~Remek, nem tudott rendes címet kitalálni.~
-Nyugodj már le, rosszabb is lehetett volna. - mondtam a kissé sötét helyiségben magamnak. Az egyetlen fényforrás egy kicsi zseblámpa volt, amit még apámtól örököltem. ~Akkor az apád volt az a pali akit tegnap megöltünk és megszereztük tőle ezt?~ Francba, most miért kellett elárulnod. Na mindegy, a lényeg hogy volt a lámpa, és világított. A fénye nem volt elég erős, lévén elég kicsi lámpa volt, de elég volt ahhoz hogy láthassam a másik kezemben fogott aktát. Az akta tartalmazott mindent amit sikerült kiderítenem a fickóról: neve, képzettsége, a pontos napirendje, a házának tervrajza, és ami a legfontosabb: az exbarátnője aktfotói.
Épp az utóbbin szerettem volna újra gyönyörködni, amikor az ajtó nyikorgását hallottam és egy Nike cipő közeledő lépteit. ~Nem inkább a Nike cipőt hordó fickó lépteit? Tudod a cipők ritkán lépkednek maguktól.~ Ekkor a léptek megálltak pontosan előttünk, miközben gyorsan elraktam az aktát. ~Inkább ne kérdezd hogy hova.~ Hamarosan pedig kinyílt a kétajtós szekrény ajtaja, előttünk pedig... én álltam?
- Huuuu! - kiáltotta a szekrény előtt álló változatom, mintha megpróbálna megijeszteni, ami természetesen nem sikerült. ~Persze, akkor miért próbáltál meg sikoltani?~
- Mi a fasz? - kérdeztem meglepődötten, de persze tudtam, hogy mit fogok erre válaszolni. Azt is mondtam:
- A hímnemű emlősök nemi szerve, ami a hátsó végtagok - embereknél a lábak - közt helyezkedik el. Na, most hogy biológiai eszmecserét futtattunk ~~Ekkora probléma ez minden korábbi énednél?~~ talán leszedhetnéd magad a vállfáról és kimászhatnál a szekrényből, hogy segíts megmenteni a jövőt.
- A jövőt? Várj, te a jövőből jöttél? - kérdeztem meglepődve, mialatt kikászálódtam rejtekhelyemről. ~Ennyire nem volt ötlete már az írónak?~ ~~Ó, ha tudnád mennyire...~~ - Én vagyok az elnök? Kapható már görény feltétes pizza? Eljutottunk már a 30. fejezetig?
- Nem, nem ééés nem - válaszolta jövőbeli énem, ezzel letörve lelkesedésem. - Főleg az utóbbi nem, még csak a 9 fejezet ment ki, de én egy történetileg az egész történetfolyam után játszódó novella utánról jöttem, ami egy másik regényfolyam előtt játszódik, és ami után egy másik novella eseménye történik meg. ~~Van aki ezt még tudja követni?~~ Mindent részletesen és a lehető legspoilermentesebben elmesélek kint, a kocsinknál.
- Okés, menjünk! - mondtam, és indultam is a kijárathoz, amikor is eszembe ötlött a feladatom. - Várj, nem jó, most kell kinyírnunk azt a Theopi.. Theophi…
- Á, a jó öreg Mr. Philre gondolsz? - kérdezte jövő Deathwish. - Ó, jó volt vele újra találkozni, elég rég volt már számomra az első fejezet. Nos, őt már kinyírtam és leszállítottam Mr. Sullivannek a többi hullával együtt, ráadásul 20 helyett 40 milliót kaptunk értük, az összes pénz ott van a csomagtartóban. Szóval gyere! - mondta, azzal elindult kifelé, de az ajtóban megtorpant. - Ja, még valami. Tessék, itt a képek a hullákon lévő ázsiai tűzjelről, hidd el, ez még fontos lesz - azzal egy köteg képet adott át. Elraktam őket az akta mellé ~Továbbra se akarjátok tudni, hogy hova.~, majd követtem őt a kocsiig, amivel útnak indultunk, ő pedig mesélni kezdett.
***
3 évvel korábban... vagy később.... vagy... a franc essen bele, az időutazás miatt nem bírom nyomon követni! ~Üdv a cipőmben.~ Legyen elég annyi: mielőtt Deathwish összefutott a múltbeli énjével.– Annabeth... Annabeth... – vágta át nevem kiáltása az önkívületet, amibe beleestem. De nem volt elég, hogy ki is másszak belőle. Valaki mellém ért és fordított hátra, amitől megint csak nyikkantam egyet.
– Staaaark! Riadóztass egy kórházat!
– Segíts – szuszogtam és sokat pislogtam, hogy lássak, ennek ellenére nehezen következtettem el a fájdalomtól. Képtelen volt agyam átállni másra. Fájdalom, fájdalom, FÁJDALOM!
– Maradj nyugton.
– Állíts fel – buktak ki belőlem a szavak. – Állni akarok!
– Nem vagy abba az állapotban.
– Mondom, segíts – sziszegtem egy komorabb hangnemben Stevenek, mert ki más állt volna mellettem... – Most!
– Kapitány! Pont odatart a ninja a bottal! – ordította Tony és hallatszott, ahogy Hulk eldübörgött mellettünk.
– Maradj itt – engedett el és eltűnt mellőlem. Hogy ennek örültem vagy sem? Inkább azzal foglalkoztam, hogy talpra álljak, noha eléggé nehezen ment. Minden mozdulat maga volt a Pokol és enyhe bizsergéssel töltött el, ha lábamat is mozdítottam. Lehet, hogy jobban megütöttem a gerincemet, mint kellett volna.
– Megvagy kislány! – kuncogta valaki mögülem. Nagyon nem jól hangzott, de egyértelműen nem az volt, aki Loki botjával érkezett. Hangfrekvenciájuk más értéket ütött meg. – Vajon Pokolba jutsz vagy a Me...
Ám a rejtélyes valakinek nem volt ideje befejezni a mondatát, ugyanis más hang vette át a helyet: annak a hangja, amikor valaki épp kést - fenéket kést, kardot - ránt és levágja vele valaki fejét. A kaszabolás hangja. És újra. És újra, újra, újra.
Nyolcszor hallottam a jellegzetes hangot, mire minden erőmet összeszedve megfordultam, hogy meglássam mi történt.
Mikor végre odanéztem nyolc hullát láttam. A fejük pár méterre volt tőlük, a nyakuknál vágták el őket, precíz pontossággal, arcukra meglepődöttség ült az utolsó órájukban.
Nyolc fej nélküli, tökéletesen legyilkolt katona hevert a padlón.
És ott állt közöttük az egy élő.
Zöld egyenruhát viselt, bőrre simulót, az anyagát nem bírtam megállapítani. Két oldalán egy-egy pisztolytáska volt, hátán két tok, az egyikben egy kard volt, a másik üres volt. Az üresbe való kard épp a jobb kezében volt, csurgott róla a levágott katonák vére, bal kezében pedig egy férfit tartott - nem láttam rendesen ki volt, mivel mindketten háttal álltak nekem.
A másik kardról származó vért az egyik katona ruhájába törölte, majd visszarakta volna tokba, ám ekkor egy ügynök jelent meg előtte. A hullák látványától egy pillanatra lefagyott, de utána roppant gyorsasággal tüzet eresztett a megmentőmre.
Először megrettentem, hogy a férfi - vagy nő, ezt nem tudtam -, akinek valószínűleg az életem köszönhetem most odavész az ügynök tűzözönében. Aztán üresen kattogott az ügynök tára, a férfi arcára pedig meglepődöttség ült, nem kevésbé az enyémre: a rejtélyes zöld katona tele volt lyukakkal, de meg se rezdült. Sőt: néhány lyuk minta kezdett volna begyógyulni!
A következő pillanatban a katona a még mindig kezében lévő kardot azonnal a fickó arcába dobta, majd elindult felé. Ekkor pedig először szólalt meg, amiből nem csak azt állapítottam meg róla, hogy férfi, hanem azt is, hogy piszok mérges:
- Baszdmeg! - kiáltotta. - Mi a faszért kell mindig szétbaszni az egyenruhám?! Tudják ezek milyen kurva nehéz helyrehozni?! - Ezután rövid csönd jött, majd megint megszólalt, mintha valakihez beszélne - ebből már az is kiderült, hogy a fickó nem teljesen százas. - Igen, tudom hogy a ruhára is csinálnunk kéne regenrációt, de azt hiszed, hogy ez olyan rohadt könnyű?! Igen, tudom, hogy az író bármire képes, a legutóbbi novellában kibaszott lézerszemet adott nekünk, de attól még kurvára nem viszi túlzásba!
Miután befejezte a magával való diskurzust kihúzta a kardját az ügynök fejéből, belé törölte, majd azt is visszarakta a tokjába.
Ezután felém fordult és az irányomba indult, ekkor láttam meg azt, akit a bal kezében tartott... és James volt az!
Tovább lépdelt felém, majd ledobta őt nem messze tőlem. James Liare-t, a férfit, aki tönkretette az egész életemet. Ugyanez a férfi most karjnyújtásnyira volt előttem, láthatólag sokkos állapotban.
Ekkor a férfi hozzám szólt:
- Bocs a zavarásért, de az I the Soldier-crossoverben elkerültük egymást - illetve csak futólag láttam a komcsikarú csávóval -, úgyhogy ha már megszereztem az időgépet, gondoltam meglátogatom, hogy valami személyes találkozónk is legyen. És ha már itt voltam megmentettem az életét, és azt is megakadályoztam, hogy a fazon, aki elbaszta a Végtelen háború pozitív befejezését ellopja a hulláját. Ja, és Mr. DiCaprio-t is elhoztam - mutatott Jamesre. - Kicsit sokkos állapotban van, de hát a velem együtt töltött hosszú idő ezt okozza.
- Én... Én... - próbáltam válaszolni, de nem igazán tudtam, hogy mit is mondjak. De nem is kellett.
- Ne köszönje... Illetve ha egyszer mégis úgy érezné hívja fel a számom - azzal zsebéből elővett egy névjegykártyát, amin az állt: "Deathwish, a halálos - és szexuális - kívánságok teljesítője, elérhető áron,", alatta pedig egy telefonszám volt. - Elvileg ez multiverzálisan működő szám, szóval nyugodtan hívhat. Bár erre az esetre szerezzen be egy jó fehérneműt - lehetőleg zöldet, én arra izgulok fel. Ó, és egy gyors fotó, hogy addig is megtegye.
Miután nem túl rózsás állapotomban lefotózott elindult az ellenkező irányba, és a karján lévő órán kezdett babrálni. Előbb az időközben hozzánk ért, láthatóan ledöbbent Tony felé mutatott és azt mondta neki: - Remélem itt jól őrzi a páncéljait, mert az én világomban elloptam az egyiket!
Ezután furcsa erőtér vette őt körbe, majd eltűnt.
***
2002, USA- Na, megmenteni Annabeth Outlaw életét: Pipa! - csekkoltam le a rögtönzötten összedobott listám újabb beteljesített pontját miközben azt számoltam, hogy mégis mennyit követel majd Abeth az ItS szerzői jogaiért. - Egyre inkább azt érzem, hogy jó ötlet volt lenyúlni ezt az időgépet attól a Kábnos nevű fazontól. ~Ne is emlegesd a csávót, még mindig rémálmaim vannak tőle.~
Nagy örömmel tekintettem végig a listán, melyről már jó pár cselekedetet lehúztam: köztük volt a máltai sólyom ellopása, A Gyűrűk ura-trilógia moziban való megtekintése és Stephanie Meyer csellel börtönbe juttatása, hogy soha ne tudja megírni az Alkonyatot. ~Várjuk a köszönőleveleket!~
És a lista még folytatódik, hisz rengeteg dolog pattant ki a fejemből, amit az időgép segítségével megtehetek.
Sőt, épp most is egy ponton dolgoztam... illetve ő dolgozott rajtam, mert ő volt felül. Kellemesen ringott rajtam, míg kezeimet a csípőjére tettem, majd picit fel... ~Na álljunk le, ez elvileg egy szórakoztató novella, és nem erotikus! Ráadásul az író is túl balfasz egy ilyen leírásához, és a 18-as karikát se raktuk ki!~ Jó, jó oké, akkor legyen elég annyi hogy szeretkeztünk míg egyszerre el nem mentünk, amit nálam meglepően nehéz elérni. ~Aha, akkor elmondjam nekik hány másodpercig szoktad bírni?~ Nem te mondtad az előbb, hogy ez nem 18-as novella?
A lényeg, hogy végeztünk, ő pedig mellém dőlt és átkarolt a puha kezeivel, ~Miért, mivel karolt volna még át? A homlokával?~ én pedig újra a listáért kaptam.
Lefeküdni Scarlett Johanssonnal, mielőtt Ryan Reynolds megrontaná: Pipa! ~Várjunk... amúgy te összejöttél Lihoval, egyikével azon kevés nők közül, aki elvisel, és most mást dugsz meg?!~ De időutaztunk, szóval most még nem vagyunk eggyüüüü…. Meg hát emlékszel mit mondott anno a Scarlett Johansonos fantáziálásomról: ha valaha sikerül olyan közel kerülnöm hozzá, hogy megdugjam, akkor áldását adta rá. Akárcsak én neki Brad Pittre.
- Ez eszméletlen volt - mondta az ifjú Fekete Özvegy huncut mosollyal.
- Ja, ez tényleg fenomenális volt - értettem vele egyet, bár Lihonál nem volt jobb. És ezt nem csak azért mondom, hogy mentsem a bőröm, mert Sinnél se volt jobb. - Simán lekörözted még Jennifer Lawrence-t is.
- Kit? - kérdezte meglepetten.
- Nem lényeges, csak közel 10 év múlva fogja megkapni az Oscar-díját - túl korán, hozzátenném - válaszoltam, majd kikeltem az ágyból és a zuhanyzó felé indultam, ahova ő követett. Egy röpke zuhanyzás után én felöltöztem az egyenruhámba és útra kész voltam.
- Nem maradhatnál még egy kicsit? - kérdezte az ifjú Scarlett.
- Szeretnék, de nem tudok, még rengeteg dolgot kellene elintéznem. Meg kell állítanom a Star Wars karácsonyi különkiadásának adásba kerülését, be kell lopóznom Carter ügynök fürdőszob… akarom mondani egy James Bond-film forgatására és el kell lopnom a Batman és Robin-forgatókönyvét, amik nem kis munkák.
- Értem. Sok sikert hozzájuk - mondta, majd még utoljára megcsókolt.
- Neked pedig sok sikert az Elveszett jelentéshez - mondtam majd az ajtó felé indultam, ám mielőtt kiléptem rajta még hátra szóltam. - Ó, majd vállald el a Vasember 2-ben való szereplést. A film nem lesz annyira jó, de te jó leszel benne, és a későbbi filmekben majd többet keresel a szereppel. - Azzal kisétáltam az ajtón majd beindítottam az időgépet és új korba léptem.
***
1978, USANem sokkal később már az 1978-as évek Amerikájában találtam magam ~Ahogy ez fentebb le lett írva, szóval tök feleslegesen ismételted meg.~, ahol éppen a CBS székházát kerestem, hogy a karácsonyi Star Wars különkiadás megjelenését megakadályozzam. Ez nem ment könnyen, már csak azért se, mert elég nagy városban barangoltam. ~És az se segített, hogy 2017-es térképen nézted az utat.~
Hosszas kutyagolás után végre elértem az épületet és közelíteni kezdtem felé, amikor is valami furcsa hang ütötte meg a fülemet, nemsokára pedig valaki a lábamat ráncigálta. Épp megfordultam, hogy finoman és úri módon elküldjem őt a testét pénzért áruló édesanyjába, de akkor megláttam hogy ki az... és ez bizony Howard volt, a kacsa.
A tollas barátom ~Barátod? Mikor lett az?~ a megszokott nyomozóruhája helyett most valamilyen páncélszerűségben volt, kezén - vagy szárnyán - pedig ott volt egy furcsa eszköz, vélhetően egy másik időgép.
- Howard! Hát mi szél hozott er… - kérdeztem meg, mire ő felugrott és jól pofán kevert.
- Hogy merészelte így szétbaszni az idővonalat?! - vont kérdőre meglepően dühösen.
- Van egy olyan tippem, hogy ezt Kábelt üzente veled... - mondtam miközben orcámat tapogattam.
- Nos, nem, ezt a saját kellemetlenségeim miatt adtam. Ezt küldi Kábel - azzal olyan erősen vágott pofán hogy a legközelebbi falnak csapódtam, ami szépen meg is repedezett. - Igen, tényleg inkább ilyen ütés vall Kábelre - helyeseltem, majd megmasszíroztam az ütéstől sajgó fejemet és visszatántorogtam Howardhoz.
- Tudja maga mennyi kellemetlenséget okozott azzal, hogy így szétbaszta az idővonalat?! - kérdezte Howard őrjöngve. ~Kíváncsi lennék hogy reagálna, ha egy napot is eltöltene Barry Allennel.~ - A jövő instabillá vált, a fémfazon meg eléggé idegbeteg volt, mikor a legutóbb levert hibrid lény jövőbeli megalkotóját elkapta, aztán visszaérkezve a jelenbe azt látta, amit maga tett.
- Jó, jó, tudom, a jövő káosz és pusztulás, háború dúl, és csak a John Connor által vezetett ellenállás tartja magát, satöbbi, satöbbi, a szokásos időutazós dolgok. De nyugalom, visszamegyek és rábeszélem magamat, hogy ne utazzak vissza mindenfelé.
- Az már nem elég! - mondta dühödten Howard. - Már megkezdődött az időhurok megtörése, most már biztos hogy kiszabadul. És ha ez megtörténik, annak katasztrófális következményei lesznek.
- Ööö… bocsesz, de elmondanád mégis mi a faszról van szó? - kérdeztem Howardot, mert az író nekünk erről elfelejtett mesélni. ~Miért, akadt valaha olyan, amiről előre mesélt nekünk?~
- Egy veszélyes lényről, aminek kiszabadulását maga intézte el, idióta! - mondta Howard továbbra is ingerült állapotban, majd végre lenyugodott kissé. - Ez a fazon szintén időutazgatott, de ez nem volt neki elég, ő akarta irányítani az időt. Meg is lett az ereje ahhoz, hogy gépek nélkül tegye ezt, ám pár nagyhatalmú lény még épp időben időhurokba zárta, ahonnan nem tud megszökni. Azóta ott raboskodik... illetve már nem sokáig, ugyanis a maga idióta baszakodásai miatt hamarosan kiszabadul! Ezért kell megállítania, és sajnos minden akaratom ellenére nekem is.
- És neve is van ennek a fazonnak, vagy végig csak "A Fazon" néven fogunk hivatkozni rá?
- Igen, van neve... - mondta hápogós kollégám, majd egy drámai hatásszünet után kimondta a nevet. - Shraki.
- Shraki. Shraki. A csávó neve Shraki - igyekeztem feldolgozni a dolgot, de nehezen ment. - Oké, most mondanám, hogy ilyen hülye név is csak az író fejéből pattanhat ki, de érezhetően még ahhoz is túl hülye, hogy betűk random összerakásából valami hangzatos nevet kreáljon, ezért egy szaros névgenerátort használt! Oké, én már közel vagyok ahhoz, hogy átmenjek valami olyan történetbe, ami nem íródik túl gyorsan, de mindenképpen értelmesebb mint ez!
- Hohó, nem megy sehová - mondta a kacsa, aki ekkor megszorított a karomat olyan erősen, ami a termetét nézve nem volt túl logikusnak tűnő.
- Ááá - nyögtem fel. - Igazán megadhatná a konditerem telefonszámát ahol eddz. De rendben, segítek lerendezni a csávót, csak hol kezdjük?
- Kitűnő kérdés - jelentette ki kacsa kollégám, majd abbahagyta a szorítást. - Először is elmegyünk a legközelebbi kocsmához és iszunk valamit, hogy lenyugtassuk az idegeimet. Amit persze maga fizet ki. Aztán elutazunk a new york-i csata idejére, és ellopjuk attól az asgardi bevándorló kölyöktől a Tesseractot, majd a mágusoktól Agamoto szemét és a kettő együttes használatával visszazárjuk Shrakit a börtönébe, a jó győz, én megkapom méltó jutalmamat, maga meg méltó büntetését.
- Problémáim vannak a terv kivitelezését illetően. Kezdve onnan, hogy én fizetem a piát. Tudja nem igazán hoztam pénzt, de amit hoztam se jó itt, nomeg az infláció meg egyéb biszembaszomságok...
- Elég a feleselésből! - állított le tucadszorra Howard. - Irány a munka. - Azzal sarkon fordult és útnak eredt, én meg jobbnak láttam követni őt.
***
Pár perccel később már meg is kezdtük Howard tervének első lépését, még pedig hogy egy közeli kocsmában iszogattunk.
- De ugye tudja, hogy ezt nem fizetem ki? - juttattam eszébe, de ő fittyet hányva rá rendelte az újabb és újabb piákat, én meg a dühösen tekintő kocsmáros miatt szépen előkotortam némi pénzt, amivel megelégedett. - Ezt egyszer még behajtom rajtad.
- Csak mondanám, Viktri, Voktri, Viktro… szóval ez a te hibád, mer ha nem küldtek volna vessze, vissza, akkor most nem kéne venned nekem a piát. ~Jogos.~
- Hajj, hosszú napnak ígérkezik ez... - sóhajtottam, miközben azon gondolkodtam hogy magamnak is rendelek valamit - berúgni ugyan nem tudok tőle, de legalább jól esne. Ám elnézve Howard ivászatát letettem róla, mivel azt is épp elég probléma lesz kifizetni. - Egyébként mit szól hozzá, hogy a Zöld könyv nyerte a legjobb film Oscarját?
- Zöls kö… Zöl k... milyen Zöld kinyvről beszél? Há nem is jelöltek olyan filmet! - mondta Howard részegesen, közben nagyot hahotázva rajtam. - Nem olvasoltálál újságot? Hát idén az a film nyert, amiben az a csaj meghágta a kádjában a viziszörnyet. Tudom én, mer elmentem hozzá, hogy "Hát ha halakkal így csinálja, akkor egy kacsával milyen jó dóga lesz", de arcon fújt a rovarírtójával és rámhívta a zserukat… zsarukat. Válogatós picsa!
- Várjunk, maga most A víz érintéséről beszél?
- Azaz, amit az a bikaviadalos csávó rendezett, a Torro, Torro, aki a Faun nevű csávesznek építette a labirintuséját…
- De várjunk, hát az 2018-ban nyert, most meg 2019 van! Vagy mi is 2018-ból jöttünk, vagy csak ő jött onnan, vagy... ~Az időutazós sztorik első szabálya: SOHA NE GONDOLD VÉGIG! Mert csak belezavarodsz!~ Ó, már bele is zavarodtam.
- Az a némber is lenézi a kacsákat! - folytatta Howard a kiakadását, ügyet se vetve a saját megszólalásomra. ~Szerintem addig jó.~ - De majd én megmutatom milyen fábról, fából is faragtattak! - Ezzel megfogta a söröskosóját és teljes erejéből eldobta. Ez még nem is lett volna olyan nagy gond - azért már ennek se örültem, mert a korsót is nekem kellene kifizetnem -, csakhogy a dobás útjába esett egy marcona úriember - szakasztott olyan bamba, de a beledet is kitaposó motoros, mint a filmekben.
Nagyot csapódott a korsó a testének, de láthatóan semmi sebesülést nem ejtett rajta - ellenben a figyelmét felkeltette, a idegrendszerét pedig felbaszta. Hamar felénk fordult, majd felállt a székről és dühödten, ökölbe szorított kézzel felénk közeledett.
- Na, MOST van itt az ideje a terv második lépésnek - mondtam, majd megfogtam az ittasan a csávóval való bunyóra is kész Howardot és rögtön aktiváltam az időgépet, így rögvest el is tűntünk a helyszínről.
***
2012. május, New YorkA következő pillanatban pedig már 2012-ben találtuk magunkat, New Yorkban ~Ez is le lett írva fentebb.~, egy sikátor kellős közepén... de mi a faszért? Miért nem érkezhettünk volna egy öt csillagos szálloda szobájába? ~Nem fér bele a költségvetésbe. Meg emlékeztetnélek, hogy a chituri támadás idején vagyunk, szóval a szállodák most eléggé szar állapotban lehetnek.~ Az mondjuk lehet.
- Fhú, hát ebből majdnem nagy balhé lett - mondta ekkor Howard tisztán, mint aki be se rúgott. - Bár megjegyzem, hogy alaposan megtanítottam volna a fickót kesztyűbe dudálni.
- Hát az nem nehéz feladat - mondtam, erre rögtön elővettem egy dudát és kesztyűs kezemmel megnyomtam.
- Mondja... mióta rejtegeti magánál azt és várja, hogy valaki elmondja ezt a szófordulatot és elsüthesse hozzá ezt a gyenge poént?
- Túl régóta - feleltem, majd visszaraktam a dudát a helyére. ~Hááát, nekem más elképzeléseim vannak azokról a helyekről, ahova a dudák valóak, de oké.~ - Egyébként mikor indultunk még csontrészeg volt, most meg kicsattan az egészségtől... ez hogy a faszba fordulhat elő?
- Hát tudja, tudomány, tér, idő, atomok, molekulák, cuccok, biszem-baszomságok… Hosszú lenne elmagyarázni, én se értettem meg teljesen, a lényeg hogy az időutazás semlegesíti a részegséget... De a másnaposságot nem mulasztja el - tette hozzá, majd ezt alátámasztva lehányta az egyik falat.
- Még szerencse, hogy erre nincs szükségem, hisz immunis vagyok rá - jelentettem ki nagy boldogan, majd igyekeztem kisétálni a sikátorból. Ám szerencsére a kilépés előtt épp megtorpantam, mikor is egy chituri katona suhant el előttem villámgyorsan azon a repülő cumón, amit használtak 2012-ben.
- Hát ez közel volt - lihegtem. ~Ennyitől kifáradtál? Komolyan.~ Tudod, az ember nem csak a fáradtság miatt szokott lihegni.
- Akkor ideje megszerezni a kockát... csak hogyan? - gondolkodott el Howard.
- Ez a te dolgod, hisz a te nagyszerű tervedet követjük - tettem hozzá gúnyosan.
- Oké, oké... Egy pillanat és eszembe ötlik valami...
- Mi lenne, ha megvárnánk míg a farsangi bagázs bezárja az átjárót és elfogják Lokit, és mi addig lógnánk meg a Tesseracttal? - vetettem fel.
- Csitt, mondtam már, épp gondolkodok... Megvan! Megvárjuk míg a Bosszúállók bezárják az átjárót és elfogják Lokit, és mi addig meglógunk a Tesseracttal. Zseniális, most is kitettem magamért!
- Már megbocsáss, de pont ugyanezt mondtam én is az előbb! ~Ezt a poént mindenhol el kell sütni egyszer.~
- Nem, te farsangi bagázst mondtál, szóval a terv ilyen formájú kiötlése az én érdemem, és ha hazaértünk le is védjegyezem - mondta, Howard, az ügyvédkacsa. - De elég a dumából, csapjunk a lovak közé!
Így hát gyorsan útnak is indultunk, egyenesen a Setét... akarom mondani a Stark Torony felé.
Útközben összetűzésbe kerültünk pár chiturival is, de szerencsére a pisztolyom nélkül se térben, se időben nem megyek sehova, így osztogattam nekik pár ajándékgolyót. Szerencsére ~Az lenne a szerencse, ha nem használnál ennyi szóismétlést.~ nem kellett sokat tökölnöm velük, mert ekkor megjelent az égen Stark meg a New Yorkra küldött atombomba, amit szépen átvitt a portálon az űrhajóba, aztán a hajó felrobban, a chiturik összeesnek, Stark zuhan, a portál be... Most minek mondjam ezt el, nézzétek meg a Bosszúállókat és úgyis tudni fogjátok.
Na, a lényeg hogy gyorsan bejutottunk a Toronyba, majd a liftet használva a tetőtérig mentünk. Szerencsére a többiek épp Lokival foglalkoztak, így gyorsan felkaptuk a kockát és leléptünk a tetőről. ~Amikor azt hittem az író ennél semmilyenebbül nem tudhat le egy érdekesnek hatható dolgot, akkor mindig meglep engem ilyenekkel.~
- Na, remek, ezzel megvolnánk, mehetünk is tovább - mondtam a sikátorba visszaérve és épp azon voltam, hogy beizzítsam az időgépem, ám ekkor Howard teljesen ledermedt. Én követtem a pillantásait, ami egy a sikátor másik végén álló alakra összpontosult.
- Shraki! - jelentette ki nemes egyszerűséggel Howard, hogy épp az adott sztori főgonosza áll velünk szemben. El is indult felénk a fickó ~Mert fickó volt, ha esetleg valaki nőben reménykedett.~, akinek teste halványkék színű volt, sötétkék vonalak vonták körbe és egy fekete páncélt viselt... és kábé ennyi is volt az egész kinézete.
- Váó! Komolyan csak ennyi? Ennyire sikerült csak megerőltetned a szaros képzeleted? De most tényleg? - kérdeztem dühösen az íróra bámulva, majd nagyot sóhajtottam és elindultam a csávó felé. - Gondolom te vagy az a Shraki, nos én...
- Tudom kik vagytok - szólalt meg hirtelen a fickó, hangja olyan egysíkú és fagyos volt, hogy egy pillanatra megborzongtam. - Victor von Doom, másik nevén Deathwish. És Howard A. Kacsa.
- Mi? Komolyan ez a bejegyzett neved? - lepődtem meg és röhögtem ki kacsabarátomat, aki ekkor vesén ütött - szerencsére nem olyan erősen, mint mikor 1978-ban pofán vágott, így meg se éreztem. ~Azért mégis felnyögtél.~
- És azt is tudom mire készülnek. Hogy a Tér és az Idő Végtelen Kövével zárjanak vissza börtönömbe. De hiába küzdenek. Hamarosan már teljesen szabad leszek, az idő és a tér ismét az uralmam alatt fog állni, a világ pedig felkészülhet új urának kor...
Ekkor hirtelen dörrenés hallatszott, hamarosan pedig egy golyó hatolt át Shraki bá fejébe, aki ennek hatására a földre pottyant.
- Victor... maga mi a kénköves faszt csinált?! - kérdezte meglepetten Howard, aki előtte pár másodpercre tátott szájjal bámulta a csávó hulláját.
- Miért, rövidlátó? Ez esetben közlöm, hogy lelőttem - jelentettem ki úgy, mintha csak egy délutáni program lett volna. - Nézd, én sok mindent elviselek: ha kinevetnek, ha pofán vágnak, ha rám akarják erőltetni a szexet...~Utóbbira tudnál egy esetet is mondani? Csak mert én nem tudok a létezéséről.~ De ha valaki nekikezd kibaszottul monologizálni, attól olyan méretű agyfaszom lesz, hogy telekinetikusan tudnék nőket megdönteni vele. De nézze a jó oldalát: kinyírtam a csávót, így most már nem is kell a Te... - Ekkor visszatekintettem az imént lelőtt csóka helyére, de a hullájának hűlt helye volt. - Ööö… Kérlek mondd hogy a csávó egy Jedi volt és azért nem maradt utána semmi.
- Nem, hanem ez csupán a kivetített mása volt. És azzal, hogy most lelőtte tutira bedühödött - mondta Howard, majd ezt alátámasztván az eltűnés helyén két kék emberszerű teremtmény jelent meg, akiknek a keze helyén két ormótlanul nagy penge volt.
- Na, már csak ez hiányzott - nyögtem fel, miközben a két teremtmény nekünk rohant. Kardjukkal felénk csaptak, ám katanáimat elővéve gyorsan hárítottam az ütéseiket. - Amúgy most egy pillanatra felrémlett, hogy ezekkel csak Deadpool másolatnak tűnök, és ami többé tesz az intelligenciámon kívül az a képességem is. ~Ami amúgy nem is képregényhű, hanem a 2004-es Fantasztikus Négyesből lett átemelve módosításokkal, mert az írónak ott tetszett a dolog.~ - Azzal áramot vezettem a katanáimon át a két lénybe, mire azok a sokk hatásától hátraestek. ~Várj, ezek nem az adamantium, hanem az acélpengéink? És akkor hogy tervezted ezekkel levágni Logan pöcsét az időutazás során?~ Azért a testének az a része nincs adamantiumból… ugye?
- Oké, szerintem most lépjünk - mondta Howard, én pedig készségesen egyetértve megfogtam a kezét míg ő beállította az időgépet. Ám épp beindult a gép, mikor az egyik lény magához tért és belekapaszkodott a lábamba, így ő is velünk tartott a téridőalagútba - amit kb. úgy képzeljetek el, mint a Thorban az utazást a Bifröstön át.
Howard ettől roppantmód megijedt, és azonnal rázni rúgni kezdte a lényt, ám közben a karját is rázta egészen addig, míg véletlenül el nem engedtem és a lénnyel ki nem pottyantunk egy kertvárosi utcába.
- Baszdmeg! - kiáltottam dühödten, hisz Howard miatt most ki tudja hova a francba kerültem. - Az a rohadt, perverz, szájbakúrt szarházi kacsa! Csak kerüljön a kezeim közé és olyan kacsapörököltet csinálok belőle, hogy a kibaszott ötcsillagos szállodákban is azt szolgálják majd fel! A szerveit pedig mind kirántom, a szívét pedig apró cafatokban fogom beledobni egy üstbe és...
Ekkor váratlanul megszakított a mellettem álló lény ordításával, mire én teljes erőmből belevágtam a katanámat a fejébe. Ezután kihúztam és újra beleszúrtam, majd újra, újra és újra.
- Baszdmeg! Baszdmeg, baszdmeg, a kurva anyád, baszdmeg! - kiáltottam Bruce Willis Ponyvaregényes idézetének egy részletét, ezalatt olyan szinten elrondítva a lény arcát, hogy az anyja se ismerne rá - feltéve hogy ezeknek van anyja.
- Na jó, szimplán csak utána megyek az én időgépemmel, bárhová is tartott - jutott eszembe hogy nálam is van egy időgép, ám abból épp most fogyott ki az azt működtető anyag. - Remek baszdmeg, legyen csak probléma amikor a történet úgy kívánja! Jól van, nyugodjunk meg szépen. ~Én teljesen nyugodt vagyok, neked van itt agyfaszod.~ Itt is megszerezhetjük Agamoto szemét, aztán majd elvisszük Kábelhez és ott verjük el Howard tollas sejhaját. De ez egyedül nem fog me…
És ekkor támadt egy ötletem. ~Ajjaj, már rosszul kezdődik.~
- Milyen év is van most?
~Az óra utolsó jelzése szerint 2016. márciusa.~
- És... mit is csináltunk mi akkor?
***
2016. márciusa, a Deathwish 1. fejezetének ideje
-.Éééés így kerültem ide, szóval elég érdekes kalandnak nézünk elébe - fejeztem be múltbeli énemnek a sztorimesélést.
- Várj, ezt nem az én szemszögemből kellene írni? Hisz az elején is úgy lett megcsinálva! - akadt ki régi Deathwish az író eme fordulatára, nem teljesen alaptalanul.
- Ebben van ráció, de én éltem át ezeket és nekem is kell befejeznem a dolgot, szóval jobb az én nézetemnél maradni - hoztam a magam tudomására. - De most ne akadjunk le ennél, inkább próbáljuk meg végre megszerezni az Idő kövét.
- Aha, de mégis hogy fogunk megszerezni egy jól őrzött eszközt a világ egyik legnagyobb mágusától? Oké, hogy az alap Marvel-világban a tudományt kevertük a mágiával, de itt a tudományt egy fogyatékos bérgyilkos képességeivel kombináltuk.
-Állj, állj, állj, állj. Állj. Mégis ki a faszom mondta, hogy betörünk Furcsa Dokihoz? - világosítottam fel magamat... ó, remélem hamar megoldjuk ezt a dolgot, mert ezek a velem folytatott dialógusok fárasztanak. ~Na, végre kezded sejteni hogy érzek minden nap.~ - A Kábnosos novellából tudom, hogy John elnyeri tőle Agamoto szemét egy kártyapartin, szóval hozzá kell betörnünk.
-Ja, szuper, mert egy agyonszteroidozott paradicsommal összeütközni annyival jobb...
-Kuss! Bízz bennem, van egy tervem - nyugtattam magam, de rám nézve láttam, hogy ismerem magam annyira, hogy tudjam bennem nem érdemes megbízni. ~Oké, ez már engem is kezd zavarni.~
***
Pár röpke perc múlva már ott is voltunk John házáná… mit házánál, villájánál. Aki esetleg nem tudná ki ő, mert lusta volt elolvasni a Deathwish Kábnos ellen novellát, annak röviden összefoglalva: John Smith a kapitalista Vörös Koponya, aki a pénzügyeimet intézi.
Gyorsan oda is léptem az aranykeretes ajtajához, majd becsengettem. Semmi válasz.
Újra csengettem. Továbbra sincs semmi válasz. Azonban biztosra akartam menni, hogy tényleg nincs-e otthon, ezért idegbeteg módjára kezdtem el nyomkodni a csengőt, és jól tettem, ugyanis ekkor John ordítását hallottam meg:
-Jól van, jól van, megyek már! Jesszus, legalább vasárnap hagynák pihenni az embert!
Pár másodperc múlva ki is nyílt az ajtó, amiben meg is jelent John a szokott pirospozsgás állapotában, táskás szemeivel és egy köntösben. ~Nem, nem mindig köntösben találkozunk vele, csak az eddigi történetekben fogtuk ki mindig, de tényleg.~ Rám tekintett szemeivel ~Mert a füleivel elég nehéz rád tekintenie… bár még azokkal is irtózna az arcod látványától.~ és szomorúan állapította meg, hogy a pizzafutár, az ingyen hálást biztosító szépségkirálynők és az elnök helyett csupán én álltam ott.
-Ó, csak te vagy az, Viktor? - támasztotta alá az iménti mondatomat. - Hányszor mondtam már basszus, hogy ne zavarj vasárnap, ilyenkor pihenni szoktam. Meg azt is mondtam, hogy ne baszogtasd annyit a csengőmet, elsőre is csenget és a hallásom elég jó, hogy meghalljam má…
-Fel a kezekkel! - rántottam elő hirtelen a pisztolyomat rá szegezve, ami eléggé meglepte, de megijedni nem ijedt meg tőle, pláne nem teljesítette.
-Viktor... te megint beszívtál, hogy ilyen faszságokat csinálsz? Megmondtam, hogy a kokain árt az agyadnak, hiába regenerálódsz, meg hát kurva drága is. Mondtam is a macskacsajnak, hogy ellenőrizzen le mindent nálad, de úgy látom így is sikerült elrejtened val…
Hát, John úgy látszik vasárnaponként nem csak fáradt, de kissé szószátyár is. Ez alapból nincs a kedvenc dolgaim közt ~Mintha te nem lennél néha ugyanilyen.~, de ráadásul még időnk sincs rá, úgyhogy a nyomaték kedvéért belelőttem egyet a levegőbe. Ettől John egy pillanatra megrettent, de nem tűnt sokkal izgatottabbnak mint az előbb.
-Befele! - kiáltottam rá.
-Jól van, jól van, nem kell lövöldözni meg ordítozni, elég lett volna bekéreckedned - mondta bosszúsan, majd egy nagy sóhajtás után besétált, én pedig becsuktam magunk mögött az ajtót. - Amúgy láttad már az Amerika Kapitány: Polgárháborút? Én csak pénteken tudok elmenni rá ~És hogy a picsába tud pénteken elmenni rá, mikor ez márciusban játszódik, a film premierje meg májusban lesz? Már a Russoéknak is tartozásuk van felé?~, de persze az igazi Bosszúállók már ott voltak a világpremiernél, Stark meg már agyon is dicsérte és...
-Igen, igen, jó volt, bár picit zavart hogy Rhodey-t nem ölték meg - spoilereztem el szenvtelenül a dolgot, ami hatására már némi dühöt is láttam felcsillanni John szemében. - Jól van már na, csak egy alapból is sejthető dolgot mondtam el, nem azt hogy Zemo átveri őket és levetíti azt, amikor Bucky megölte Stark szüleit, ezért Vasember és Kapitány összebunyóznak, majd a Kapitány eldobja a pajzsát és megszökteti a többi ve...le... tar...tott… Ó, baszdmeg, én és az a kurva lepcses szám! - tértem észhez, de túl későn, John arcát ekkor már teljesen elöntötte a düh.
Én igyekeztem a fegyveremmel továbbra is sakkban tartani, de ő játszi könnyedséggel kiütötte azt a kezemből, majd a torkomnál fogva felemelt és még tőle is meglepő erővel vágott hozzá a falhoz, amely immár egy Deathwish alakú lyuknak is helyet adott.
-Kár, hogy nincs nálam toll, ezt most szívesen dedikálnám - mondtam, miközben igyekeztem újra talpra állni. Ebben nem segített, hogy éreztem mind a 206 csontomban a mindent átütő fájdalmat, sőt, szerintem még többen is.
-Viktor, te rohadt szarrágó, szaros kis szartetves szarházi! - szidott le meglepően szerényen John, azért ennél cifrább káromkodásokra képes. - Megbeszéltük már azelőtt, hogy atomian szétbaszták az arcod, hogy soha nem spoilerezel el nekem semmi! Baszdmeg három kurva napot kellett volna még kibírnom addig a kibaszott vetítésig, de te elbasztad nekem, és nincs az a bedrogozott állapot amiét ezt elnézem ne..
*PAFF*
Ekkor hirtelen egy serpenyő csapódott John fejéhez, és mivel a düh miatt csak és kizárólag velem törődött, így ez váratlanul érte és kidőlt tőle. Mögötte pedig ott állt múltbeli énem, aki a biztonság kedvéért még párszor rábaszott vele a fejére, nehogy az elkövetkezendő percekben felkelljen.
-Na, ahogy látom időzítésem most is tökéletes volt. ~~Kár, hogy a barátnőid ezt soha nem mondták.~~ Még szerencse, hogy John reflexei lankadnak mikor fel van baszva az agya - mondta örömködve múlt Deathwish, de én nem teljesen osztoztam ebben a lelkesedésben.
-És muszáj volt totál eszméletlenségbe ütni? Elég lett volna csak egyszer, hogy utána megkötözzük és kiszedjük belőle hova rakta az Idő kövét!
-Hékás, csak nem dughatta el olyan jól, hogy egy alapos átkutatással ne találnánk meg! Amúgy meg... kösz a Polgárháború spoilereket, most rontottad el a saját mozizásunkat is!
-Nem baj, szerencsére nekem ez megmarad első élményként. ~De várjunk... hát ilyenkor a te emlékeidbe kerülnek az övéi, mivel megmódosítottad a sorsod!~ Lehet hogy alapból így történne... de például a Family Guyban se így volt. ~Ja, de ott utána a változtatás miatt elszublimáltak a korábbi jövőbeli énjeik.~ Akkor... franc, pedig emlékeztem egy időutazós filmre, amiben szintént így volt. Mindegy, inkább keressük meg a...
-...követ? - kérdezte múltbeli énem, akinek a kezében már ott lógott Agamoto szeme. - Amíg ti vitáztatok ezen mi ~~Pontosabban én.~~ megtaláltuk.
-Váó, jó gyorsan ment. Megpróbáltál John logikájával gondolkodni és keresni egy olyan rejtekhelyet, ahol senki se lelhetne rá?
-Most jó lenne ezzel egyetérteni és jogos dicséretként örülni neki... de szimplán csak ott volt a komódban.
-Az ilyen pillanatokban szoktam elgondolkozni azon, hogy hogy a picsába tudja ez az ember kezelni a pénzügyeinket, mikor az univerzum egyik leghatalmasabb tárgyára se képes rendesen vigyázni. Na de mindegy, volt mellette egy segédlet, azt is szedd ki, aztán készülj fel a harcra.
-Ja igen, akkor azt is előv… várj, milyen harcra? - lepődött meg múlt Deathwish. - Én nem látok senkit, akivel harcolni kellene.
-Még nem, de hamarosan jönni fog. Ismerem ennek a szaros írónak a logikáját, úgy biza! Most megszereztünk valamit, ami fontos a cselekmény szempontjából, szóval most fog támadni az ellenség, hogy megkaparintsa, de mi legyőzzük és megyünk tovább.
-Biztos? Te biztos jobban ismered az írót, én még csak most kezdek ismerkedni vele, de nem hiszem hogy ennyire kiszámí…
Ekkor hirtelen kék fény jelent meg és ismét feltűnt a Shraki nevű fazon, akit egyszer talán kinyírtam már.
-Na, mit mondtam? - néztem dicsőségteljesen régi énemre, majd rögtön lőni kezdtem a fickóra. Ám míg legutóbb simán kinyírtam ezzel a dologgal, addig most a golyók egyre jobban lelassítottak, majd végül meg is álltak előtte. Ezután a szegény ember Neoja félresöpörte őket, mire azok a padlóra koppantak. - Na jó, erre nem számítottam.
-Haszontalan ellenállnia, erőm percről percre nyeri vissza régi formáját - mondta a csávó továbbra is hidegrázó hangján, közben kinyújtotta felém a kezét. - Adja hát át az Idő kövét, és megígérhetem, hogy magas pozíciót fog betölteni az új világre... ÁÁÁÁ...
Shrakinak nem volt sajnos ideje rendesen befejezni mondandóját, ugyanis múltbeli énem azonnali gondolkodás nélkül levágta a felém nyújtott karját.
-Te se vagy a legeszesebb lény, mondhatom. A kamu formád után teljes valódban jössz ide hozzám és hozzám, és a kezedet nyújtod felénk, miközben a legutóbb szó nélkül lelőttelek! Istenem, te rosszabb vagy mint az a kicseszett Wade Wilson, te jó ég, hát hogy a pélóba tudtál te hatalmat szerezni a téridő irányításához!
Ám ekkor Shraki felkapta a kezét visszaillesztette a helyére, miközben valami furcsa térbeli anomáliák történtek körülötte. Mikor ezeknek vége szakadt, a levágott kar ismét a helyén volt.
-Komolyan azt hitted, hogy ilyen könnyen megalázhatód a tér és idő urát?
-Hát, ami azt illeti...
-CSENDET! - kiáltott ránk a fazon, aki hangszínében is már sugározta magából az indulatait. - Velem így senki sem viselkedhet! - Azzal visszaragasztott kezével egy kéken fénylő robbanást idézett elő, amitől mindketten hátraestünk... illetve elkezdtünk hátraesni, de mindezt belassítva tettük meg.
Ezalatt kékben díszelgő barátunk szépen odasétált múltbeli énemhez, majd szétnyitotta a bal karját és kiszedte belőle az Idő követ.
-Hálás köszönetem. Miattad... pontosabban miattatok nem csupán kiszabadultam időtlen idők óta tartó raboskodásomból, de ennek köszönhetően végre nagyobb lesz a hatalmam mint valaha - mondta Shraki gonoszan elmosolyodva, majd amilyen hirtelen jött olyan hirtelen el is tűnt, mi pedig pillanatok alatt a padlóra kerültünk.
-Na, Deathwish, ezt megint szépen elbasztad. Asszem kezdem érteni, hogy Liho és John mit érezhet a velem való közös munka során - szomorkodtam.
-Na ezt most fejezd be, mielőtt vesén baszom magam! - ordította rám múltbéli énem, miközben azon gondolkodtam, hogy egy ideje meg se szólalt a belső hangom. ~Azért, mert nem küldelek el minden ilyen faszságodnál melegebb éghajlatra. Akkor másból se állna az egész.~ - Még utána tudunk menni és visszaszerezni tőle a követ!
-És mégis hogy a picsába? Az időgépem nem működik, az Tér kő Howardnál van ~Legalább szebbé tudja tenni vele a kertjét.~, az Idő követ elvitte a csávó és még az a szaros utaztató sincs nálam, mert az a rohadt Kábel visszavette miután legyőztük a... Baszki! - csaptam rá homlokomra, mikor egy újabb ötlet jutott az eszembe. - Az utaztató! Azzal be tudnám mérni a csávót és utána tudnék menni!
-Öööö… tudnom kéne mi a picsa az az utaztató? - kérdezte régi énem tanácstalanul.
-Ó, tényleg, azt nem meséltem el neked, mert az egyik későbbi fejezetedben lesz fontos szerepe. A lényeg, hogy egy gép működteti és segítségével akár különböző világokban is utazhatunk. Az egyetlen probléma, hogy be kell hozzá törni...
***
-...Kábelhez - mondtam nagyot nyelve mikor odaértünk a nagy behemót házához, ami előtt ott állt maga Küklopsz kiborg időutazó kölyke. Szemmel láthatóan épp dohányzott, ami az ő egészségét nem hiszem hogy károsítja, tekintve hogy nagy eséllyel mindkét tüdeje gépi szervekkel van helyettesítve.
Egy ideig csak szívta és bámult, aztán a Földre dobta és a eltaposta a csikket, majd visszament a házba. Az ajtót viszont nyitva hagyta - nagy eséllyel úgy vélte, hogy ezen a környéken senki sem tör be hozzá, aki meg mégis, annak a baját vélhetően szépen el is látja.
Gyorsan oda is lopóztunk az ajtóhoz és a lehető leghalkabban igyekeztünk belépni. Észrevétlenül el is jutottunk a konyhába, ahol Kábel ki mással beszélt volna, mint példaképemmel és legjobb barátommal, Deadpoollal.
-Megtaláltad már, Wade? - kérdezte Kábel, miközben szerszámokat gyűjtött magához. ~A konyhában? Mi a faszt keresnek szerszámok a konyhában? Vagy merőkanállal akarja meghúzni a csavarokat?~
-Mármint a tüzes kézimunkát végző csajra gondolsz vagy a kifújt fikaváltozatomra? - gúnyolódott, mire múlt Deathwish azonnal neki akart rontani, de én visszatartottam azt súgva a fülébe, hogy "Még ne". - Mert előbbi a belvárosban fog előadást tartani holnap egy kutatóközpontban, utóbbiról viszont semmi hírem - szerencsére, addig jó míg nem látjuk.
-Sehol semmi hír Doomról? Próbáltad a lakásán? A kollegáinál? A cégénél?
-Meg a S.H.I.E.L.D.-nél, a HYDRA-nál, az AIM-nél, a SWAT-nál, a DEA-nál, a Bosszúállóknál, az X-Meneknél, az Oltalmazóknál, egy rakás csapatnál akikről sose hallottam… Még Kevin Feige-et is megkérdeztem az új szerződésem aláírásakor, de ő se tudta. De biztos hogy szükségünk van erre a szarcséplőre? Én is el tudnám hozni az energiatartályokat.
-És el tudnál kezelni egy téridőben való utazást segítő gépet is? Szükségünk van rá, főleg úgy, hogy jó pár taggal végzett ő maga is a Tűz harcosai közül. Szóval folytasd a keresését, én addig ellenőrzöm a gépet.
Eme rövid beszélgetés után Kábel el is indult a pincébe, hogy az utaztatót működtető gépet barkácsolja, Wade pedig sóhajtva a vezetékes telefon felé indult. Ez épp alkalmas idő volt arra, hogy jól kiüssem, így közel lopóztam hozzá. Épp a katanámért nyúltam, hogy villámgyorsasággal vágjam le a fejét, épp mikor a kiemelte a telefont a helyéről, ám ekkor hirtelen a fejemhez vágta azt és előrántotta a saját kardjait.
-Na, úgy látszik a hegy jött végül Mohamedhez. Kábel! Megta... - kezdte volna hívni Summerst, ám ekkor egy katana repült a fejébe, ami a falhoz szögezte őt.
-Szép volt, MD - mondtam Múltbeli Deathwishnek, miközben pacsit adtam neki.
-Ó, ugyan már JD, te is megtetted volna ugyanezt értünk. Bár azt sajnálom hogy nem játszhatunk el vele - mondta lehangoltan MD, miközben közelebb állt Deadpoolhoz. - Nem tudom mikor lesz megint ennyire kiszolgáltatott helyzetben.
-Öööööö… most ettől hiba állt be az agyamban, vagy tényleg két Deathwisht látok magam előtt? - nézett csodálkozva Deadpool, miközben próbálta kiszedni a katanát a fejéből, de tudtam hogy ez még el fog tartani egy ideig.
Ekkor zörgést kezdtem el hallani a pince felöl, majd hamarosan kinyílt annak ajtaja és felbukkant Kábel, aki úgy látszik meghallotta Wade kiáltásait. Először csak engem látott meg, így picit megnyugodva szól hozzám:
-Na, csak hogy megtaláltuk Doktor! Szükségünk lenne a segítségére egy bi… - Ekkor látta meg, hogy Wilson továbbra is a katanát próbálja kihúzni a fejéből, és MD ott áll mellettem. - Mi... Maga mi... Maguk mi...
-Hosszú történet. A lényeg, hogy sajnálom amiért szétcsesztem az idővonalat, de még jobban sajnálom azt, amit most tervezek tenni - mondtam, majd katanámat előkapva Kábel felé vágtam. Ő ezt rögtön elkapta fémkarjával, de én pont erre számítottam, így gyorsan áramot vezettem felé.
Az elektromosság végigcikázott a kardomon egészen Kábel kezére és onnan az egész testébe. És mivel kiborg volt, így elég jelentős sokkhatást értem el ezzel, ami hatására a nagy és erős Nathan Summers kidőlt a konyhakőre.
-Na, küldetés teljesítve, Achivement Unlocked: A Kábelbarát, irány a pince! - tudta le röviden MD, majd rohant is lefele. Én még szomorúan végigtekintettem a kidőlt Kábelen - leginkább azon szomorkodva, hogy mit fogok tőle kapni emiatt a jövőben -, majd követtem őt lefele.
A pincében ott állt ugyanaz a hatalmas gép, ami az eredeti regényben működtette az utaztatót és ami megérne egy bővebb részletezést, de már így is 7000 szónál tartunk, szóval a lényeg: baszottnagy volt és kéken világított. ~Legalább az olvasók fantáziáját megdolgoztatjuk, ha már az írónak nincsen.~
A gép előtt egy asztal állt, rajta pedig ott volt régi barátom, az utaztató. Gyermeki örömmel rohantam oda és csatoltam rá a jobb kezemre, kifejezetten kellemes érzés volt újra magamon tudni.
Ezalatt MD a géppel baszakodott valamit, majd egy pár másodperc után örömittasan megszólalt:
-Ezaz! Sikerült bemérni Sarki vagy Skarhi vagy kinek a koordinátáját. A gép egy meglehetősen nagy időanomáliát jelzett 2018. júniusában... Ottawában.
-Ó baszki! Pedig reméltem, hogy oda soha többé nem kell visszatérnem - emlékeztem vissza arra a sok szörnyűségre, amit a skrullok műveltek ott velem. ~És amit mi a faszért kell folyton felidézned?~
-A gép energiája stabil, indulásra kész - mondta örömmel MD. ~Várjunk, ha a gép stabil, akkor mi a faszért kellett elmennünk Howardhoz azért a hűtésszabályozóért?~ Na, majd ezt is elverjük rajta. - Akkor sok szerencs…
-Várj! - állítottam le MD-t az utazás beindítása előtt. - Nem léphetek csak úgy oda egy téridőt uraló lényhez, hogy "Hello, most akkor megállítalak!". Neeeem, van egy tervem! ~Bár vessző nélkül mondtad volna ezt ki.~ És ahhoz először máshova kellene elküldened...
***
2018. május, Ottawa
Miután sikeresen elvégeztem a végső leszámoláshoz szükséges dolgok elrendezését, utolsó úticélként meg is érkeztem oda, ahol Shraki beteljesíteni akarta a világuralmi törekvéseit és ahol pár éve a skrullokra mértem megalázó vereséget. ~Megalázó kínzások után.~
El is gondolkodtam, hogy hogy a picsába találom meg a csávót egy ilyen nagy városban... de aztán szerencsére balra pillantottam és észrevettem az erdő szélén egy hatalmas területet kéken világítani.
Gyorsan el is kezdtem futni abba az irányba, pár perc múlva pedig egy csatamező színterére érkeztem meg. Az egész közepén ott állt Shraki, aki épp az Idő kövel csinált valamit, körülötte pedig ugyanazok a kardos lények mászkáltak, amik közül kettővel könnyedén végeztem. És persze ott volt Kábel és az a szarházi Howard talpig páncélban, nagyban lövöldözve a szörnyeket, miközben utóbbi kezében ott leledzett a Tesseract is.
Az egyik szörny épp feléjük ugrott, mire én egy lövéssel leterítettem, ami golyó Howard szárnyát is súrolta.
-Hékás, vigyázz hogyan célzol, még a végén mellélősz! - ordította felém Howard, majd ekkor meglátta, hogy én közeledem, és rögtön összehúzta magát.
-Én sosem lövök mellé - vetettem oda Howardnak, majd Kábelhez fordultam, aki okkal nézett rám indulatosan. - Igen, tudom hogy hibáztam sok dologban és elég lett volna elkérnem az utaztatót a sokkolása helyett, de most kurvára nincs időnk ezen balhézni. Inkább legyen készenlétben a Tesseracttal mikor jelzek.
-Remélem tudja mit csinál - mondta Summers, mire én reményteljesen bólintottam egyet. ~Mert a bólintással is ezerféle érzelmet tudunk kifejezni. Főleg maszkban.~
El is indultam Shraki felé, amit persze a szörnyek nem néztek jó szemmel, így rögtön özönleni kezdtek felém. Egyik kezemben továbbra is a pisztolyt tartottam, amivel folyamatosan lőttem őket ~Újratölteni nem kellett, akárcsak a filmekben.~, míg a másikban a katanámat fogva aprítottam őket szusikká. Ezt folytattam egészen míg meg nem érkeztem magáig Shrakiig, aki jobb kezében az Idő követ szorongatta, miközben igyekezett minél több erőt kisajtolni belőle. Meg se moccant jelenlétemre, csak lesajnáló pillantásokat vetett felém.
-Hát ismét találkozunk. Nem adja fel könnyen, ezt becsülöm. De hiába jött ide. A kő ereje egyre jobban feltölt, és mire a procedúra végére érek nagyobb hatalmam lesz, mi... Én természetesen most se vártam meg míg befejezi monlógját, hanem eldobtam jobb kezemből a pisztolyt és kihúztam a másik katanámat. Ezután elrugaszkodtam és Shraki felé ugrottam, hogy mindkettővel mellkason szúrjam.
Ekkor azonban a fickó ismét felém nyújtotta a kezét és a felé zuhanás közben belassított, akárcsak 2016-ban.
-Még mindig azt hiszi, hogy szánalmas halandó létére ilyen egyszerűen legyőz ENGEM?! - fakadt ki Shraki. - Hát ennyire ostoba lenne? Akkor most felvilágosítom: egyedül semmire sem megy a magafajta ellenem.
Talán arra számított, hogy elcsodálkozom. Talán arra, hogy elborzadok. Talán arra, hogy könnyezni kezdek és megpróbálok a kegyelméért könyörögni.
Ám ezek egyike sem történt meg. Helyette röhögni kezdtem.
Eleve igyekeztem minél idegesítőbb röhögést kiadni magamból, de az időlassítás szerencsére tovább fokozta ezt, így valami elviselhetetlen borzalmat adtam ki magamból. Legalábbis Shraki arcán ezt láttam, mert én kifejezetten élveztem a saját hangomat. ~A sajátomat én is élvezném, de a tiedet nem.~
-Mi olya... - kezdett bele, de a röhögésem miatt folyton félbeszakította magát. - Mi o... Mi.. Mi... MI OLYAN VICCES?!
Ekkor szép lassan abbahagytam a nevetést, majd szólni készültem, de azt is lassan tettem:
-Nnnnnnnnnnneeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeemmmmmmmmvaaaaaaaaaaa....
-ELÉG! - kiáltott rám, majd a fejemnél feloldotta ezt a belassítósdit. - Mi olyan vicces?!
-Csak annyi... hogy nem vagyok egyedül!
Ekkor Shraki szemében gyanakvás kezdett feltűnni, de túl későn kapcsolt, már ekkor hátulról már két katana szúródott belé, átdöfve a mellkasát is.
Ennek hatására a rám küldött belassítása is elmúlt, így végül én is belé döftem a katanáimat, amit még meglepettebben fogadott
Ekkor a háta mögül én léptem elő, ám ideje se volt ezt megemészteni, mert balról újabb énem ugrott felé két katanával. Bal kezével őt is belassította, ekkor viszont jobbról ugrott rá egy újabb énem, akit szintén sikerült belassítania. Azt hitte, hogy ezzel visszatartott minket, ám ekkor újabb két katana mártódott bele a lábába hátulról, aminek hatására a két oldalról érkező énjeim is belevághatták kardjaikat.
Ez ment addig, míg tizenhat katana szögezte le Shrakit és velem együtt nyolc Deathwish állt előtte. ~Akkor már lehetett volna a novella címe "Deathwish: Irány a Deathwishverzum!" is.~ Én kiléptem közülük és a téridő urához léptem, akinek kezéből kiszedtem az Idő kövét.
-Kösz, hogy megőrizted nekem - mondtam neki gúnyosan, majd Kábel felé fordultam, azt kiáltva: - A Tesseractot! - Erre ő azonnal felém dobta, én pedig tökéletesen elkaptam. ~Az én rásegítésemmel, mert nekem is fájt volna ha pofán talál vele.~
Ezután profi módon elkezdtem mindkettőből energiát lövelni Shraki felé, mint valami világőrző mindenható lény, miközben fingom se volt arról, hogy mi a frászt csinálok. De szerencsémre működött, mivel kék barátunk a fényzuhatagban hosszas ordítozás után eltűnt és csupán a katanáink maradtak ott.
Ezután az Deathwish nyolcas mind odament felszedni a katanáit, köztük én is - bár sajnos csak a sajátjaimat, ugyanis a többi énem elég fürge volt. Pedig jól jött volna egy-két plusz katana a gyűjteményembe. ~Szóval már itt tartunk, hogy saját magad is meglopnád. Szégyen.~
Miután ez megvolt Kábelékhez lépdeltünk, de míg a többiek megtartották a pár lépés távolságot, addig én odaléptem hozzá és átnyújtottam neki a két követ. ~És a szörnyekkel mi lett? Mert ne próbáld azt bemagyarázni, hogy az összeset te daráltad le!~ Háááát… mondjuk azt, hogy Shraki eltűnése után ők is kitörlődtek a téridőből.
A két kővet egy táskába tette bele, hasonlóba mint az előző novellában a többi követ. Már épp csukta volna rá a tetejét, mire én utánuk dobtam a karomról leszedett utaztatót. Ez már eleve döbbenetet vetett az arcára, de az még inkább, mikor leszedtem a kezemről az időgépet és ripityára törtem.
-Maga most komolyan porrá zúzott egy időgépet? - csodálkozott Kábel továbbra is.
-Igen, szétzúztam, és ha valaha újabb időgép kerül a szemem elé ugyanezt teszem vele. A mostani kaland után soha többé nem akarok se térben, se időben utazni. Sőt, egy hétig ki se teszem a lábam a házból és tartok egy Jóbarátok maraton. Howardot pedig látni se akarom jó ideig, különben ő lesz a főfogás a műsorhoz! - ordítottam a kacsára, aki ezalatt Kábel mögött bujdosott.
Ekkor el is indultam, de ekkor eszembe jutott, hogy a különböző időkből elhozott énjeimet ottfelejtettem. - Ja igen, megtennétek hogy hazavisztek minket... mármint őket? Csak mert épp elég otthon egy Deathwish, köszi, viszlát. - Azzal folytattam is utam hazafelé. ~Ottawából. Kanadából. Jó hosszú séta lesz az!~ Mondtam én egy szóval is, hogy végig sétálni fogunk?
De persze tudtam, hogy így is hosszú lesz az út, de nem érdekelt, úgy is jót fog tenni. Főleg ezután az egész után. Jól indult, fájdalmas lett, kínos volt, szenvedős volt, de most végre vége volt - egészen Karácsonyig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése