartozik, amit egyszer még be fogok hajtani magán?
- Tisztában vagyok vele - mondtam teljesen nyugodtan, mivel vélhetően az energia megszerzése után mehetek vissza a világomba, így már nem tudja behajtani rajtam. ~Aha fogadjunk, hogy még előtte eszébe fog jutni.~ Pár perc múlva a helikopter leszállt és kikászálódott belőle Fury utódja, az úriember S.H.I.E.L.D. igazgató - csak itt még megvolt mindkét keze. Ha tudná, hogy az én világomban az egyiket baltával levágták...
A nő kiszállt a kocsiból, bár lathatóan semmi kedve nem volt hozzá, majd Coulsonhoz sétált és beszélgetésbe elegyedtek. A kocsiból úgy láttam, hogy elég nyugodtan beszélgettek, ám Coulson bá elég sokszor rám sandított, érdeklődve figyelt engem. Végül kezet fogtak, majd a nő visszajött a kocsihoz, míg az itt mindkét kezét magán tartó igazgató visszaszállt a helikopterbe, és tovarepült.
- Nagy szerencséje van, hogy ezt könnyebben el tudtam rendezni - mondta, miközben visszaült a sofőrülésbe és újra beindította a kocsit. - Bár később lesz még egy kényes beszélgetésem maga miatt.
A kocsival tovább hajtottunk a nő háza felé, az út tovább szakaszában már csöndben voltam, hisz így is elég konfrontációt okoztam már mára.
Nemsokára már a Clemont Aveneu-n furikáztunk, majd a nő megállt a 299-es házszámot viselő épületnél.
- Megérkeztünk - mondta, azzal kiszált az autóból és magához vette a hátul tartott íját, én pedig követtem a példáját ~Mármint a kiszállásra gondolva, bár jó lenne ha nekünk is lenne íjunk.~ és megpillantottam a gyönyörű házat.
A vörösbarna színű épület tisztára úgy festett, mint egy háromemeletes társasház, még ajtóból is több volt belőle. Fura is volt, hogy ez itt mind a nőé.
- Váó - mondtam elalélva. - És ez mind a S.H.I.E.L.D.-es fizetéséből jött ki? Mert akkor én is húzok a szervezethez!
- Nem én vettem, a S.H.I.E.L.D. adta. És különben sem csak az enyém - mondta a nő, azzal az ajtóhoz lépett és kinyitotta azt, én pedig követtem.
Egy kis folyosón át bevezetett egy jókora, orosz stílusban berendezett nappaliba, melyben volt TV, fotel, kanapé és minden, mi szem szájnak ingere.
- Ha kérhetem, maga maradjon itt és foglalja el magát - mondta a nő, majd elindult egy, a nappali másik végén lévő lépcső felé. - A lenti szintekre eszébe se jusson lemenni, vagy különben felnégyelem, az első emeletre... nos, oda felmehet, amennyiben szeretne egy sokkoló nyilat kapni a homloka közepére.
- Sokkoló nyilat... Várjunk csak, itt lakik Sólyomszem? Maga együtt él vele? Megkérdezné tőle, hogy mi a retkes fenét csinált a Végtelen háború eseményei alatt? - öntöttem el a nőt újabb kérdéseimmel, de ő már felsétált a lépcsősoron.
- Na, most megint foglalhatom el magam egy időre - mondtam sóhajtva, miközben leültem a kanapéra. - És mégis mi a francot csináljak? ~Nézzünk TV-t, érdekelnének ennek a világnak a hírei. Esetleg vizsgáljuk át az utaztatót, hátha találunk rajta valami új érdekességet.~ Hmm... nekem lett egy jobb ötletem! ~Ajjaj, azt inkább ne tedd, az olyanokból sosem sül ki jó.~
A belső hang ellenvetésével mit sem törődve a falhoz mentem, és keresgélni kezdtem, míg végül egy helyen meg nem találtam egy álcázott dobozt, benne egy géppel. Mivel a házhoz köze van a S.H.I.E.L.D.-nek így gondoltam, hogy teljes egészében tele van rejtett kamerákkal, most pedig sikerült megtalálnom az összes kamerát vezérlő központot. Gyorsan előkaptam egy kábelt, rákötöttem az utaztatóra és azon keresztül elkezdtem vizsgálni őket, míg meg nem találtam a nő hálószobájánál lévőt. Ennek köszönhetően végignézhettem az átöltözés minden gyönyörű fázisát reménykedve abban, hogy a nő erre nem jön rá.
Aztán nézés közben hirtelen hangok jöttek elő a semmiből.
Istennőm, biztos vagy benne hogy e halandó megérdemli segítséged? Nem fog majd dolgotok végeztével rád támadni, a keresett erőt végül ellened felhasználva a pusztulás mezejére küldeni?
És eme jó cél szolgálása nem fogja majd vesztedet okozni?
~Ejnye, mi ez az ellenszenveskedés? És ki ez a hang? A szerződésemben külön kikötöttem, hogy a történetben én leszek az egyetlen, az emberek fejében szóló hang. Direkt 72-es betűmérettel írtam és félkövérre állítottam, hogy jól olvasható legyen.~
Ki volt ez? Ki merészelt megszólítani engem, Mentis-t?
- Ha több millióan kívánnák a halálát, holott másik több milliárd élete önön múlik, aligha lenne kicsattanó kedvében. De nem, nem Jottünheimből származom. Bár néha jól jönne szimplán lefagyasztani valakit.
- Ja igen, onnan jöttek. Utáltam őket. Főleg, hogy az a szarvassapkás barom vezette őket, akiért elhagyott a volt barátnőm - jutott eszembe az a szar eset, amikor találkoztam Lokival. Ha valaki versenyre kelhet Deadpool-al az általam utált emberek listájának élén, akkor ő az. Az hagyján, hogy Sin miatta hagyott el, de még jól meg is alázott nagyközönség előtt - mondjuk kapott ő is párat vissza, főleg a dühöngő zöld óriástól.
Jobb szemöldökét felhúzva nézett rá, majd inkább vissza az útra. - Inkább hanyagoljuk a témát.
- Rendben, jobb is. Lokitól mindig csak a düh kerülget. Meg a frász. Inkább térjünk át a következő kérdésre: hogy lett magából élő Tesseract energia?
- Meghaltam. Aztán belém tettek egy darabot a Kockából és most lényegében a saját hullámban élek. Csodás kis élet.
- Óh, az nem kellemes. Részvétem. És milyen érzés volt meghalni? Tudja, csak mert valószínűleg soha a büdös életben nem döglök meg amíg egy csepp vérem is van, és érdekelne.
- A gerincem mellett átdöfött egy nagyjából arasznyi szélességű kard. Majd kihúzta és ment tovább. Nem kellemes, de ezt még túléltem. Csak épp a szívem nem bírta és este megadta magát. És tudja nem kellemes, kvázi megfulladni.
-Igen, tudom, az tényleg nem kellemes. Bár az sokkal kellemetlenebb, hogy ha nem tud az ember szabadulni az érzéstől, mert gyorsabban regenerálódik, mind ahogy a sejtjei pusztulnak - válaszoltam, eszembe juttatva egyik rosszabb élményemet. ~Ejj, mikor kezdtünk átmenni sötétebb hangvételbe?~ Az néha a legvidámabb történetekbe is kell.
- Az se rossz. A tesseract miatt gyorsabban regenerálódok, de még nem tudom, hogy halhatatlan vagyok-e. Ameddig a bennem levő energia nem öl meg, addig biztosan.
- Értem. És hogy került a S.H.I.E.L.D. kötelékébe? Csak mert ilyen tehetséggel egymaga is megállná a helyét.
- A S.H.I.E.L.D. lényegében elrabolt... mert hagytam, na mindegy.
- Elrabolta? Azt hogy? Felkapta a Hulk, a vállára dobta és magával vitte?
- Több, mint tíz évvel ezelőtt volt. Röviden összefoglalva, elkábítottak a leendő munkatársam ágyából. Nem kezdődött túl jól a munkakapcsolatunk.
- Óh, szóval a szerelem volt a ludas. Igen, az néha előfordul. Engem is a szerelem vitt a HYDRA-hoz anno. ~És amiatt is akartad otthagyni.~ És tényleg annyira szar volt a Jumurdzsákkal együtt dolgozni?
- Nem éppen így fogalmaznék, de mondhatni.
- Na akkor, mi van még... - gondolkoztam egy új kérdésen. - Hogy lett magából asszaszin?
- Miután megérkeztem ebbe a világba az első dolog, ami történt velem, hogy egy templomos lovag meg akart erőszakolni. De nálam volt egy kard és ők ráadásul hárman voltak. Akkor még nem igazán tudtam bánni a fegyverekkel. Egyikőjük talált rám, aki befogadott, mindenki más beleegyezése nélkül. Ő tanított mindenre.
- Ó... És ez melyik korban történt? Hány évszázada? - kérdeztem, bár még mindig csodálkova azon, hogy ilyen idős lehet.
- Mondjuk úgy, nyolc - kilenc évszázada.
- Váó... És semmivel se tűnik többnek 30-nál. Egész jól tartja magát, elismerésem.
- Harmincnál? - tekintett felém sértetten.
- Hát, most mondta hogy vagy 800 éves, szóval szerintem a harminc az egész szép dicséret. ~Jobb lett volna 21-et mondani.~
- Higyje el, van az több ezernél is.
- Na, akkor a 30 kifejezetten egy nagy dicséret magának - mondtam, közben fülelni kezdtem. - Csak én hallom úgy, mintha egy helikopter körözne a fejünk fölött?
- Az nem lenne kellemes, mert be kéne ugranunk hozzám legalább átöltözni...
- Igen, ez határozottan nem lenne kellemes. ~Mármint a helikopter, a nőnél átöltözni kifejezetten kellemes lenne.~ De határozottan egy helikopter hangját hallom - mondtam, majd lehúztam a kocsi ablakát és kihajoltam megnézni. És fönt bizony egy helikoptert láttam. - Ajjaj, hát ez tényleg egy helikopter. Kérem mondja, hogy van egy rakétavetője!
- Gratulálok, Sherlock - mondta kevesebb lelkesedéssel, mintsem illett volna, de nem igazán lelete örömét még egy felesleges üldözésben. - Mondja, magát megtanították csendes és feltűnésmentesen dolgozni? Természetesen, minden zsebemben rakétavetőt hordok.
-Nem tehetek róla, egyszerűen vonzom a bajt. ~Jól mondod, végre egyet értek veled valamiben. ~ Azért reméltem, hogy mégis lesz egy magánál.- ekkor kinéztem az ablakon, és újfent szemügyre vettem a helikoptert. - Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?
- Mindegy, csak gyorsan mondja, mert megunom és hagyom meghalni - Nem igazán hatotta meg a dolog, érdekelte, hogy mivel tervez előállni. A hátsó ülésre odacsomagolta az íját vészhelyzet esetére, de előbb védte volna meg az íját, mint a férfit.
-A jó hír az, hogy nem a templomosoké a helikopter- kezdtem a jóval, hátha ez megnyugtatja valamennyire.
- Pedig esküszöm jobban örültem volna neki - sóhajtott fáradtan, messze hosszabbra nyúlt a nap, mint tervezte.
- A rossz hír az, hogy Coulson bá tudomást szerzett az éttermi dologról - mondtam, ugyanis a helikopter oldalán ott volt a szervezet madárlogója.
- A jó hír, hogy talán nem fogják lőni a kocsit, ami megnyugtató lenne számukra, mert ha visszalövök, csúnyán fognak rám nézni.
-Igen - de azért jó lenne lerázni valahogy. Nincsenek túl jó emlékeim a SHIELD-ről - mondtam, majd nyugtalanul visszaültem a kocsiba. ~Nem inkább visszahajoltál? Vagy ki is ugrottál a kocsiból, rohanva mondtad neki hogy helikoptert látsz, és most ültél csak vissza?~ - Bár őszintén szólva lehet hogy egyszerűbb lenne az, ha megállnánk, megvárnánk hogy leszállna a kopter, maga meg elrendezné velük a dolgot.
- Igen, magának ez jóval egyszerűbb lenne, mert nekem kéne beszélnem Coulsonnal - mondta, hangjában enyhe idegességet éreztem. ~"Enyhét"...~ Ezután sóhajtott egy nagyot, majd az út szélén megállt. - Ugye tudja, hogy sokkal tartozik, amit egyszer még be fogok hajtani magán?
- Tisztában vagyok vele - mondtam teljesen nyugodtan, mivel vélhetően az energia megszerzése után mehetek vissza a világomba, így már nem tudja behajtani rajtam. ~Aha fogadjunk, hogy még előtte eszébe fog jutni.~ Pár perc múlva a helikopter leszállt és kikászálódott belőle Fury utódja, az úriember S.H.I.E.L.D. igazgató - csak itt még megvolt mindkét keze. Ha tudná, hogy az én világomban az egyiket baltával levágták...
A nő kiszállt a kocsiból, bár lathatóan semmi kedve nem volt hozzá, majd Coulsonhoz sétált és beszélgetésbe elegyedtek. A kocsiból úgy láttam, hogy elég nyugodtan beszélgettek, ám Coulson bá elég sokszor rám sandított, érdeklődve figyelt engem. Végül kezet fogtak, majd a nő visszajött a kocsihoz, míg az itt mindkét kezét magán tartó igazgató visszaszállt a helikopterbe, és tovarepült.
- Nagy szerencséje van, hogy ezt könnyebben el tudtam rendezni - mondta, miközben visszaült a sofőrülésbe és újra beindította a kocsit. - Bár később lesz még egy kényes beszélgetésem maga miatt.
A kocsival tovább hajtottunk a nő háza felé, az út tovább szakaszában már csöndben voltam, hisz így is elég konfrontációt okoztam már mára.
Nemsokára már a Clemont Aveneu-n furikáztunk, majd a nő megállt a 299-es házszámot viselő épületnél.
- Megérkeztünk - mondta, azzal kiszált az autóból és magához vette a hátul tartott íját, én pedig követtem a példáját ~Mármint a kiszállásra gondolva, bár jó lenne ha nekünk is lenne íjunk.~ és megpillantottam a gyönyörű házat.
A vörösbarna színű épület tisztára úgy festett, mint egy háromemeletes társasház, még ajtóból is több volt belőle. Fura is volt, hogy ez itt mind a nőé.
- Váó - mondtam elalélva. - És ez mind a S.H.I.E.L.D.-es fizetéséből jött ki? Mert akkor én is húzok a szervezethez!
- Nem én vettem, a S.H.I.E.L.D. adta. És különben sem csak az enyém - mondta a nő, azzal az ajtóhoz lépett és kinyitotta azt, én pedig követtem.
Egy kis folyosón át bevezetett egy jókora, orosz stílusban berendezett nappaliba, melyben volt TV, fotel, kanapé és minden, mi szem szájnak ingere.
- Ha kérhetem, maga maradjon itt és foglalja el magát - mondta a nő, majd elindult egy, a nappali másik végén lévő lépcső felé. - A lenti szintekre eszébe se jusson lemenni, vagy különben felnégyelem, az első emeletre... nos, oda felmehet, amennyiben szeretne egy sokkoló nyilat kapni a homloka közepére.
- Sokkoló nyilat... Várjunk csak, itt lakik Sólyomszem? Maga együtt él vele? Megkérdezné tőle, hogy mi a retkes fenét csinált a Végtelen háború eseményei alatt? - öntöttem el a nőt újabb kérdéseimmel, de ő már felsétált a lépcsősoron.
- Na, most megint foglalhatom el magam egy időre - mondtam sóhajtva, miközben leültem a kanapéra. - És mégis mi a francot csináljak? ~Nézzünk TV-t, érdekelnének ennek a világnak a hírei. Esetleg vizsgáljuk át az utaztatót, hátha találunk rajta valami új érdekességet.~ Hmm... nekem lett egy jobb ötletem! ~Ajjaj, azt inkább ne tedd, az olyanokból sosem sül ki jó.~
A belső hang ellenvetésével mit sem törődve a falhoz mentem, és keresgélni kezdtem, míg végül egy helyen meg nem találtam egy álcázott dobozt, benne egy géppel. Mivel a házhoz köze van a S.H.I.E.L.D.-nek így gondoltam, hogy teljes egészében tele van rejtett kamerákkal, most pedig sikerült megtalálnom az összes kamerát vezérlő központot. Gyorsan előkaptam egy kábelt, rákötöttem az utaztatóra és azon keresztül elkezdtem vizsgálni őket, míg meg nem találtam a nő hálószobájánál lévőt. Ennek köszönhetően végignézhettem az átöltözés minden gyönyörű fázisát reménykedve abban, hogy a nő erre nem jön rá.
Aztán nézés közben hirtelen hangok jöttek elő a semmiből.
Istennőm, biztos vagy benne hogy e halandó megérdemli segítséged? Nem fog majd dolgotok végeztével rád támadni, a keresett erőt végül ellened felhasználva a pusztulás mezejére küldeni?
Ne ítélkezz így felette, Mentis.
Igen, rossz jellemeit naphosszat lehetne sorolni, de végső soron jó célt szolgál.
És eme jó cél szolgálása nem fogja majd vesztedet okozni?
~Ejnye, mi ez az ellenszenveskedés? És ki ez a hang? A szerződésemben külön kikötöttem, hogy a történetben én leszek az egyetlen, az emberek fejében szóló hang. Direkt 72-es betűmérettel írtam és félkövérre állítottam, hogy jól olvasható legyen.~
Ki volt ez? Ki merészelt megszólítani engem, Mentis-t?
~Szóval Mentis... Várj, te nem az az antennás bogárcsaj vagy ki vagy A galaxis őrzőből? Ja, várj, az ő nevét a-val írják... Akkor te ki vagy?~
Hát nem holmi antennás bogár. Mentis vagyok, a hatalmas istennő, aki Isabell hercegnő elméjében próbálom őt a túlélés útjain vezetni
~Várjunk, akkor te a csaj fejében vagy? Na, Victor, végre találtam egy közös vonást bennetek! Egy kis plasztikai műtét és el is hívhatod randira.~
Azt kétlem, fura hang forrása, a hercegnő sose jönne össze egy ilyen tébolyult elmével. És te ki volnál?
~Az mondjuk igaz, ezzel a szerencsétlennel nehéz mit kezdeni, hiába próbálom terelgetni a helyes úton. A nevem Hang. Belső Hang, és annak az idiótának a fejében lakom, aki épp a nappaliban ténykedik.~
Hmm... Szóval te is nehezen bírsz az emberrel, akinek az életét próbálod irányítani. Mi ketten talán jól össze tudnánk dolgozni az én irányításommal, és segíthetnék az embered jobb útra terelésének hatékonyabb működésében.
~Hát ez nem is hangzik olyan rosszul! Benne va...~
- Na meg a lónak a faszát! A nagy büdös szart fogsz te itt összeesküdni a hátam mögött! - kiáltottam, majd a képernyőre nézve láttam, hogy a belső hangok vitázása közben a nő már felöltözött a csuklyás ruhájába és zavarodott tekintettel lefelé indult. - Na baszdmeg, most miattatok lemaradtam az átöltözés pikánsabb részeiről! - dühöngtem halkan, majd gyorsan kihúztam az utaztatót a központi eszközből, amit visszarejtettem. Mire a nő leért, már ismét a kanpén ültem.
- Megint azzal a fickóval beszélt az utaztatóján? - kérdezte gyanakvó pillantással. - Csak mert hangokat hallottam lentről.
- Á nem, csak a belső hangom vitázott azzal a Mentis-szel vagy kivel. Egyébként nem is mondta, hogy magának is van hang a fejében.
- Sok mindent nem mondtam magának, sokat pedig továbbra sem fogok - mondta, miközben elindult az ajtó felé. - De ha magának is van egy olyan a fejében, mint Mentis, az sok mindent megmagyaráz magával kapcsolatban. ~Hé! Itt pont fordított a helyzet!~ Na mindegy, én kész vagyok, szóval indulhatunk.
Ezután kiléptünk a házból, visszaültünk a kocsiba és az utaztatót követve elindultunk az energiacelláért.
Pár órányi út után egy erdő melletti parkolóban álltunk meg, ugyanis az utaztató szerint valahol a fák mögött rejlett az energiacella. Mindketten kiszálltunk, majd nekivágtunk a susnyásnak.
Baktattunk az erdőben az utaztatót követve, szép csöndben, a házhoz tartva én már kibeszéltem magam, a nő pedig gyaníthatóan élvezte a csöndet. ~Vagy csak a saját, sokkal idegesítőbb belső hangjával beszélgetett.~
Hosszas barangolás után elértünk a nagy kék ponthoz, ahova az utaztató vezetett, és ahol egy barlang volt. Elég meredeknek látszott, de ember számára járhatónak. Óvatosan leereszkedtünk benne, majd egy szűk, de egyenes folyosón járva haladtunk egy nagy tér felé, miközben én élveztem annak előnyeit, hogy a nőt magunk elé engedtük. ~Miért beszélsz többes számban, ha egyszer azt mondod, hogy csak te élvezed? És miért akadok én ki a történet hibáin még 10 fejezet után is?~
A folyosóról kiérve ott is volt egy nagyobb tér, közvetlen előttünk pedig a falon egy nagy, négyszer négyes négyzet volt, benne számos jelképpel. Remek, más se hiányzott, mint egy kicseszett rejtvény.
Régi épület, bejutást segítő rejtvény, ami után egy kincs lapul... Na, az energiagyűjtés miatt már többször gondoltam rá, de most már tényleg kezdtem magam Indiana Jones-nak érezni. ~Már csak a kalap meg az ostor hiányzik. Meg a régészeti tudás.~ Meg egy törpe ázsiai segéd.
A rejtvény fölött valamilyen írás díszelgett. Odahajoltam, hátha el bírom olvasni
- Na, nézzük... Ó, ez skrull írás. Emlékszem, mert begyakoroltam a nyelvet amikor Ottawa-ban beépültem közéjük. Ez valami találós kérdés lesz. Várjunk, lefordítom... - Azzal fejben lefordítottam az írást, majd elmondtam a nőnek. Nagyjából ez volt:
"Fenn is van, lenn is van, kinn is van, benn is van, néma is, zenél is, lágy is és kemény is, fehér is, szürke is, lomha is, fürge is."
- Ó franc - mondtam szomorúan, mivel nem voltam túl jó rejtvényfejtő, erre pedig semmi ötletem se volt. - Mondja, hogy maga nagyon jó a találós kérdésekben.
- Igen, az elmúlt 300 évben semmi mást nem csináltam, csak rejtvényt fejtettem! - mondta olyan erős szarkazmussal, ami már majdnem fizikailag is bántott, majd közelebb hajolt a rejtvényhez. - Na, hadd nézzem meg közelebbről.
Reméltem, hogy a nő rá fog jönni a dologra, mert már kezd ez a fejezet is túl hosszú lenni, és messze van még a vége. Szerencsére így is történt.
- Ez könnyű. A víz - mondta, majd hozzáért egy három hullámos vonalat ábrázoló képhez, mire a fal azon része hirtelen elkezdett felemelkedni, egy egyenes folyosót nyitva, aminek végén egy emelvényen ott volt az energiacella.
- Ó, köszönöm... De hogy tud a víz szürke lenni? ~Úgy hogy... koszos? Jól van, én sem végeztem rejtvényfejtő tanfolyamot.~ Na mindegy, nem érdekes, de meglep, hogy csak ennyi volt. - Eme kijelentésem után rohanni kezdtem az energiacella felé, miközben a nő megpróbált először figyelmeztetni, aztán hagyta inkább a francba az egészet.
Úgy látszik régen láttam az Indiana Jones-filmeket, ugyanis elfelejtettem, hogy a kincs előtt csapdák tucatjait helyezik el. Ennek köszönhetően mire az energiacellához értem a testem tele volt nyilakkal, lándzsákkal lyukakkal, ráadásul a bal oldalamat kissé meg is pörkölte egy lángcsóva, amit még a tűzálló ruhám alatt is megéreztem.
A nő eközben a falnak dőlve várakozott, néha a kezénél lévő rejtett pengéket vizsgálgatta, majd mikor az energiacellához értem felém nézett és így szólt:
- Igazán kedves, hogy megtisztította előttem az utat, de semmi szükség nem volt rá. - Ezután szépen odasétált mellém, közben egyetlen karcolást sem szenvedett.
Mialatt odaért én szépen kiszedegettem magamból a csapdák által tulajdonomba került fegyvereket, majd az energiacella felé fordultam.
- Végre itt van. De fogadni mernék, hogy itt is csapda van, erre már emlékszem Az elveszett frigyláda fosztogatóiból. És arra is, hogy hogyan úszhatjuk meg! - mondtam örömködve, majd előszedtem egy kisebb zsákot, a földön lévő homokkal teletöltöttem és azon voltam, hogy a filmhez hasonlóan villámgyorsan kicseréljem az energiacelláról. A nő ekkor ismét figyelmeztetni próbált.
- Szerintem nem túl jó ötlet. Az az energiacella látszatra nehezebbnek tűnik, mint a maga zsák homokja. Ráadásul jó régen láthatta a filmet, mert különben emlékezne rá, hogy ez a módszer ott sem... - Miközben a nő beszélt, én gyorsan kicseréltem az energiacellát és a zsákot, majd tényleg az történt, amitől a nő tartott: az emelvény elkezdett süllyedni és hirtelen rengeni kezdett az egész barlang.
- ...sikerült - fejezte be a nő a mondatot, miután egy jó nagyot sóhajtott. - Tudja nem ismerem azokat, akik magával dolgoznak, de most már kezdem nagyon sajnálni őket.
- Higgye el, nem szükséges, ők se teljesen normálisak. De ezt inkább kint beszéljük meg - mondtam, majd mindketten elkezdtünk rohanni a kijárat felé. Szerencsére időben kiértünk, még a barlang beomlása előtt, mert sanszos lenne ha ránkomlik a barlang és már most véget ér az a történet.
Kijutva mindketten köhécseltünk egyet az omlás alatt a tüdőnkbe jutó por miatt, miközben ér erősen szorongattam az energiacellát.
El sem hittem. Végre megvolt! Már túljutottam minden nehézségen, és végre vége ennek a szarságnak is.
És természetesen elszóltam magam, mert hirtelen a nő rám ugrott és a földre lökött. Mikor már a földön voltam azt is megláttam, hogy miért: sajnos nem arra jött rá, hogy mennyire jóképű és vonzó vagyok ~Amire elég nehéz lenne rájönni, tekintve hogy nem vagy az.~, hanem próbált megmenteni a felém közeledő hatalmas tűzgolyó elöl.
Balra fordítottam orcámat és megpillantottam a tűzgolyó forrását: egy hófekete ~Pedig reménykedtem benne, hogy az elmúlt fejezetek alatt elhagyod az ilyen hülye szóösszetételek használatát...~ egyenruhát hordó, fekete hajú fickót, kinek egyik keze - vélhetően az, amelyikből a tűzgolyót repítette felénk - jelenleg is éppen lángolt.
Szóval megérkeztek a Tűz harcosai is. Pedig reménykedtem abban, hogy ők kimaradnak ebből a részből. ~Mégis mit gondoltál, miért említette Kábel az előző rész elején, hogy ők is küldenek valakit?~ Azt hittem, hogy merő óvatosságból mondja csak..
- Adja ide az energiát - mondta rögtön a lényegre térve, bárminemű köszönést és bemutatkozást mellőzve - és akkor nem esik bántódásotok.
- Te retardált vagy, baszdmeg?! - cáfoltam meg épelméjűségének lehetőségét. - Az agyad egy részét is szarrá égetted?! Az előbb lőttél ránk egy telibekurt tűzgolyót és azt várod, hogy vidáman és örömködve átadjuk a kibebaszott energiát? Hogy tudott Starsmore ilyen veszélyessé válni, ha egy ilyen fogyatékosnak is jó indulattal nevezhető embert küldött utá...
Ezzel vélhetően felbosszantottam, mivel eltorzult arccal, ordítva egy újabb tűzgolyót küldött felém, de szerencsére a nővel még épp idejében arrébb gurultunk.
- Látom nagyon ért ahhoz, hogy mások idegeire menjen - jegyezte meg fanyarul.
- Mondhatjuk úgy is, hogy szakmai ártalom - válaszoltam, majd hirtelen gyorsasággal a pisztolyaimért nyúlva leadtam mindkettővel egy-egy sorozatot rá, de a fickó Neo-t megszégynítő fürgeséggel kerülte ki őket. - A picsába! Na jó, a legfontosabb az, hogy ne szerezze meg az energiacellát. Maga terelje el a figyelmét, én addig elrejtem az energiacellát, hogy még véletlenül se találja meg, azután lesből lecsapok rá.
- Az ötlet még elfogadható lenne, de nem cserélhetnénk szerepet? Tudja, nekem jobban meg a dolgok elrejtése, a lesből támadás... meg úgy minden magához képest. És kezd elegem lenni abból, hogy folyton én végzem a nehezebb részét a dolgoknak!
- Hékás, a csapdákat én hatástalanítottam! ~Most úgy mondod, mintha direkt úgy tervezted volna.~ Inkább maradjunk a tervnél. Sok sikert! - kiáltottam, majd az energiacellával rohanni kezdtem, míg a nő az eddigieknél is nagyobbat sóhajtva rontott rá a fickóra.
Én ezalatt az energiacellát egy bokorba rejtettem, majd felmásztam egy fára és ott vártam meg, míg a nő odacsalja a fickót. Hamarosan ez be is következett, én pedig előkaptam kardomat és a fickóra ugrottam - aki viszont még épp időben felnézett és lángoló kezével elkapott a fejemnél fogva.
- Ejnye, rossz mókus! - mondta gonosz vigyorral, majd a kezén egyre nagyobb lángok csaptak fel. A maszkom továbbra is bírta a magas hőfokot, de a csávó közben erősen szorított, éreztem ahogy reped a koponyám és az agyamat is elönti a forróság. Olyan szintű fájdalmat éltem át, mint még soha. - Hol az energia!
- Ott, ahol so... sose találod meg - nyögtem, majd a nőhöz intéztem utolsó szavaimat. - Nyírja ki... a faszkalapot... - Ezután a fickó teljes erejéből hozzávágott egy fának.
A rejtvény fölött valamilyen írás díszelgett. Odahajoltam, hátha el bírom olvasni
- Na, nézzük... Ó, ez skrull írás. Emlékszem, mert begyakoroltam a nyelvet amikor Ottawa-ban beépültem közéjük. Ez valami találós kérdés lesz. Várjunk, lefordítom... - Azzal fejben lefordítottam az írást, majd elmondtam a nőnek. Nagyjából ez volt:
"Fenn is van, lenn is van, kinn is van, benn is van, néma is, zenél is, lágy is és kemény is, fehér is, szürke is, lomha is, fürge is."
- Ó franc - mondtam szomorúan, mivel nem voltam túl jó rejtvényfejtő, erre pedig semmi ötletem se volt. - Mondja, hogy maga nagyon jó a találós kérdésekben.
- Igen, az elmúlt 300 évben semmi mást nem csináltam, csak rejtvényt fejtettem! - mondta olyan erős szarkazmussal, ami már majdnem fizikailag is bántott, majd közelebb hajolt a rejtvényhez. - Na, hadd nézzem meg közelebbről.
Reméltem, hogy a nő rá fog jönni a dologra, mert már kezd ez a fejezet is túl hosszú lenni, és messze van még a vége. Szerencsére így is történt.
- Ez könnyű. A víz - mondta, majd hozzáért egy három hullámos vonalat ábrázoló képhez, mire a fal azon része hirtelen elkezdett felemelkedni, egy egyenes folyosót nyitva, aminek végén egy emelvényen ott volt az energiacella.
- Ó, köszönöm... De hogy tud a víz szürke lenni? ~Úgy hogy... koszos? Jól van, én sem végeztem rejtvényfejtő tanfolyamot.~ Na mindegy, nem érdekes, de meglep, hogy csak ennyi volt. - Eme kijelentésem után rohanni kezdtem az energiacella felé, miközben a nő megpróbált először figyelmeztetni, aztán hagyta inkább a francba az egészet.
Úgy látszik régen láttam az Indiana Jones-filmeket, ugyanis elfelejtettem, hogy a kincs előtt csapdák tucatjait helyezik el. Ennek köszönhetően mire az energiacellához értem a testem tele volt nyilakkal, lándzsákkal lyukakkal, ráadásul a bal oldalamat kissé meg is pörkölte egy lángcsóva, amit még a tűzálló ruhám alatt is megéreztem.
A nő eközben a falnak dőlve várakozott, néha a kezénél lévő rejtett pengéket vizsgálgatta, majd mikor az energiacellához értem felém nézett és így szólt:
- Igazán kedves, hogy megtisztította előttem az utat, de semmi szükség nem volt rá. - Ezután szépen odasétált mellém, közben egyetlen karcolást sem szenvedett.
Mialatt odaért én szépen kiszedegettem magamból a csapdák által tulajdonomba került fegyvereket, majd az energiacella felé fordultam.
- Végre itt van. De fogadni mernék, hogy itt is csapda van, erre már emlékszem Az elveszett frigyláda fosztogatóiból. És arra is, hogy hogyan úszhatjuk meg! - mondtam örömködve, majd előszedtem egy kisebb zsákot, a földön lévő homokkal teletöltöttem és azon voltam, hogy a filmhez hasonlóan villámgyorsan kicseréljem az energiacelláról. A nő ekkor ismét figyelmeztetni próbált.
- Szerintem nem túl jó ötlet. Az az energiacella látszatra nehezebbnek tűnik, mint a maga zsák homokja. Ráadásul jó régen láthatta a filmet, mert különben emlékezne rá, hogy ez a módszer ott sem... - Miközben a nő beszélt, én gyorsan kicseréltem az energiacellát és a zsákot, majd tényleg az történt, amitől a nő tartott: az emelvény elkezdett süllyedni és hirtelen rengeni kezdett az egész barlang.
- ...sikerült - fejezte be a nő a mondatot, miután egy jó nagyot sóhajtott. - Tudja nem ismerem azokat, akik magával dolgoznak, de most már kezdem nagyon sajnálni őket.
- Higgye el, nem szükséges, ők se teljesen normálisak. De ezt inkább kint beszéljük meg - mondtam, majd mindketten elkezdtünk rohanni a kijárat felé. Szerencsére időben kiértünk, még a barlang beomlása előtt, mert sanszos lenne ha ránkomlik a barlang és már most véget ér az a történet.
Kijutva mindketten köhécseltünk egyet az omlás alatt a tüdőnkbe jutó por miatt, miközben ér erősen szorongattam az energiacellát.
El sem hittem. Végre megvolt! Már túljutottam minden nehézségen, és végre vége ennek a szarságnak is.
És természetesen elszóltam magam, mert hirtelen a nő rám ugrott és a földre lökött. Mikor már a földön voltam azt is megláttam, hogy miért: sajnos nem arra jött rá, hogy mennyire jóképű és vonzó vagyok ~Amire elég nehéz lenne rájönni, tekintve hogy nem vagy az.~, hanem próbált megmenteni a felém közeledő hatalmas tűzgolyó elöl.
Balra fordítottam orcámat és megpillantottam a tűzgolyó forrását: egy hófekete ~Pedig reménykedtem benne, hogy az elmúlt fejezetek alatt elhagyod az ilyen hülye szóösszetételek használatát...~ egyenruhát hordó, fekete hajú fickót, kinek egyik keze - vélhetően az, amelyikből a tűzgolyót repítette felénk - jelenleg is éppen lángolt.
Szóval megérkeztek a Tűz harcosai is. Pedig reménykedtem abban, hogy ők kimaradnak ebből a részből. ~Mégis mit gondoltál, miért említette Kábel az előző rész elején, hogy ők is küldenek valakit?~ Azt hittem, hogy merő óvatosságból mondja csak..
- Adja ide az energiát - mondta rögtön a lényegre térve, bárminemű köszönést és bemutatkozást mellőzve - és akkor nem esik bántódásotok.
- Te retardált vagy, baszdmeg?! - cáfoltam meg épelméjűségének lehetőségét. - Az agyad egy részét is szarrá égetted?! Az előbb lőttél ránk egy telibekurt tűzgolyót és azt várod, hogy vidáman és örömködve átadjuk a kibebaszott energiát? Hogy tudott Starsmore ilyen veszélyessé válni, ha egy ilyen fogyatékosnak is jó indulattal nevezhető embert küldött utá...
Ezzel vélhetően felbosszantottam, mivel eltorzult arccal, ordítva egy újabb tűzgolyót küldött felém, de szerencsére a nővel még épp idejében arrébb gurultunk.
- Látom nagyon ért ahhoz, hogy mások idegeire menjen - jegyezte meg fanyarul.
- Mondhatjuk úgy is, hogy szakmai ártalom - válaszoltam, majd hirtelen gyorsasággal a pisztolyaimért nyúlva leadtam mindkettővel egy-egy sorozatot rá, de a fickó Neo-t megszégynítő fürgeséggel kerülte ki őket. - A picsába! Na jó, a legfontosabb az, hogy ne szerezze meg az energiacellát. Maga terelje el a figyelmét, én addig elrejtem az energiacellát, hogy még véletlenül se találja meg, azután lesből lecsapok rá.
- Az ötlet még elfogadható lenne, de nem cserélhetnénk szerepet? Tudja, nekem jobban meg a dolgok elrejtése, a lesből támadás... meg úgy minden magához képest. És kezd elegem lenni abból, hogy folyton én végzem a nehezebb részét a dolgoknak!
- Hékás, a csapdákat én hatástalanítottam! ~Most úgy mondod, mintha direkt úgy tervezted volna.~ Inkább maradjunk a tervnél. Sok sikert! - kiáltottam, majd az energiacellával rohanni kezdtem, míg a nő az eddigieknél is nagyobbat sóhajtva rontott rá a fickóra.
Én ezalatt az energiacellát egy bokorba rejtettem, majd felmásztam egy fára és ott vártam meg, míg a nő odacsalja a fickót. Hamarosan ez be is következett, én pedig előkaptam kardomat és a fickóra ugrottam - aki viszont még épp időben felnézett és lángoló kezével elkapott a fejemnél fogva.
- Ejnye, rossz mókus! - mondta gonosz vigyorral, majd a kezén egyre nagyobb lángok csaptak fel. A maszkom továbbra is bírta a magas hőfokot, de a csávó közben erősen szorított, éreztem ahogy reped a koponyám és az agyamat is elönti a forróság. Olyan szintű fájdalmat éltem át, mint még soha. - Hol az energia!
- Ott, ahol so... sose találod meg - nyögtem, majd a nőhöz intéztem utolsó szavaimat. - Nyírja ki... a faszkalapot... - Ezután a fickó teljes erejéből hozzávágott egy fának.
Elég homályosan kezdtem érzékelni a világot, olyan durva fájdalom lett úrrá rajtam, ami teljes karrierem során még soha, pedig jó pár kellemetlenséggel találkoztam.
A nő még párszor rám kiáltott ahogy hallottam, de már nem voltam teljesen képben.
És pár perc múlva a Deadpoollal történt fejbelövéshez hasonlóan elmerített a sötétség, csak most vészjóslóbban és mélyebben.
***
Aztán egyszer csak megszűnt az érzés és kinyitottam a szemem. Felettem pedig egy furcsa, sápadt alak állt, aki addig az arcomat bökdöste, de ébredésemre felegyenesedett - már amennyire bírt - és odébb állt.
Nagy nehezen föltápászkodtam... illetve dehogy nehezen, nagyon is könnyen. Túl könnyen. Semmi fájdalmat nem éreztem, nem recsegett meg egy csontom se, még csak nyújtózkodnom se kellett. Ez fura volt.
Még furább volt a hely ahol felkeltem. Ezüstösen csillogó terem volt, körülöttem rengeteg sápadt alak volt, hasonlóak ahhoz, aki az előbb bökdösött. Lenéztem a padlóra és még furább dolgot láttam: nem volt rajtam a maszk, sőt, az egész egyenruha sem. A régi öltönyöm volt rajtam és az arcom... az arcom is rendben volt! Mintha meg sem történt volna a baleset. ~Azért ne éld bele magad, én még itt vagyok.~ Na basszus...
- Hello! - intettem az alakoknak, akik nem mozdultak el. - El tudnátok mondani, hogy hol vagyok?
Egyikük sem válaszolt, de mindegyikük jobbra nézett, amerre egy hatalmas folyosó tartott. Gondoltam elindulok arra, amerre néznek, úgy sem tehetek igazán mást.
Hosszasan sétáltam, szinte óráknak tűnt... vagy éveknek... évszázadoknak... a franc se tudja, ezen a helyen valamiért nem működött az időérzékem.
Végül aztán egy helyiségbe értem, amelynek a közepén egy hegy állt... koponyákból kirakva. A hegy folyosó felöli oldalán egy lépcső volt egészen a tetejéig, ahol egy hatalmas trón állt. Azon pedig ült is valaki.
Egy nő volt ott, akinek valami furcsa, absztrakt műre emlékeztető zöld sisak volt a fején. Egy szintén zöld, páncélszerű ruhát viselt, a szeménél valami fekete izé volt szétkenve ~Úgy látszik Bucky divatot teremtett A tél katonájánál, mert a Doctor Stange-ben is így nézett ki a Hannibál bá.~, és nagyon emlékeztetett egy Oscar-díjas színésznőre, csak nem tudtam, hogy melyikre.
- Ööö... hello! - mondtam kissé félénken, mire a nő letekintett rám... és jesszus, nagyon fagyos volt a tekintete. Ilyet csak Sinnél tapasztaltam anno. - Izé... lenne kedves elárulni hol a búvalbaszott fenében is vagyok?
Egy rövid csöng következett, végre megszólalt.
- Isten hozott a világomban, halandó - köszöntött a rejtélyes nő. - A nevem Hela, a halál istennője vagyok, és ez itt az én világom.
- Ó, már kezd derengeni - csaptam a fejemre, mivel most már eszembe jutott ki a hölgyemény. Egyből nyugodtabb is lettem. - Téged játszott Cate Blanchett! Nem azért, de szerintem vehetnél gonoszkodási leckéket az apádtól, Lokitól... vagy ő most az adoptált testvéred? Franc, kezdek belegabalyodni ezekbe az idővonalakba. ~Még szerencse, hogy Flash nincs itt, na akkor tényleg bele lennél gabalyodva...~
- Immáron lényegtelen számodra az, hogy melyik világban vagy. Minden lényegtelen számomra - mondta a nő fagyos hanggal, amitől kirázott a hideg, miközben nem igazán törődött a dumámmal. - Az egyetlen dolog, ami lényeges számodra, hogy engem szolgálj az örökkévalóságban.
- Ó, már kezd derengeni - csaptam a fejemre, mivel most már eszembe jutott ki a hölgyemény. Egyből nyugodtabb is lettem. - Téged játszott Cate Blanchett! Nem azért, de szerintem vehetnél gonoszkodási leckéket az apádtól, Lokitól... vagy ő most az adoptált testvéred? Franc, kezdek belegabalyodni ezekbe az idővonalakba. ~Még szerencse, hogy Flash nincs itt, na akkor tényleg bele lennél gabalyodva...~
- Immáron lényegtelen számodra az, hogy melyik világban vagy. Minden lényegtelen számomra - mondta a nő fagyos hanggal, amitől kirázott a hideg, miközben nem igazán törődött a dumámmal. - Az egyetlen dolog, ami lényeges számodra, hogy engem szolgálj az örökkévalóságban.
- Örökkévalóság? - ekkor kezdett el derengeni, hogy hol is vagyok - szóval akkor a tüzes seggű fazon olyat tett, amit előtte nem sokan: megölt. - Szóval ez a túlvilág? - néztem csalódottan. - Franc, másképp képzeltem el. Azt hittem hárfázó angyalok adják majd nekem az ingyenszőlőt. Vagy legalább revenantokat gyilkolhatok Mick Gordon zenéjére.
- Igen, a legtöbben nem azt kapják tőle, amit várnak. De az nem is baj - mondta sunyi mosollyal, miközben felállt trónusában. - Most pedig térdelj le új úrnőd előtt.
- Tudja, nem igazán szeretek letérdelni mások előtt. ~Persze azt szereted, ha mások térdelnek le előtted.~ Szóval inkább kihagynám ezt. És különben is: mit tesz ha nem térdelek le? - kérdeztem magától értetődően. - Megöl? Akkor vélhetően pár perc múlva megint itt állnék, és megint megölne, és megint idekerülnék és ez így folytatódna az örökkévalóságig. ~Vagy míg az író meg nem unja.~
- Higgye el, vannak rosszabb dolgok is a halálnál - mondta miközben vészjóslóan közelebb lépdelt felém. - És én mindnek a mestere vagyok.
És végül letérdeltem elé, a szolgájává fogadott és többször is én lettem az alvilági hónap dolgozója, ami miatt összetűzésbe kerültem az addig azt uraló lélekkel. És boldogan éltünk, míg meg nem jött a Thor: Ragnarök és a Nick Fury-üzemmódba lépett villámcsávó ki nem nyírta Helát.
VÉGE
Mi az? Miért olvasod még mindig ezt? Vége, ez az utolsó fejezet! Menj, keress valami értelmes elfoglaltságot!
Nem hiszed el, hogy ez a történet vége? Pedig de! Ez alatt csak 300 bekezdésnyi, Lorem Ipsum által generált szöveg van, szóval hiába görgetsz lefele, nem találsz semmit.
Na jó, elég volt. Mire 3-ig számolok te bezárod ezt az oldalt és elmész élni az életed.
3
2
1
MOST!
Na, most hogy már minden könnyen rászedhető ember elment folytassuk is a sztorit.
Elég nagy slamasztika volt és kivételesen nem tudtam, hogy hogyan kerüljek ki belőle. Ám szerencsére nem is kellett nagyon gondolkodnom rajta, ugyanis a szervezetem helyettem dolgozott.
Észrevettem hogy Blanchett néni furán néz rám, ezért én is gyorsan magamra tekintettem és örömmel láttam, hogy kezdek elhalványodni.
- Mégis mit csinál? - kérdezte meglepődötten. Vélhetően még nem találkozott olyanokkal, akik maguktól elkezdtek visszatérni az élők világába.
- Én semmit, a sejtjeim viszont végre úgy döntöttek, hogy elkezdenek regenerálódni - feleltem örömködve. - Hálisten, azt hittem már nem kezdik el. Már nem azért, biztos jó lehet a csicskásodnak lenni, de jelenleg már csicskáztat éppen valaki. És ha nem viszek el neki egy energiacellát, akkor kinézem hogy ő még ide is eljönne és a szart is kiverné belőlem.
- Mi? Nem, ez nem lehet! - mondta dühvel kevert meglepődéssel és gyorsan közeledni kezdett felém. - Azonnal hagyd abba! Megparancsolom!
- Nézd, hallottam olyan emberekről, akik kontrollálni tudják a saját szervezetüket, de én kurvára nem vagyok ilyen. Még ezt a másik személyiséget sem tudom kontrollálni a fejemben! ~Az a szerencséd.~ Meg ha lehetne se akarnám, de tényleg, ráférne a helyre egy kis lakberendezés. Mindazonáltal örülök hogy személyesen is találkoztunk Mrs. Blanchett és remélem, hogy legközelebb jobb gonosz karaktert is szabnak majd magára - míg ezt kimondtam ő odaért, én pedig lassan teljesen eltűntem. Gyorsan odamentem hozzá, szájon csókoltam, bal kezemet pedig a fenekére süppesztettem. Nagy meglepődöttsége után vélhetően az egyik "a-halálnál-is-rosszabb"-dolgát akarta elvégezni velem, de én addigra már eltűntem és visszakerültem az élők világába.
***
Nemsokára ismét kinyitottam a szemem és örömmel tapasztaltam, hogy ismét a kék ég van felettem.
Azt már kevésbé tapasztaltam örömmel hogy majd mindenem sajgott, leginkább a fejem. De hé, ez is azt mutatja hogy élek. Életemben nem hittem, hogy egyszer ennyire örülni fogok a fájdalomnak.
- Otthon, édes otthon - mondtam örömtől repesve. - Bár azt meg kell jegyezni, hogy ez a Hela elég jól csókolt. Már értem, hogy Wade meg az a kőgyűjtő lila Homer Simpson miért szeretett bele a halálistennőbe. ~Nem szeretném elrontani a dolog kiélvezését, de van egy tüzes fickó, akit el kéne intézned.~
Ekkor balra fordítottam a fejem és megláttam nem messze tőlem a nőt, aki a földön hevert, miközben a tüzes fickó feléje tartott. Igyekeztem gyorsan feltápászkodni, de közben megtapasztaltam, hogy egyáltalán nem látom a bal lábfejemet.
- Na pasztmek, mire ez visszanő... - aggodalmaskodtam, majd egyik katanámat elővettem és bal kezemmel rátámaszkodva sikerült felállnom, majd elkezdtem a fickó mögé bicegni.
Szerencsére túlságosan el volt foglalva a nővel, ezért nem sietett annyira, így mire odaért én már mögé értem. Ekkor a fickó felkapta a nőt egyik kezével, majd a másikat lángba borította és elkezdett közeledni vele a nő arcához.
- Utolsó kívánság? - kérdezte arrogánsan, készen arra, hogy szétégesse annak arcát.
- Nekem lenne egy. Szeretném kérni a Béla és a haveroktól a "Dögölj meg, te hamubasült faszkalap" című számot neked, Starsmore-nak, a teljes tüzes bagázsnak és mindenkinek aki szereti - mondtam, majd jobb kezemmel előkaptam a másik katanámat és beleszúrtam a csávó hátába.
A fickó meglepődöttségében elejtette a nőt, majd lassan felém fordult. - Mi a fa...? - kérdezte meglepődötten, majd a még mindig lángoló másik kezével felém akart csapni, de én ekkor minden erőmet összeszedtem és kettévágtam a katanámmal.
A fickó keze kialudt, majd a mellkasától a fejéig szépen kettényílt mint egy harmatos virág, aztán előredőlt.
Gyorsan visszaraktam a katanát a helyére, aztán elbicegtem a nő felé, aki már kezdte összeszedni magát és feltápászkodott. Jó sok sérülés volt rajta, de egyik se látszott súlyosnak.
- Késett - vetette oda a tőle szokott hangnemben, majd megtapogatta fájó tagjait. Aztán valamivel enyhébb hangnemben azt mondta: - Azt hittem, hogy meghalt.
- Igen, úgy is volt. De most már jobban vagyok. ~Jaj, muszáj volt ezt az agyonhasznált B-filmes dumát elővenned?~
Közben szerencsére megláttam a lábfejemet a nő mellett nem sokkal. Gyorsan odabicegtem, megfogtam és visszaillesztettem a helyére, pár másodperc múlva pedig már a regenerálódásomnak hála ismét visszailleszkedett. Ezután elmentem a bokorhoz, amibe az energiacellát rejtettem, kivettem a tárgyat onnan, majd a hátizsákomba.
Közben szerencsére megláttam a lábfejemet a nő mellett nem sokkal. Gyorsan odabicegtem, megfogtam és visszaillesztettem a helyére, pár másodperc múlva pedig már a regenerálódásomnak hála ismét visszailleszkedett. Ezután elmentem a bokorhoz, amibe az energiacellát rejtettem, kivettem a tárgyat onnan, majd a hátizsákomba.
- Na, az jó. Akkor feltételezem, hogy Helával is találkozott.
- Igen. Elég magának való egy nő.
- Igen, mondhatjuk így is - mondta a nő ~Akit amúgy nem értem, hogy miért nem szólítasz a nevén.~, majd elejtett egy halovány mosolyt - ami meglepett, tekintve hogy az egész út alatt nem mosolygott. ~Ha neked kéne egy idiótával utaznod te se nagyon mosolyognál.~
Ezután mindketten körbenéztünk a harcszintérré vált kis tisztáson, majd az immár tetemként dolgozó Tűz harcosai-tagra tekintettünk.
- Gondolom ez volt az embere annak a fickónak, aki ellen kell az energia - jegyezte meg a nő.
- Gondolom ez volt az embere annak a fickónak, aki ellen kell az energia - jegyezte meg a nő.
- Igen és részben magának köszönhetően már csak volt - mondtam neki megkönnyebbülve és remélve, hogy csak egy embert küldtek ebbe a világba. ~Ezért kellett volna poroltót hoznod.~
- Azért végül maga nyírta ki - válaszolta a nő. ~Hívd már Isabellnek basszus, idegesít hogy folyton "a nő"-nek emlegeted. Nem vagy te Sherlock!~ - De meg kell hagyni, elég erős volt. El tud bánni egymaga is velük?
- Eggyel már elbántam korábban, a többi sem lehet akadály! - hazudtam, mivel igazából a fickó előtti Tűz harcosai-tagot sem én öltem meg, hanem piros ruhás riválisom.
- Na, akkor rám már nincs is szüksége - mondta a n... mármint Isabell ~Na azért!~ túlságosan nagy megkönnyebbüléssel. - Akkor a mi útjaink itt el is vállnak.
- Hát, igen. Köszönök mindent amit tett - kezdtem el búcsúzkodni a nőtől. ~Nem kéne előbb megvárnod, hogy beinduljon az utaztató? Addig még bármi megtörténhet.~ Nem, ideje elbúcsúzni tőle. - Esetleg egy búcsúcsókot nem adna?
- Ezt most vegyük úgy, mintha meg sem hallottam - mondta közönyösen, majd elindult arra, amerre a kocsija volt. - Ég önnel. És további sikert a küldetéséhez. Remélhetőleg próbáljon nem meghalni többször!
- Igyekszem! - kiáltottam a távolodó nő után. Egy ideig figyeltem ahogy távolodik, majd eltűnt a hatalmas tájban.
Igaz hogy a nő nem volt odáig értem ~és akkor enyhén fejezted ki magad~, de azért nekem hiányozni fog. Azért reméltem, hogy még találkozom vele. ~Max akkor, ha az írónak nem jön új ötlete a folytatáshoz, ezért megismétli ezt.~
- Azért végül maga nyírta ki - válaszolta a nő. ~Hívd már Isabellnek basszus, idegesít hogy folyton "a nő"-nek emlegeted. Nem vagy te Sherlock!~ - De meg kell hagyni, elég erős volt. El tud bánni egymaga is velük?
- Eggyel már elbántam korábban, a többi sem lehet akadály! - hazudtam, mivel igazából a fickó előtti Tűz harcosai-tagot sem én öltem meg, hanem piros ruhás riválisom.
- Na, akkor rám már nincs is szüksége - mondta a n... mármint Isabell ~Na azért!~ túlságosan nagy megkönnyebbüléssel. - Akkor a mi útjaink itt el is vállnak.
- Hát, igen. Köszönök mindent amit tett - kezdtem el búcsúzkodni a nőtől. ~Nem kéne előbb megvárnod, hogy beinduljon az utaztató? Addig még bármi megtörténhet.~ Nem, ideje elbúcsúzni tőle. - Esetleg egy búcsúcsókot nem adna?
- Ezt most vegyük úgy, mintha meg sem hallottam - mondta közönyösen, majd elindult arra, amerre a kocsija volt. - Ég önnel. És további sikert a küldetéséhez. Remélhetőleg próbáljon nem meghalni többször!
- Igyekszem! - kiáltottam a távolodó nő után. Egy ideig figyeltem ahogy távolodik, majd eltűnt a hatalmas tájban.
Igaz hogy a nő nem volt odáig értem ~és akkor enyhén fejezted ki magad~, de azért nekem hiányozni fog. Azért reméltem, hogy még találkozom vele. ~Max akkor, ha az írónak nem jön új ötlete a folytatáshoz, ezért megismétli ezt.~
De azért mégis örültem annak, hogy végre hazamehetek - még ha csak rövid időre is, mert mehetek a következő energiacella után -, mivel eléggé elcseszett egy küldetés volt ez. ~És akkor még nem tudod, hogy az író mit tervezett volna velünk karácsonyra.~ Már nyúltam is az utaztatóhoz, hogy hívjam Kábelt és végre megkezdjem a hazautazást.
És ekkor megláttam szemből felém közeledni három konvojt, rajta az Abstergo logójával.
- Ó hogy azt a telibekurt anyjukat! - kiáltottam, majd rohanni kezdtem az ellentétes irányba. Aztán megláttam, hogy onnan is jöttek konvojok, szám szerint 4.
- A baszott kurva életbe! - ordítottam még hangosabban, aztán egy harmadik oldal felé kezdtem futni. Ám ekkor onnan is templomosok törtek elő. ~Nem túlzás azért ennyi templomost csak rád küldeni?~ Úgy érted rám és egy hatalmas energiaforrásra, amivel hatalmas dolgokra lehetnek képesek? Igen, ez nem olyan nagy túlzás.
Az egyetlen megmaradt irányba futottam, ami az erdő felé vitt. Arról nem jött egy kocsi sem, de persze az Abstergo oda is állított pár embert - de ezek még mindig kevesebbek voltak annál, amennyi a másik irányból közeledett felém. Futás közben hallottam, hogy a kocsit leállítják, és vagy tucatnyi ember száll ki belőle, hogy elkapjanak.
Rohantam, igyekeztem minél jobban lerázni őket, a felém közeledő ügynököket pedig gond nélkül leszedtem. De sajnos nem rendelkeztem végtelen pisztolytárral.
Azt hittem, hogy az energia megszerzésével minden gond megoldódik. De csak most kezdődtek igazán a problémák.
- Francért kellett elbúcsúznom a nőtől! - kiáltottam. ~Én mondtam, hogy maradj vele amíg haza nem teleportálsz, de túl hamar véget érne a történet, ha megfogadnád a tanácsaim.~
Futás közben az utaztatóhoz nyúltam, hogy tárcsázzam a saját világomat és végre kikerüljek ebből a zűrzavarból. Nagyon reménykedtem abban, hogy Summers fölveszi. És föl is vette.
Csak abban is reménykednem kellett volna, hogy nincs semmi probléma náluk.
- Mi a helyzet? - kérdezte Kábel, láthatóan idegesen és picit zavartan.Úgy látszik, hogy rosszkor zavartam meg. Ez nem túl jó jel.
- Megvan az energiacella és a tűz balfasza is likvidálásra került, úgyhogy most már VIGYEN HAZA! - ordítottam.
- Jó-jó, nyugalom - próbált fémkollégám lenyugtatni, de láthatóan ő sem volt éppen a helyzet magaslatán. - Akad egy kis probléma... - ekkor látszott a kijelzőn át a háttérben, hogy valami szikrákat vet. - Illetve egy nem olyan kis probléma...
- Mi okoz ilyen nagy problémát? - kérdeztem ingerülten. ~Biztos épp kábelez.~
- Úgy látszik rosszak voltak a számításaim, és a Howardtól beszerzett hűtésszabályozó mégsem bírja annyira a terhelést. ~Mégis mit várt egy kacsától, aki egy mosómedvét bízott meg a beszerzésével? A mosómedvék a szemetekben szoktak turkálni, ezt is biztos ott találta!~ De olyan szinten nem bírta, hogy most elkezdte feladni a szolgálatot. Most azon igyekszünk, hogy rendbehozzuk...
- És mennyi... idő alatt lesz kész? - kérdeztem kicsit kifulladva és eléggé rettegve a választól.
- Körülbelül... fél óra.
- MENNYI?!!! - kérdeztem hatalmasat ordítva, ami még Summers-t is megrémítette kissé - ami az eddig vele töltött időt elnézve elég meglepő tényező. - Nekem rohadtul nincs fél órám, Summers! Ha most nem siet, akkor egy csapatnyi agresszív templomos szerzi meg az energiát és engem, aztán mindkettőnkön kísérletezni kezdenek, és én rohadtul nem szeretnék kísérleti nyúlként dolgozni, mert az baszottul nem kellemes érzés! És higgye el, elégben volt részem! ~Azért a nagy részüket te okoztad magadnak.~
És ekkor megláttam szemből felém közeledni három konvojt, rajta az Abstergo logójával.
- Ó hogy azt a telibekurt anyjukat! - kiáltottam, majd rohanni kezdtem az ellentétes irányba. Aztán megláttam, hogy onnan is jöttek konvojok, szám szerint 4.
- A baszott kurva életbe! - ordítottam még hangosabban, aztán egy harmadik oldal felé kezdtem futni. Ám ekkor onnan is templomosok törtek elő. ~Nem túlzás azért ennyi templomost csak rád küldeni?~ Úgy érted rám és egy hatalmas energiaforrásra, amivel hatalmas dolgokra lehetnek képesek? Igen, ez nem olyan nagy túlzás.
Az egyetlen megmaradt irányba futottam, ami az erdő felé vitt. Arról nem jött egy kocsi sem, de persze az Abstergo oda is állított pár embert - de ezek még mindig kevesebbek voltak annál, amennyi a másik irányból közeledett felém. Futás közben hallottam, hogy a kocsit leállítják, és vagy tucatnyi ember száll ki belőle, hogy elkapjanak.
Rohantam, igyekeztem minél jobban lerázni őket, a felém közeledő ügynököket pedig gond nélkül leszedtem. De sajnos nem rendelkeztem végtelen pisztolytárral.
Azt hittem, hogy az energia megszerzésével minden gond megoldódik. De csak most kezdődtek igazán a problémák.
- Francért kellett elbúcsúznom a nőtől! - kiáltottam. ~Én mondtam, hogy maradj vele amíg haza nem teleportálsz, de túl hamar véget érne a történet, ha megfogadnád a tanácsaim.~
Futás közben az utaztatóhoz nyúltam, hogy tárcsázzam a saját világomat és végre kikerüljek ebből a zűrzavarból. Nagyon reménykedtem abban, hogy Summers fölveszi. És föl is vette.
Csak abban is reménykednem kellett volna, hogy nincs semmi probléma náluk.
- Mi a helyzet? - kérdezte Kábel, láthatóan idegesen és picit zavartan.Úgy látszik, hogy rosszkor zavartam meg. Ez nem túl jó jel.
- Megvan az energiacella és a tűz balfasza is likvidálásra került, úgyhogy most már VIGYEN HAZA! - ordítottam.
- Jó-jó, nyugalom - próbált fémkollégám lenyugtatni, de láthatóan ő sem volt éppen a helyzet magaslatán. - Akad egy kis probléma... - ekkor látszott a kijelzőn át a háttérben, hogy valami szikrákat vet. - Illetve egy nem olyan kis probléma...
- Mi okoz ilyen nagy problémát? - kérdeztem ingerülten. ~Biztos épp kábelez.~
- Úgy látszik rosszak voltak a számításaim, és a Howardtól beszerzett hűtésszabályozó mégsem bírja annyira a terhelést. ~Mégis mit várt egy kacsától, aki egy mosómedvét bízott meg a beszerzésével? A mosómedvék a szemetekben szoktak turkálni, ezt is biztos ott találta!~ De olyan szinten nem bírta, hogy most elkezdte feladni a szolgálatot. Most azon igyekszünk, hogy rendbehozzuk...
- És mennyi... idő alatt lesz kész? - kérdeztem kicsit kifulladva és eléggé rettegve a választól.
- Körülbelül... fél óra.
- MENNYI?!!! - kérdeztem hatalmasat ordítva, ami még Summers-t is megrémítette kissé - ami az eddig vele töltött időt elnézve elég meglepő tényező. - Nekem rohadtul nincs fél órám, Summers! Ha most nem siet, akkor egy csapatnyi agresszív templomos szerzi meg az energiát és engem, aztán mindkettőnkön kísérletezni kezdenek, és én rohadtul nem szeretnék kísérleti nyúlként dolgozni, mert az baszottul nem kellemes érzés! És higgye el, elégben volt részem! ~Azért a nagy részüket te okoztad magadnak.~
- Rendben, sietek! - kiáltotta és gyorsan nekilátott a dolognak. ~Ilyen sietséggel csodálom, hogy bekerült a Deadpool 2-be.~
Amíg Kábel a dolgát végezte én gyorsan hátrapillantottam, mert járművek közeledését hallottam. Nem is tévedtem: motorok kezdtek követni, rajtuk feketébe öltözött emberekkel, akiknek oldalán gépfegyver volt. És nem voltak kevesen
Amíg Kábel a dolgát végezte én gyorsan hátrapillantottam, mert járművek közeledését hallottam. Nem is tévedtem: motorok kezdtek követni, rajtuk feketébe öltözött emberekkel, akiknek oldalán gépfegyver volt. És nem voltak kevesen
Na, most kezdtem már eszméletlenül bepipulni. Azért ennyi üldöző már tényleg kicsit sok.
- Kábel bazdmeg siess már, elég nagy szarban vagyok így is! - ordítottam az utaztatódba oda se nézve, és tényleg elég nagy szarorkán közeledett felém az Abstergo munkatársai kíséretében. Ezt megerősítve a motorosok elkezdtek lőni rám, néhány pedig elég terebélyes lyukat csinált a hasamon. Szerencsére ezek még viszonylag gyorsan regenerálódnak.
- Jól van, jól van, igyekszem - mondta a hang az utaztatóban, miközben egy hangzavar jelezte, hogy éppen bütyköl valamit.
Közben már kezdtem kiérni az erdőből és azt láttam, amit a legkevésbé akartam: újabb templomosokat. Nagyszerű, ezek körbevettek.
Szemben két kocsi állt keresztbe, előttük egy tucat ügynökkel, kezükben a legváltozatosabb fegyverarzenállal. Röhögve pillantottak rám, mert tudták: itt a vége az utamnak.
Most még az se zavart volna, ha az a rohadt Wilson jönne segíteni. Igen, ennyire szorult helyzet volt ez.- Jól van, jól van, igyekszem - mondta a hang az utaztatóban, miközben egy hangzavar jelezte, hogy éppen bütyköl valamit.
Közben már kezdtem kiérni az erdőből és azt láttam, amit a legkevésbé akartam: újabb templomosokat. Nagyszerű, ezek körbevettek.
Szemben két kocsi állt keresztbe, előttük egy tucat ügynökkel, kezükben a legváltozatosabb fegyverarzenállal. Röhögve pillantottak rám, mert tudták: itt a vége az utamnak.
- Kábel! - mondtam, igyekezve nyugodt maradni. - Ha még mindig szeretné megszerezni az energiacellát, akkor azt hiszem most kéne előrukkolnia valamivel.
- Mindjárt... egy pillanat éééés... kész! - hallatszott az utaztatóból.
Ekkor az utaztató bizsergő hangot kezdett kiadni és hatalmas szerencsére megjelent az erőtér. A templomos fazonok csodálkozva pillantottak, én pedig pár másodperc múlva eltűntem.
És hogy melyik világba indulok tovább? Kiderül a következő részből. ~Feltéve, ha nem üt be megint az írói válság.~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése