Deathwish Karácsonya: December 20.


~Na jó, elárulná a kedves író hogy mi a faszért nem a témához illő képeket rak ki, hanem mindenféle random Deadpool-képet átzöldítve, hogy hozzánk illeszkedjen? Csak mert oké, ügyes hogy legalább ilyen szinten tud bánni a GIMP-pel, de azért na.~
Pár percnyi kocsikázás után már el is érkeztünk ahhoz a házhoz, ahol Kábel lakott. Kívülről egy egyszerű kis családi lakásnak látszott, míg belül... ott is egy átlagos családi lakásnak látszott. De a pincében rejlett az igazi turpisság, ott volt ugyanis Kábel kis bázisa, ahol a regény idején az utaztatót felerősítő gépet is tartotta.
Ebbe a házba szeretett volna bejutni kis csapatunk, azaz én, Liho, Bob, Howard és a folyton ásítozó John, akit éppen a délután 5 órai szokásos alvásából keltettünk fel.
Szép lassan az ajtóhoz mentem, míg a többiek a kocsinál vártak, rám hagyva a munka nehezebb részét. Tudtam ugyanis, hogy Kábel nem szívesen lát engem, főleg az időutazós balhé óta, de muszáj volt beszélnem vele.
-Summers! - kiáltottam, miközben kopogtam az ajtón, de nem érkezett válasz. - Summers! Summers, nyisd ki, beszélnünk kell! Nagyon fontos. - Semmi válasz, ekkor már dörömböltem. - Tudom, hogy ben vagy, ilyenkor nem szoktál te se kimozdulni. Engedj be, beszélnünk kell. - Továbbra sincs semmi reakció.
Sóhajtottam egyet, majd végül belekezdtem a bűnbánó monológomba:
-Nézd, sajnálom, oké? Mindent sajnálok. A bakijaimat  a tűzharcosos barmoknál, annál a Kábnos nevű fazonnál ~Basszus, pedig kezdtem már elfelejteni.~ és azt, hogy szétbasztam az idővonalat. Rengeteg hibát követtem el és megértem, hogy nem lát szívesen, de meg kell állítani a HYDRA-t, és ez nekem nem megy. Nem tudom megcsinálni a maga segítsége nélkül.
Egy ideig csönd volt, már azt hittem, hogy tényleg nincs itthon. De aztán megszólalt egy hang az ajtó mögül:
-Jelszó?
-Segítsen Obi-Wan Kenobi, ön az utolsó reményünk - nyögtem be, mire nagy sóhajtás után kinyílt az ajtó és megjelent Summerst pulóverben, kezében egy bögre forralt borral.
-Határeset, de elfogadom. Szóval... mi az a probléma a HYDRA-val?
-Ez most lehet hülyén fog hangzani... de el akarják rabolni a Télapót - mondtam, de ahogy a célszemély nevét kiejtettem a számon Kábel szemén ijedtség tűnt fel, majd a kocsihoz kiálltott:
-Jöjjenek be gyorsan! Te pedig mondj el mindent részletesen.
Így hát mind letobzódtunk Kábel pincéjébe, én pedig elmondtam mindent a december 1-jei panaszkodástól egészen a HYDRA támadásáig. ~Az idejövetelt is szóról szóra el akarta mondani, de leállítottam.~ Na, ő kérte hogy részletes legyek.
-Ez tényleg borzalmasan nagy gond. A Télapónak ugyanis az egyik képessége a kívánságok feletti uralom, ha ez a HYDRA kezébe kerül, akkor megállíthatatlanok  lesznek. Azon nyomban az Északi Sarkra kell indulnunk! Menjenek a raktáromhoz és pakoljanak elő annyi fegyvert, ahányat csak tudnak, én addig kidolgozom a tervet - mondta kiborg kollegám, mi pedig engedelmesen követtük a parancsait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése