~Hát bekövetkezett. Az író elvesztette a maradék józan eszét is.~
Nos nem igazán, csak a Bosszúállók: Végtelen háború és a Deadpool 2. között eszembe ötlött, hogy csinálni kéne egy novellát, amiben a Josh Brolin által alakított két szereplő, Thanos és Kábel kombínációjával csap össze egy hős. Sajnos azonban egy hős se annyira eszement, hogy egy ilyen történetbe részt vegyen, úgyhogy Deathwish is megteszi.
A fejezetben előfordulhat popkultúrális utalás, káromkodás, valamint spoilerek Bosszúállók: Végtelen háborúra, a Deadpool 2-re és a Deathwish későbbi fejezeteire - utóbbi miatt különösen veszélyes az olvasása.
A fejezetben előfordulhat popkultúrális utalás, káromkodás, valamint spoilerek Bosszúállók: Végtelen háborúra, a Deadpool 2-re és a Deathwish későbbi fejezeteire - utóbbi miatt különösen veszélyes az olvasása.
Jó szórakozást. :)
Az egész A.D.E.V.U.V.K.V.A.F.S.T.M.H.M.-kor történt meg. (A Deathwish Előtt Vagy Után Vagy Közben Vagy A Frász Se Tudja Már Hogy Mikor)
- Na, milyen volt? - kérdeztem kíváncsiskodva. Épp a moziból jöttünk kifelé, nem voltunk túl sokan, mivel az ebbe a moziba járók nagy része nem volt képes megtanulni, hogy a szuperhősfilmek után mindig van stáblista utáni jelenet.
- Hát... - mondta társam eléggé elgondolkozva a dolgon, közben bajuszát igazgatta. Elgondolkozónak látszott, bár számomra egyértelmű volt a válasz.
- Na, ne "Hát..."-ozzál, hanem mondd ki! - mondtam, maszkom alatt sunyin mosolyogva. - Láttam hogy néztél a film végén. Még bele is markoltál a karomba jó erősen!
- Az azért is lehetett, mert macska vagyok félig, és a macskák ragaszkodó típusok - hazudta.
- Persze, na valld be, hogy tetszett a film! - győzködtem továbbra is, meg nem állva míg be nem vallja. ~Vagy amíg ki nem karmolja valamidet.~
- Nem, egyáltalán nem tetszett - mondta lemondó, csalódott pofával. Más valószínűleg most elszomorodna ezen, de én ismertem már annyira hogy tudjam, hozzá fog még tenni valami. És így is lett, ugyanis tüneményes mosolyával hozzátette: - Egyszerűen imádtam!
- Na azért - mondtam szigorú hangnemben. - Mertél volna mást mondani, és elcsettintettelek volna, most pedig vélhetően az utcaseprő söpörne a kukába.
- Aha, persze - mondta mosolyogva, közben forgatta a szemeit. - Megnézném hogy hogyan boldogulnál el nélkülem! A házad romokban lenne, a céged szintúgy, és rendes munkád se lenne olyan gyakran. - Ezután a fülemhez hajolt és belesuttogott. - Plussz térhetnél vissza a maszturbáláshoz.
- Hmm... Jogos észrevételek. A közös bennük, hogy a kezem mindbe belefáradna - mondtam, mire ő feljebb húzta a maszkot a számnál és megcsókolt. ~Hé, a második fejezetben nem arról volt szó, hogy ellenzed a munkahelyi kapcsolatokat?~ De, de azóta sok minden történt, és végül összejöttünk a Deathwish végére. ~De az író még nem fejezte be azt a történetet... Szóval nem csak a Végtelen háborút, hanem azt is elspoilerezzük? Felháborító!~ Mindegy, szóval folytassuk.
A csók után tovább sétáltunk, míg ki nem értünk a mozi épülete elé.
- Egyébként... miért is vagy az egyenruhádban? - tette fel a kérdést, amit induláskor valamiért elfelejtett megkérdezni.
- Azért, mert már a szimbólumommá vált, mintha a második bőröm lenne. ~Ha már az első szétcsesződött.~ Ráadásul, bármikor rám találhat egy rajongó - mondtam, majd ezt megerősítve egy fiatalabb srác kezdett jönni felém, izgatott szemekkel.
- Te és a rajongók. Két olyan dolog, aminek összeilléséről sosem hittem hogy létezni fog - mondta sunyi mosollyal Liho. ~Ha esetleg nem esett volna le valakinek, hogy épp vele beszélgetünk.~
- Hékás, azért Starsmore leverésével egész szép hírnevem volt. Egy halom interjú készült velem és több filmes ajánlat is érkezett, többek közt a Foxtól, a Sonytól és a Brazzerstől. Elég népszerű voltam ahhoz, hogy még most is legyenek rajongóim - mondtam, majd örömködve indultam a srác irányába. ~Várj, már legyőztük Starsmore-t?~ Igen, ez a történet már azután jászódik. ~De akkor most komolyan elspoilerezzük a Deathwish végét?~ Ezt most úgy mondod, mintha olyan nagyszabású története lenne annak. ~De akkor is történet, amit most valamelyest elspoilerezünk... Na mindegy, de ha tudjuk, hogy után játszódik, akkor nem kellett volna az elejére azt a marha hosszú izét kiírni.~
A kölkön izgalommal vegyes félénkség látszott, és picit én is ezt éreztem, hisze nem gyakran találkozik valaki a rajongójával. Aztán mikor odaértem és végre megszólalt az egész el is oszlott.
- Elnézést a zavarásért... bizonyára sokan állítják meg egész nap, de nem bírtam megállni - mondta remegő hanggal, majd elővett egy képet, amin az alak olyan volt mint én - csak pirosban. - Nagy rajongója vagyok, Deadpool, az új filmje is csúcsszuper lett. Esetleg adna egy autógrammot?
Hogy az élet pont egy ennyire zseniális film megnézése után basszon hozzám egy ekkora adag tehénlepényt...
- Na, ma már másodszorra tévesztenek össze egy fogyatékossal! - mondtam lemondóan, de mégis a fiú tolláért nyúltam. - De ha az élet citromot ad, akkor csinálj belőle limonádét és reménykedj benne, hogy nem vagy rá allergiás. Szóval... kinek lesz?
- Benjamin - mondta a srác, továbbra is lelkesen. Láthatóan nem esett le neki a dolog.
- Rendben, szóval Benjamin... - azzal a tollal a következőt írtam a lapra: "Benjaminnak, az én szexi rajongómnak. Várlak este a Park Avneu 7. szám alatt, hozd magaddal a nadrágodba rejtett Végtelen gallyad is. xXx" majd átadtam és gyorsan visszasiettem Lihohoz.
- Na, hogy alakult a beszélgetés a kis "rajongóddal"? - mondta gúnyos hangsúllyal.
- Hahaha, nagyon vicces. Amióta kijött az új filmje egyre többen tévesztenek össze vele. De ha minden igaz most sikerül ráküldenem az összes gyerekvédő szervezetet... már ha ők nem tévesztenek össze vele.
- De ha ez se jön össze, akkor majd otthon vigasztalódhatunk - mondta, azzal megofogtuk egymás kezét és elindultunk a kocsim felé.
Illetve csak indultunk volna. Ugyanis ekkor kezdődött el a probléma. ~Így közel 1000 szó után már ideje volt.~
Hirtelen ugyanis a mozi előtti út közepén villanások közepette megjelent egy erőtér - hasonló ahhoz, mint amit az utaztató csinált. Azután eltűnt az erőtér... és megjelent benne egy olyan rusnya lény, amihez képest én vagyok a Ms. World szépségkirálynője.
Az arca félúton volt a bőrszín és a rózsaszín között, haja ősz volt és mintha photosoppal rakták volna a fejére. Bal szeme vörösen izzott, testén páncélt visel, jobb kezén ormótlan, kopottas kesztyű volt, a balon valami óraszerűség, hátán fegyvert cipelt magával.
Igen, ha a címből nem jöttetek rá: szakasztott úgy nézett ki, mintha Kábelt kereszteztük volna Thanos-szal.
Az alak zavartan nézett körbe, majd a kesztyűs kezén megjelent egy kijelző, azt kezdte el nézni.
- Ez meg ki a telhénylepényben pácolt epresfaszú koldusfing? - mondta Liho, és bár meglepett hogy káromkodni hallottam, mégse voltam abban az állapotban, hogy erre tegyek egy megjegyzést. Inkább azt kérdeztem tőle:
- Mondd csak, megvan még a telefonszám, amit Kábel adott?
- Igen, meg - válaszolta, majd gyorsan előkeresett egy papírcetlit, majd a kezembe adta, míg én a kocsim kulcsait tettem az övébe.
- Oké, akkor most gyorsan menj el a cégemhez és riadóztass a Von Doom Industries-nál, mert van egy olyan tippem, hogy az ott a bal kezén a filmben is látott Végtelen kesztyű, és nem lenne jó ha csettinthetjéke lenne.
- Rendben, csak... vigyázz magadra - mondta Liho, majd gyors csókot nyomot a maszkomra.
- Hé, elméletileg hallhatatlan vagyok, szóval nincs ok az aggodalomra - mondtam mosolyogva, majd miután beszállt a kocsiba és elindult odamentem az új jövevényhez. - Üdv a Földön! Én lenni Deathwish, Deathwish lenni barát. Beszélni egyáltalán angol? Parlez-vous français? Sprichst du Deutsch? Вы говорите по-русски? ¿Hablas español? tlhIngan Hol Dajatlh'a'? Én vagyok Groot?
- Igen, beszélem a nyelvet, elvégre ebből az országból származom félig - mondta, majd abbahagyta a kijelző nézését és felém fordult. - A nevem Kábnos és azért jöttem, hogy megmentsem a világot.
- Káb... Káb... - mondtam, közben erősen őróbálva visszafolytani a nevetést. - Bocsánat... de mégis ki ad ilyen hülye nevet magának? Ennél csak a Sokkolóarc volt rosszabb!
- Hé, tudja mennyi időbe telt kitalálni?! - fakadt ki kicsit, amitől egy pillanatra megborzongtam. De csak egy pillanatra. - És sokkal hatásosabb, mint a Thanos Summers név.
- Hát ha engem kérdezel inkább röhejes, ahogy az eredeti neve is. De visszatérve a világmegmentésre... félek megkérdezni, de hogy is tervezed?
- Az egyetlen igazi módon: az egyensúlyteremtéssel. Azzal, ha a fanfiction-ök felét eltörlöm a Föld színéről.
- De azt nem teheti, nem ölheti meg az embe... Várj, a fanfiction-ök felét? Nem az emberekét?
- Nem, a fanfictionökét - mondta, és nagyon úgy látszott, hogy komolyan is gondolja. - A jövőből jöttem, ahol...
- Ó, a jövőből? - ettől picit fellelkesültem. - És milyen a jövő? Dwayne Johnson lett az elnök? Vagy Lil Wayne? Esetleg én? Megtörtént már a...
- A jövő káosz és pusztulás! - szakított félbe ordítozva, miközben körbevettek minket a rendőrök. - A sok tucatfanfiction a helyesírási hibákkal és értelmetlen történetekkel szép lassan fertőzték meg az embereket, míg végül kitört az anarchia. Rengetegen meghalltak, köztük a nejem és a lányom is! - Ekkor könnyek szöktek a szemébe, amiket gyorsan letörölt magáról. - Csak a fele történet kiirtásával állíthatom ezt meg. Azt pedig csak a végtelen kövek összegyűjtésével tehetem meg.
- Nem azért, de az írok attól még ott lesznek és újraírhatják a történeteket, de mindegy, mert a szólás szabadsága, a fanfiction rajongók és az elmebajos írom miatt nem engedhetem. - Elő is rántottam kardomat, hogy belekezdjünk a harcba. - Csak ketten leszünk, vagy a Fekete Rend is jön a hittérítő Tunyacsáppal meg a haverjaival?
- A Fekete Rend? Ó, nekik nem volt időm időgépet csinálni, úgyhogy most szabadságra mentek. Szóval ha az utamba állsz csak velem gyűlik meg a bajod... és hidd el, az is elég ahhoz, hogy fájjon - mondta, majd a hátán lévő fegyverért nyúlt.
- Rendben, Christopher Walken, lássunk bele a... - ám mielőtt még kitalálhattam volna valamit ide a csávó villámgyorsan elsütötte a fegyvert, ami megpörkölte picit a bal oldalamat.
- Hékás! - mondta, de ő ügyet se vetve rá ismét el akarta sütni a fegyvert, de én még időben a kezére lőttem, amiből így kiesett a fegyver. - Ez nem volt szép dolog!
- Nem is annak szántam - válaszolta, majd mindketten a fegyverért nyúltunk, de ő hamarabb elkapta és gyomron vágott vele.
A fickó nem bánt velem kesztyűs kézzel... illetve de, mivel ekkor a fejemnél fogva felkapott a kesztyűs kezével.
- Maga már látta az arcom. ~Sajnos.~ Úgy tisztességes, ha én is látom a magáét - mondta a böhömnagy lény, majd letépte a fejemről a maszkot... ám az arckifejezéséből ítélve nem sokkal utána már meg is bánta. - Uramisten... jó pár borzalmat láttam... de ezt csak kevesük übereli.
- Mondja, nézett már maga tükörbe? - vágtam vissza, mire szorosabban kezdett szorítani.
- Nem ajánlom, hogy velem szórakozzon vagy az utamba álljon, mert csúnyán megjárja! - kiáltotta, miközben próbálta kiszorítani a szuszt is belőlem. - És ha tudja, hogy hol lelhető bármelyik végtelen kő azt most mondja, vagy erőszakkal szedem ki magából.
- Ami... azt ille... illeti tudom az eg... egyik lelőhelyét - mondtam ki nagy nehezen, mire a fickó engedett a szorításon. - Vigyen a füléhez és belesúgom, nem akarom, hogy más is meghallja.
A csávó bevette amit mondott és a füléhez emelt, mire én odahajoltam, és Mike Tyson-módra leharaptam a fülcimpáját.
A meglepetéstől és a sokktól Kábnos ~Fhú, de nehéz lesz hozzászokni ehhez a névhez!~ a füléhez kapott, engem pedig a járdához dobott olyan erővel, hogy a bal lábam leszakadt. ~Na álljon meg a menet... Hogy képes valaki kb. két méteres magassából úgy hozzávágni valakit a pár méterre lévő járdához, hogy annak leszakadjon a lába? Az író fizikából is megbukott?~ Ez lényegében az ő története, szóval az történik, amit ő akar. Ha azt akarja, hogy lézert lőjünk a szemünkből akkor arra is képesek vagyunk. ~Ha ennyire az történik, amit akar, akkor nem érhetne most véget ez az egész? Mondjuk elpusztulhatna a hibrid csóka hirtelen csontsorvadásban, vagy tudom is én, légyszi.~ Nem, azt hiszem nem lesz ennyire könnyű dolgunk.
- Ezért keservesen meglakol! - ordította, majd ismét előkapta fegyverét.
- És akkor én mit mondjak, maga miatt leszakadt a lábam! Megint! - ordítottam, majd a leszakadt lábamat felkaptam, odaugráltam a fickóhoz és teljes erőmből elkezdtem ütni vele. ~Pedig azt hittem, hogy azt volt a mélypont, amikor Deadpool nyakát akartad elvágni kanállal...~
A fickó rám tekintett, egy "ez-meg-mi-a-retkes-faszt-csinál-baszdmeg"-fejet vágott, majd a kesztyűs keze egy suhintásával arrébb lökött pár méterrel. ~Várj, kitalálom: most a jobb lábad szakadt le. Vagy a jobb kezed.~ Nem, most egyik sem. Úgy látszik az író beérte ennyivel.
- Franc, ezt a csávót egyedül nem tudom legyőzni - mondtam, miközben visszaillesztettem a lábamat, ami elkezdett regenerálódni. ~Volt egyáltalán olyan, akit te egyedül le bírtál győzni az első fejezetben lévő csávó kivételével?~ Azért a 9. és 10. fejezetben akadt jópár templomos, akivel végeztem, de ez a csávó erősebbnek tűnt egy szimpla Assassin's Creed-ellenfélnél.
Ekkor tudjukki ~Mert nem igazán akarjuk nevén nevezni (ejj, allitáráció) ezt a borzalmat.~ ismét lőni kezdett rám, de én folyamatosan kitértem a lövései elöl, közben a telefonomat előkapva tárcsázni kezdtem a Liho papírjára írt számot.
- Vedd fel, vedd fel, vedd fel, kérlek, kérlek... - motyogtam, miközben a telefon tárcsázott, majd szerencsémre pár másodperc múlva megszólalt az ismerős hang:
- Hallo?
- Kábel? Itt Victor! - mondtam, majd egy picit lehangoló válasz érkezett.
- Milyen probléma adódott?
- Hogy mi...? - kérdeztem meglepetten.
- Amikor az egész Tűz harcosai-ügy véget ért megadtam a számomat, amin elérhet. De nem hívott, se beszélgetni, se esetleg sörözni, de még a béna poénjaival se próbált szivatni, mint Wade. Most viszont ennyi idő után felhívott, szóval gyanítom, hogy valami hatalmas nagy gond adódott.
- Mondja... ugye nem növesztett herezacskókat az állára, magasodott kétszer akkorára és nem kezdett Végtelen köveket gyűjteni egy meglehetősen ronda és bitangnagy kesztyűbe?
Rövid hallagatás után megszólalt: - Ugye nem most akarja bepótolni az elmúlt időben kihagyott hülye vicceit?
- Hát ha nem siet ide New Yorkba a Cinema Village-hez, akkor nagy eséllyel ez a vicc ki fog csinálni engem és még pár embert - mondtam, közben folyamatosan kerülgetve a furcsa hibrid lény lövéseit. Közben néha én is leadtam rá pár sorozatot, de a nagyját kikerülte, vagy épp a páncéljáról pattant le.
Hosszas zörgések után végre ismét meghallottam Kábel hangját: - Rögtön ott leszek.
- És a rögtön mégis mennyi időt jelent? - kérdeztem, majd meg is tudtam a választ: hirtelen, pár méterre mellettem egy erőtér jelent meg, pár másodperc múlva pedig előbukkant belőle Kábel, jobb kezén az utaztatóval.
- Nagyjából most - mondta öntelt mosollyal, aztán meglátta a kombinált lényt és rögtön elállt a lélegzete. - Ez meg mi a lónak a fasza?! ~Hé, ezt nekünk kellett volna elsütni!~
- Kábel: Kábnos. Kábnos: Kábel - ismertettem össze gyorsan őket. - Na, most hogy túl vagyunk a formalitáson besegítene végre?
Ám Kábel arca furcsa, groteszk görcsbe rándult. Először azt hittem, hogy valami baj van, de aztán nagy nehezen rájöttem, hogy valószínűleg így néz ki, amikor próbálja visszatartani a röhögését.
- Ki vele, hol a Végtelen kő - mondta a fickó, láthatóan nem esett le teljesen neki, hogy az egész csak átverés volt. - Mondja el, különben keserves véget é...
Ám ekkor Kábel nem bírta tűrtőztetni magát, és olyat tett, amit én még nem láttam tőle: röhögni kezdett.
- Sajn... Sajnálom, de... de... - próbálta elfojtani a röhögését, miközben beszélt, de nem igazán ment neki. - De... de... nem bí... bírom komolyan venni! - Miután ezeket nagy nehezen kimondta tovább röhögött.
Úgy látszik ez már túl sok volt a hibrid csávónak, mert felordított és teljes erejével neki kezdett rohanni. Ám közben Kábel hátrahajlította a fém kezét, amin kék fény futott végig - mintha töltődne. Aztán mikor a Kábnos nevű izé odaért előrehajlította a karját, és egy nagy hangrobbanás következtében a Kábnos nevű entitás 6 méter repült előre, neki egy bérháznak, miközben a mellkasánál darabokra tört a páncél.
- Ezt a képességét korábban is megmutathatta volna! - mondtam, majd elindultam az arrébbpofozott csávó felé - Intézzük el gyorsan, amíg a földön van.
- Ne - állított meg Kábel ugyanazzal a kezével, amivel az előbb arrébblökte a förtelmet. - Ezzel csak apró kárt okoztunk neki, ha igazak a sejtéseim - ezután felfelé mutatott, ahol páncélok repültek a helyszín felé. - Különben is, ahogy látom Stark készen áll átvenni a helyzetet.
- Igen, hála Lihonak - mondtam, bár igazság szerint Stark ennyi idő után maga is észrevette volna a dolgot. Ekkor viszont Kábel hirtelen átölelt. - Hé, én is bírom magát, de mint tudja már van barátnőm!
Kábel ügyet sem vetett a mondanivalómra, és azt mondta: - Kapaszkodjon! -, majd miután megtettem ő beindította az utaztatót, majd az erőtér felbukkant mi pedig eltűntünk a helyszínről.
Mikor Kábel bázisára értünk - ami ugyanaz a szottyadt kis ház volt, mint a legutóbb - elmeséltem neki ami kiderült. Ami mondjuk lényegében nem olyan sok.
- Szóval a neve Thanos Summers... vagyis az én leszármazottam lenne?
- Nem biztos, lehet Plazmáé is, szóval ne kötesse el még az ondóvezetékét - próbáltam lenyugtatni, már mennyire lehetséges.
- Nem, nem hiszem hogy bármelyikünk leszármazottja lenne. Túl sok dolog van meg belőlem... és az Őrült Titánból, Thanosból is. Nem hiszem, hogy természetesen hozták volna létre, de pontosabb megállapításhoz kellene egy minta tőle...
- Egy fülcimpa megteszi? - mondtam, majd a belső ajkaim alól előszerdtem a fülcimpát, amit nem olyan rég leharaptam a fickóról.
Kábel először meglepetten nézett, aztán halványan mosolyogva elvette a kezemből és azt mondta: Maga egy kibaszott zseni!
- Csak ne sértegessen! - mondtam kamu megsértődött hangon, majd elkezdtük vizsgálni a fülcimpát.
Pár perc múlva végre többet tudtunk meg a fickóról:
- A DNS-e hasonló az emberihez, de pár helyen mesterségesen van módosítva. Erősen fellelhető benne a mutáns gén és a Titán egykori lakosainak génje is. Szóval ahog sejtettem: a fickót mesterségesen hozták létre.
- De ki utálja annyira a történeteket, hogy létrehozna valakit, aki visszatérve a múltba kiirtaná a felüket? - kérdeztem, mert egy ilyen karakter se jutott eszembe, még az író se lenne ennyire elvetemült.
- Ha tudná hogy a jövőben milyen elvetemült és őrült emberekkel találkoztam... - mondta Kábel. - Majd előre utazom az időben és kiderítem. De először ezt a Kábnos nevű lényt kell elkapnunk és megállítanunk, mielőtt sikerrel járna. - Ezután egy géphez ment, aminél matatni kezdett. - Mondja, mennyit tud a Végtelen kövekről?
- Csak annyit, amennyit a Végtelen háborúban és A galaxis őrzőiben elmondtak, sajnos nem olvastam utánuk a képregényekben. ~És emiatt most egy csomó ember abba is hagyja az olvasást.~ Az univerzum kezdete előtti szingularitánsokból létrejött hat kő, a Tér, az Idő, a Hatalom, a Lélek, az Elme és a Fas... szóval a Valóság. A hat külön is erős, együtt viszont a világ legerősebb fegyverei, satöbbi, satöbbi... Ennyi elég?
- Igen, ez megfelel, sőt, több mint amennyit sejtettem hogy tud - mondta Kábel, ezzel halálosan megsértve. - Ezzel a géppel mérni tudjuk a kövek által kibocsátott energiát, ezzel kvázi megtalálhatjuk őket mielőtt az az izé - aminek nem vagyok hajlandó többet kimondani a nevét - tenné. ~Várjunk, szóval neki végig volt egy gépe, amivel megtalálhatná a Végtelen köveket és nem használta? Sőt, nem szólt nekünk, hogy legalább mi használjuk?~
A gépen ekkor egy hatalmas térkép jelent meg, rajta hat különböző ponttal - a hat kő helyével. Ezután Kábel leszedte a kezéről az utaztatót és átrakta az enyémre.
- Ú, úgy hiányoztál "drágaszág" - mondtam, miközben magamhoz öleltem a kicsikét.
- Ne élje bele magát, ha ennek vége visszakérem - törte le a lelkesedésem már most. ~Visszakérni visszakérheti, de visszaadni nem fogjuk.~ - Az utaztató rá van kapcsolva a gépre, így el tud jutni azokra a koordinátákra, ahol találhatóak. Csak vigyázzon, mert vélhetően az a lény is rá tud találni a kövekre valahogy, szóval legyen ó...
- Hé! - szakítottam félbe, mert felismertem az egyik koordináta által jelölt helyet. - Ez a pénzügyi tanácsadóm, John háza! A kis szemétláda, végig nála volt az egyik Végtelen kő, és nem is szólt róla! - mondtam dühödten, majd rögtön ki is választottam azt a koordinátát, ami a házat és beindítottam az utaztatót. - Jó, jó, óvatos leszek, de hisz tudja, hogy kvázi elpusztíthatatlan vagyok!
Kábel erre mondani akart valamit, de én már nem hallottam, mert ekkor megjelent az erőtér és egy másik helyszínre kerültem.
Mikor ismét eltűnt az erőtér, már ismerős helyen voltam: a pénzügyi tanácsadóm házában, pontosabban nappalijában.
Ó, hogy róla még nem is meséltem? Nos, a 11. fejezetben akartuk őt bemutatni, de az igazából fogalmunk sincs mikor fog jönni, szóval már most szerepeltetjük.
Nos, már a baleset előtt is John Smith foglalkozott a pénzügyi gondjaimmal, és igaz, hogy nem a legolcsóbb szolgáltatásokat nyújtotta, de még mindig szerencsés vagyok, hogy itt van: nélküle már eladtam volna a vállalatot Starkéknak adósságrendezés céljából.
John a balesetem és az utána történt mutálódásom után is velem maradt - persze nem annyira baráti alapon, mint inkább azért, hogy a rusnya arcomat is pénzszerzésre használja.
Aztán vele is történt egy kis baleset: egyszer hozzájutott a szuperkatona szérum másolatának tesztváltozatához, és véletlenül azt vette be a gyomorrontás elleni szer helyett. Ez annyira nem volt jó ötlet, hogy elájult, én meg vihettem a S.H.I.E.L.D.-hez, mert náluk volt a vitasugaras gép, amivel beindíthatjuk a szérum folyamatait, így nem döglik meg. A terv sikerült, ám szérum ilyen formában történt bevétele leépítette a bőrt az egész testén, így... ~Mondjuk ki: ő lett a kapitalista Vörös Koponya.~ Ja, valahogy úgy.
Meglepő mód azonban velem ellentétben az ő arcberendezésének változása nem jelentett problémát, sőt, ekkor kezdődött el igazán a karrierje. A szérum hatására nem csak a HYDRA-s bácsi kinézetét, de erejét is örökölte ~Az elmeállapotát szerencsére nem.~, így ha valaki ellenszegült neki... nos, szerencsés esetben csak a kisujjától kellett elbúcsúznia, rossz esetben az egyik teljes végtagjától. Azóta már nem csak tőzsdézik, de behajtóként is tökéletesen funkcionál, így engedhette meg magának ezt a csodaszép villát, amihez képest az én házam csak egy... egy középkategóriás otthon. ~Azért nem lakunk mi se olyan szar helyen.~
Meg is jelent hamarosan az említett illető mintás fürdőköntösében - ránézésre nem a szomszéd ruhaboltban vette -, méregdrága papucsában, miközben a Blue Swede-től a "Hooked on a Feeling"-et dúdolta. ~Ő is nemrég nézte újra A galaxis őrzőit?~ Aztán meglátott engem, felsikoltott, és a hozzá legközelebb eső tárgyat, egy aranyberakásos tollat vágott hozzám - természetesen minden erejét beleadva, így az beleállt az egyik karomba.
- A szívbajt hoztad rám! - mondta, miközben egyik kezét a mellkasához szorította. - Különben is, hogy a fenébe jutottál be a védelmi rendszereken úgy, hogy még én se vettelek észre?
- Neked is szia, John, jó újra látni és igen, pompásan vagyok - mondtam, közben próbálgatva kihúzni a kezemből a tollat, eredménytelenül. - Ha segítesz ezt a szart kihúzni belőlem, akkor mindent elmagyarázok.
John odajött hozzám, könnyedén kihúzta belőlem a tollad, majd egy kendővel tisztogatni kezdte: - 300 dolláromba került, erre te így összemocskoltad!
- Hékás, te dobtad belém! - juttattam az eszébe.
- De mert te idegállapotba hoztál - mondta, majd gyorsan felöltözött munkaruhájába - egy fekete egyenruhába, ami hasonlított a polipos bácsi egyenruhájához, csak a HYDRA logója nélkül -, én pedig mesélésbe kezdtem.
Nem jutottam sokáig, nagyjából a lábos résznél szakított félbe:
- Egy pillanat... Te most komolyan azt mondod, hogy Kábel és Thanos op-s, felfegyverzett szerelemgyerekét a letépett lábaddal kezdted verni?
- És hinnéd, hogy volt ennél lejjebb is! Ottawa-ban, a Skrulloknál sokkal rosszabb volt, ott a letépett lábamat feldugták a seggembe. ~Tényleg azt el is felejtettem... szerencsére, úgy hogy rohadj meg az emlékeztetés miatt.~ Tudod te mennyire nyomta a combcsontom a végbelemet?
Ekkor John arcára hatalmas elborzadás ült ki, majd felordított: - NE, NE, NE, MOST ELKÉPZELTEM! -, ezek után pedig kirohant a WC-re, ahol erősen hányáshoz hasonló hangokat hallatott. Most mi van, tehetünk mi róla, hogy ilyen mocskos a fantáziája? ~Igen, tehetünk, mert elmeséltük ezt.~ Jó, bocsánat.
Miután befejezte az okádást és jobban érezte magát John visszatért, én pedig befejeztem a történetet.
- Szóval most a Végtelen kövek nyomában járok, és mit ad Isten, az egyiket éppen nálam jelzi.
Egy ideig úgy festett, hogy a dolog letagadásán gondolkodik, de aztán a helyzetre való tekintettel viszonylag hamar belátta, hogy ezt nem teheti. Sóhajtott egyet, majd az egyik rejtett széfjét kezdte keresni.
- Anno volt egy kártyaparti, ahol részt vett egy Stephen Strange nevű mágus, aki még varázslat segítségével se tudott legyőzni. Annyira meglepődött, hogy folyton újra próbálkozott, végül feltette... ezt - ezalatt megtalálta a széfet, kinyitotta, és elővett belőle egy szem alakú nyakláncot. - Agamoto szeme. Miután elnyertem próbálta mindenáron visszaszerezni, de aztán legyőztem vele valami másvilági fickót, úgyhogy végül rám bízta. Azóta elég sokszor fel tudtam használni tőzsdei előrejelzéseknél, de semmi másra nem használom.
- Várj... nálad volt az Idő köve és nem mentél vissza az időben, hogy megváltoztass valamit a javadra? - kérdőjeleztem meg őt.
- Tisztában vagy te milyen nehéz ezt a követ irányítani? Külön könyv van a használatára, amihez Strange mellékelt is egy fordítást! Ráadásul ha csak egy apró dolgot megváltoztatok, már az is hatalmas befolyással lehet a jövőre nézve, és lehet, hogy a hatására egy részvény, amibe befektettem értéktelenné válik
- Na, mindegy - mondtam, majd kivettem a kezéből a szemt meglehetősen könnyen. - Azonnal el kell vinnünk Kábelnek. Ha mi gyűjtjük össze hamarabb a Végtelen köveket, akkor megállíthatjuk a fic...
Ám ekkor egy zaj csapta meg a fülönket: valaki teljes erőből megütötte John acélból készült bejárati ajtaját, ami az ütés erejétől kizuhant a keretből.
Hamarosan meg is jelent Mr. Hülyenév teljes valójában, akinek látványától John ismét elborzadt kissé:
- Azt hiszem megint mosdóra kéne mennem - mondta, de végül mégis tartani tudta magát. Ezalatt a fickó megbabonázva figyelte a kezemben lévő nyakláncot.
- Az Idő köve... Ide vele! - kiáltotta, majd elindult felém. John ismét a tollal probált szerencsét, ám az lepattant róla, ám ezután nekilódult és két kezével lefogta fickót - akinek, ahogy láttam, szerencsére még nem sikerült egy követ se megszereznie.
- Gyorsan, Victor, használd a követ! - nyögte, miközben próbálta visszatartani a fickót. - A komód tetején van az útmutató.
A szemet villámgyorsan a nyakamba akasztottam, majd a komódhoz lépve elkezdtem olvasgatni a könyvet.
- Igyekezz már - mondta, láthatóan már nem bírta sokáig visszatartani az ocsmányságot.
- Jól van, jól van, már nagyjából kezdem érteni - válaszoltam, majd egy mozdulatsorral kinyitottam a szemet, ami zölden kezdett világítani. Ezután egy újabb mozdulatsorral zöld jeleket sikerült a kezemhez csinálnom, majd a kézfejem elkezdtem az órával ellentétes irányba forgatni, miközben a KiborgTitánt céloztam be. Tervem ~Tervünk~ sikerült, a lény elkezdett visszapörögni az időben, majd az ajtó is visszakerült az időben. Vártam még egy picit, hogy elég ideig pörgessem vissza az esetleges korai visszatérése esetére, majd visszacsuktam a szemet, magamhoz kaptam John-t és az utaztatót beindítottam.
Eredetileg úgy terveztem, hogy egyből Kábelhez megyünk, ám az utaztató egy másik ismerős helyre vitt: egy nyomozóirodához.
Első ránézésre átlagos nyomozóirodának tűnt volna ha nem lett volna már az asztalon is a legutóbb általam az ajtónál látott tábla:
HOWARD KACSA
nyomozás, bolti árusítás, és éppen ami többet fizet
Ezen kívül a táblához tartozva ott ült az asztal mögött maga Howard, a kacsa, aki éppen reggeli kávéját fogyasztotta volna ~Várj, most reggel van? Mert ezt elfelejtettük közölni.~, amikor is megjelentünk és ránk köpte az egészet.
- Mi a fasz?! - köszöntött minket a maga meglepően bájos módján. - Mi...? Hogy...? - Ekkor vette észre, hogy kik is érkeztek meg az irodájába. - Jaj ne, már megint maga az abból a tüzes ügyből és... John? Hát te hogy kerülsz ide?
- Hello, Howard! Hosszú történet - mondta John, majd odasétált a kacsához és kezet fogtak.
- Várjunk, ti ismeritek egymást? - kérdeztem meglepődve, mert nagyon úgy fest, hogy drága pénzügyi tanácsadóm pár dolgot nem köz az orromra.
- Hát persze, ez a fickó itt a legjobb ügyfelem! - mondta Howard mosolyogva, majd előadtak Johnnal valami furcsa titkos kézfogást.
- Na jó, örülök az ismertségnek, de nem ezért vagyunk itt. Az utaztató idehozott, szóval itt van nálad egy Vé... - ekkor az utaztatóból szirénák hangja kezdett kieresztődni és a képernyő vörösen villogott.
- Mi történt? - kérdezték mindketten, egyszerre.
Gyorsan ránéztem az utaztatóra, és szomorúan tapasztaltam, hogy az egyik koordinátánál villogott egy pötty, majd eltűnt, ezzel pedig a riasztás is abbamaradt.
- Ajjaj, nagy a baj - mondtam sóhajtva. - Habár Kábel nem magyarázta el az utaztató új működési elvét, de magamtól is kitaláltam: a Kábnes nevű fazont úgy látszik túl régre pörgettem vissza, így elég ideje volt megszerezni egy Végtelen követ. Ahogy látom, a Hatalom kövét szerezte meg.
- A Hatalom köve... az nem azoknál a nyomoronc xandariaiknál van, akiknek a méhűrhajójuk vagy mijük van? Mert azoktól nem csoda, hogy megszerezték - röhögte el magát Howard, mar eszébe jutott a helyzet komolysága, és szinte azonnal abbahagyta.
- Nézze, tudom, hogy van magánál egy Végtelen kő, szóval adja ide, hogy felhasználjuk a csávó ellen, mielőtt még ő jönne el érte - mondtam a kacsának. Az egy darabik elgondolkozott rajta, ám meglátta John morcos tekintetét és a nyakamban az Idő kövét, ezért végül engedett.
- Rendben, segítek - mondta, azzal egy rejtett rekeszt nyitott ki a padlóból, amiből elővett egy szerkezetet, amiben ott volt a Tesseract, a Tér köve. - Igazi asgardi import áru.
- Várjunk csak! Végig magánál volt a Tér köve, a nekünk fontos hűtésszabálozót - ami ráadásul később szarrá is ment, hálás köszönet érte - nem ezzel hozta el, hanem azzal a mosómedvével meg a fa haverjával?!
- Hékás, álljon le! - csitított le Howard. - Azt hiszi olyan könnyű egy Végtelen követ irányítani.
- Én is ezt mondtam neki - állt a kacsa álláspontjára John, és bizonyára egy ideig még elvitáztunk volna, ha nem tölti be hirtelen lilás fény a bal oldali falat, majd nem tépi ki azt egy erő mindenestül.
Ismét ott állt előttünk a fazon, ám ezúttal ott volt a kesztyűjén a Hatalom köve.
- Ide a kővekkel! - kiáltotta, mire én újból aktiválni akartam az Idő kövét, de ő a kesztyű segítségével hátralökött. - Ezúttal nem játsszuk ezt!
- Srácok, gond van - mondtam, miután feltápászkodtam. - Nem hiszem, hogy az utaztató három személyt is elbírna, főleg ennyi teherrel. ~Kellett volna bele szerelni egy zsugorító poggyásztárolót is.~
- Nem probléma, kapaszkodjanak belém - mondta Howard, mi pedig így is tettünk. Ezután ő beindította a szerkezetet, mi pedig elteleportáltunk, ám előtte még hallottam, ahogy Kábnos azt mondja: - Ne, már megint?
Mikor földet értünk egy parkban találtuk magunkat.
- Még hogy nehéz irányítani a követ, mi? - vetettem oda Howardnak, majd megnéztem az utaztatón a helyzetünket. Szerencsére még mindig Amerikában voltunk.
- Igenis nehéz. Én egy kocsmába akartam teleportálni magunkat, hogy egy itallal nyugtassuk le az állapotunkat. Esetleg többel - válaszolta a kacsa, és nem is volt olyan rossz ötlet.
- Nézzük a jó oldalát: nálunk van két Végtelen kő, nála pedig csak egy - mondta John, ám láthatólag nagyon elszólta magát, mert ekkor ismét riadózni kezdett az utaztató. - Illetve már neki is kettő van, szóval így már egálban vagyunk, de hé! Maradt még kettő!
- Igaz - mondtam, miközben ránéztem az utaztatóra, ami szerint a Valóság kövét szerezte meg. ~Az nem a Gyűjtőnél volt? Csak mert érte annyira nem kár.~ - Az Elme és a Lélek kövét még megszerezhetjük - mondtam, miközben körbenéztem a parkban. - De ahhoz segítségre lesz szükség.
Elő is kaptam telefonomat és tárcsázni kezdtem régi jó poroltós szövetségesemet: Icát. Ki is csöngött a telefon... kétszer, utána rögtön bekapcsolt a hangposta:
- Üdv, itt Florica - hangzott a lány üzenetében. - Sajnos épp nem vagyok elérhető. Ha te Victor vagy, akkor nyomd meg az egyest, ha esetleg egy megbízó, nyomd meg a kettest, ha bármi másért hívsz nyomd meg a hármast... ~A kettest nyomd, a kettest!~
Meg is nyomtam az egyest, hogy meghallgassam a nekem szóló üzenetet ~Na, ezért nem fogod pontosan megtudni, hogy hol van.~: - Victor, jelenleg épp Miami-ban nyaralok és próbálom kipihenni a Tűz harcosaival folytatott csete-patét. Ha utánam mersz jönni bármilyen probléma -legyen újabb tüzes fickó, kinyithatatlan konzervdoboz, vagy akár egy fémmaszkban csettintgetős csávó - akkor eláslak a tengerparti homokba, de előtte még rád dobálok három vödörnyi homárt is. Puszi, szia! - Ezzel megszakadt a vonal.
- Basszameg, nem elérhető - nyögtem elég hangosan ahhoz, hogy a másik kettő is hallja. - Ez esetben kérjünk segítséget Sintől, a HYDRA-vezető ex-barátnőmtől, úgy sem szereti, ha egy rivális készül nagy dologra.
- Nemnemnemnemnem - mondta John, közben mutatóujjával integetve. - Én a HYDRA 3 mérfőldes közelébe sem megyek!
- Ó, még mindig tart a per a paradicsomos csókával a Vörös Koponya-név használata miatt? - kérdezte Howard tőle szokatlan megértéssel.
- Ja, és meg fogom nyerni, mert nem védjegyezte le a nevet! Addig nem nyugszom, amíg az egész szervezet a markomban nem lesz!
- Ó, nem tudnád ezt az ellenségeskedést csak most félre tenni? - kérdeztem, mert gyerekesnek tartottam, hogy ebben a katasztrófális állapotban is előtérbe helyezte ezt.
- Ha így gondolod, akkor miért nem kérjük Deadpool segítségét? - vágott vissza John.
- Touché - mondtam, majd elkezdtem sétálni, hátha megtalálom a kijáratot a parkból. - De akkor is kell valami segítség.
- Mi lenne, ha segítségül hívnánk azt az önjelölt Wattpad-királyt, az orvos-pap-démon Judas-t? - vette fel Howard.
- Nem lehet, nem bírnám kifizetni a szerzői jogokat, amiket az alkotója, Tensy kikövetelt. Ráadásul egy nézőkhöz kibeszélő karakter elég szerény ~"Szerény"~ személyemben.
- Mi van azzal a másik világból jött villámgyors mutánssal, Lítiumcölöppel... ja várj, nem, Higanyszállal, aki besegített Starsmore ellen? - kérdezte John.
- Nem, ő nem jó, már visszament a világába - világosítottam fel.
- És mi a helyzet azzal a Sky Song nevű űrlénycsajjal aki segített, amikor Starsmore lecsapott rád? - kérdezte Howard, aki nem tudom honnan tud olyan sokat az eseményekről. ~Azt majd egy másik novellában kiderítjük.~
- Nem jó, visszament az űrbe - mondtam, picit már jobban bosszankodva.
- És az egykori Tűz harcosai-tag csaj, aki elárulta a szervezetet, hogy segítsen legyőzni Stars...
- Befejeznéd az el nem készült Deathwish fejezetek elspoilerezését?! - ordítottam teli torokból, mire azok ketten rögvest elhallgattak. Egy picit vártam, hogy lenyugodja, aztán feleltem. - De ő se jó, éppen dolgozik. Mást kell találnunk segítségnek.
- Lehetőleg egy nőt - jegyezte meg gyorsan John. - Még a végén ránkszállnak a feministák, hogy miért csak férfiak vannak a világ megmentését tervező csapatban!
És fél óra múlva, amikor már egy csapatszállító helikopteren voltunk végre volt segítségünk, és tényleg egy nő személyében. ~A felszállást és a nő megtalálását kihagytuk, nehogy 20 000 szavassá váljon a novella.~
A vörösbarna hajú, szemüveges nő egy zöld pulóvert és egy farmernadrágot viselt, ölében ott hevert egy töltött Beretta, de a nő izgulása és néha történő remegése miatt sejtettem, hogy nem sokszor használhatta.
- Mi is a neved? - kérdezte Howard, akinek még be sem mutattam a csajt.
- Patricia vagyok. Patricia Morning. Egykori agyaggalamlövész - nyújtotta mosolyogva a kezét Howardnak, akivel hosszasan kezet rázott.
- És... honnan is ismeri a takonycsávót? - kérdezte a kacsa, közben rám mutatva.
- Ó, sehonnan - legyintett Patricia. - Csupán láttam az apróhirdetést amit feladott.
- Ez most komoly? - kérdezte Howard, ám nem méltattam válaszra, mert épp Kábellel folytattam diskurzust.
- Ők a legjobbak akiket szerezni tudott? - vont kérdőre a mechanikus bácsi.
- Jelen pillanatban ők az egyetlenek, akiket szerezni tudtam - mondtam, bár már magam is kételkedtem a dologban.
- Remélem tényleg olyan jók, vagy Wakandában nem sok esélyük lesz a fickó ellen - mondta, majd kinézett a helikopter ablakán, ahol látszott, hogy épp átlépjük a Wakandát rejtő erőteret, ahol az utolsó Végtelen kő van. Illetve az utolsó kettő!
- Ki volt olyan retardált, hogy egy helyre rejtsen el két Végtelen követ is?! - fakadtam ki, és ezúttal Kábel se próbált nyugtatni.
- Higgye el, pontosan ugyanúgy érzek, de ez van, ebből kell dolgoznunk. 4 perc múlva ugrás van, addig mondjon a csapatnak valami lelkesítőt - vetette oda a fél-Terminátor, majd a pilótafülkéhez ment.
- Na jó, srácok... és hölgyem - szóltam oda a többiekhez. - Lehet hogy nem mi vagyunk a legjobb, a legerősebb, vagy éppen a legjobb motivációs beszédet tartó vezetővel megáldott csapat ~Utóbbiban egyet kell hogy értsék.~, de egy csapat vagyunk, és rajtunk áll a világ sorsa. Ehhez viszont kell egy csapatnév, szóval mostantól mi leszünk... az X-Men!
- Persze, amennyiben azt akarod, hogy Charles Xavier a gatyánkat is leperelje rólunk a levédetett csapatnév miatt - mondta John. - És miért X-Men, he egyszer egy nő is itt van köztünk.
- Igaz - értettem egyet, majd egy másik csapatnéven kezdtem gondolkodni. - Akkor mi leszünk... az X-Force.
- Az meg Deadpoolé - mondta Patricia.
- Picsa - kiáltottam fel, majd tovább gondolkoztam. - X-Faktor?
- Az Többszörös Ember csapata - szólt hozzá Howard is.
- Ne már, az összes X-es név foglalt? - szontyolodtam el, majd végre eszembe jutott egy, ami jó lehet. - Mi leszünk az... ~Hatásszünet~ ...X-Team!
- Ennél hülyébb nevet még nem hallottam... de sajnos ez még nincs levédve - mondta John, majd a többiek hallgatása miatt úgy vettem, hogy ők is elfogadták a csapatnevet.
- Jól van, ideje ugrani - mondta Kábel, majd a helikoptár rámpája szép lassan kinyílt, mi pedig odasétáltunk a széléhez.
- Jól van, X-Team, akcióra fel! - kiáltottam, majd kiugrottam a helikopterből, a többiek pedig követték a példámat.
A megfelelő magasság elérése után kioldottuk az ejtőernyőinket, majd szép lassan mind földet értünk egy wakandai mezőn: először Patricia, aztán Howard, majd John, Kábel, és végül én.
Ám amint földet értünk a világ vörösesen kezdett világítani és elkezdett megváltozni.
- Baszki, a rohadt Valóság kövét használta! - kiáltottam, mire a vörös fény után megláttuk az igazi valóságot: a mező lángolt, a nem messze tőlem álló Kábnos kesztyűjén már ott hevert a Lélek és az Elme köve is, társaim pedig egy vibrániumból készült ketrecbe ereszkedtek bele - kivéve engem. ~Köszi, kedves író.~
Nem hittem, hogy ez a nap végül ilyenné fajul. ~Én már akkor gyanítani kezdtem, amikor elolvastam a címet.~
- A francba már, valahogy csak meglehet állítani. Nem segítenél megint, kedves író? - kérdeztem, majd hirtelen lézert kezdtem el lőni a szememből, egyenesen az ocsmányság felé. - Kösszenet.
Ám a csávó kesztyűjével felfogta a lézert és egyenesen visszaküldte rám, alig tudtam elugorni előle.
- Valahogy csak legyőzhetjük! De hogy? Hogy?!! - kérdeztem dühösen, aztán hirtelen rájöttem: ha nem akadályozom meg azt, hogy megszerezze a maradék két követ.
Nem mentem neki, nem próbáltam megállítani hogy odamenjen a ketrechez és az Elme kő segítségével az irányítása alá vonja John-t és Howardot - előbbi Agamoto szeméből szedte ki az Idő kövét, utóbbi pedig széttörte a Tesseractot, kiszedve belőle a Tér kövét; majd mindketten átadták a köveket Kábnosnak. Az beletette mindkettőt a kesztyűjébe, amit ettől teljesen feltöltődött.
- Végre, mind az enyém! - kiáltotta, és éppen csettintéshez hasonló dolgot akart csinálni - csakhogy ekkor léptem én akcióba.
Mialatt a két követ megszerezte én elővettem egy nem túl nagy, de megfelelő méretű adamantium pengét, amit vész esetére tároltam magamnál, és beleillesztettem egy tokba. Mikor a két követ beillesztette én nekirohantam, felugrottam a levegőbe, a frissen összerakott kardomat hátraemeltem, majd mikor a keze magasságában voltam lesújtottam.
Nem sokkal később Kábnos felordított, ugyanis kesztyűs keze nem messze tőle hevert, immáron elválasztva a testtől.
Gyorsan odarohantam, kiráztam a kesztyűből a levágott kart, majd szépen felhúztam az enyémre.
- NE! - kiáltott az ocsmányság, majd felém kezdett rohanni, hogy megállítson.
Ám én ekkor a Végtelen kesztyűt viselő kezemmel csettintettem egyet.
A következő pillanatban egy furcsa, sárgás fény által átitatott helységben voltam. Körülöttem semmi nem volt, kivéve egy dolgot: egy gondolatbuborékot, aminek alap paint tudással megrajzolt kezei és lábai voltak.
- Hello - integettem felé.
~Üdv~ - intett vissza, majd rájöttem kicsoda is ő: a belső hang!
- Váó, szóval így nézel ki. Nem is festesz olyan rosszul!
~Kösz. Legalább az egyikünk jól nézzen ki~ - felelte, de azért hozzátette: ~Azért te se festesz annyira rosszul.~
- Akkor mi most... meghaltunk? Megint? - kérdeztem, közben a sárgás fényt nézve.
~Dehogy, nem emlékszel a filmre? A hat Végtelen kő használata miatt ideiglenesen átkerültünk a Lélekvilágba. De ez elmúlik pár másodperc múlva.~
- Ja, tényleg - jutott eszembe a Végtelen háború befejezése. - Azért örültem, hogy találkoztunk.
~Szintúgy~ - felelte a belső hang, majd kezet fogtam az ő pálcikakezével. Ezután a sárga fény erősödni kezdett...
..., majd visszakerültünk a való világba, ahol a Kábnos nevű lény szép lassan porrá alakult.
- Ezaz, győztünk! - kiáltottam fel örömömben, majd a kesztyűre tévedt a tekintetem. Kicsit megrongálódott a hat kő használatától, de még működőképes volt, ezt kipróbálva a Hatalom kövének segítségével széttéptem a többieket foglyul ejtő ketrecet.
- Nem is olyan rossz eszköz. Talán meg kéne tart... - kezdtem bele, ám Kábel eszméletlenül dühösen nézett rám, úgyhogy gyorsan kijavítottam magam: - Mármint túl veszélyes, el kell pusztítani, a köveket pedig messzire helyezni egymástól - remélhetőleg messzebre, mint amennyire most voltak. - Ezután széttörtem a megroncsolt kesztyűt, a kövek pedig kipotyogtak a mezőre.
Kábel ezután mindet egy gömbszerű tárgyba helyezte, majd berakta őket egy táskaszerűségbe, aminek fedelét lezárta - ám előtte még leszedte a kezemről az utaztató és melléjük rakta.
- Jajj, ne már! - kiáltottam. - Ezek után megérdemelném, hogy megtartsam!
- Ezzel legalább lesz oka végre arra, hogy felhívjon engem - mondta mosolyogva Kábel, majd a többiekkel az immár leszállt helikopter felé indult. Én viszont nem tarottam velük, mert volt még egy kis dolog, amit szerettem volna elintézni.
Miután a helikopter felszállt és elrepült én odamentem a Kábnos nevű csávó hamvaihoz és kutakodni kezdtem. Nemsokára meg is találtam amit kerestem: egy óraszerű tárgyat, ami szerencsémre fel volt töltve.
Utaztatóm ugyan nem volt, de az időgép is megteszi!
Gyorsan felcsatoltam a kezemre, majd beindítottam:
- Irány a történelem!
Üdv. A nevem Victor von Doom. De sokan talán úgy ismernek: Deathwish.
Na jó, a nagy többség Doctor Doom-ként ismer, de az egy másik univerzum, ahol romhalmazzá tett egy fickó, aki bármelyik testrészét meg tudja nyújtani. ~Ezt mi is tudnánk használni bizonyos célokra.~
Ó, ez pedig itt a hang a fejemben. Köszönj szépen az olvasóknak. ~Üdv. Én vagyok a hang Deathwish fejében, aki próbál segíteni neki, hogy ne dögöljön meg, mert akkor én is vele döglök.~
De persze ez lehetetlen, mivel ugyan a regenerálódó képességem lassabb mint Deadpoolnak ~Olyan 5 másodperccel~, de azért még megvan, így kvázi hallhatatlan vagyok. Ráadásul hasonlóan jól értek a lőfegyverekhez és a külön...
- Állj! - kiáltottam rá múltbeli énemre, aki épp egy szürke háttér előtt készítette a beköszönést.
- Mi a fa...? - kérdezte a láthatólag biológiából megbukott énem, mire én elé tettem egy papírt.
- A beköszönés, amivel készültél egy random összecsapott és nem végleges szarság, úgyhogy tessék, itt a bővített és javított változat. Bocs, nincs sok időm, már így is túl hosszú a novella, és még valamit muszáj elintéznem - hadartam, majd ismét beindítottam az időgépet, de azért még odavetettem a régi énemnek: - Ja, és a munkahelyi kapcsolat elitélése faszság, hívd randira Liho-t!
Egy régi épületben voltam, egy bababölcső előtt, a Hitler család otthonában. A bölcsőre egy tábla volt kiakasztva, amire az volt írva: Adolf.
Épp a bölcső fölé hajoltam volna, hogy megfojtsam a babát és megállítsam a II. világháború borzalmait, amikor egy másik kézpár jelent meg - egy vörös ruhás ember kézpárja, akinek egyik kezén szintén ott volt egy időgép.
Pedig reméltem, hogy Deadpool kimarad ebből a novellából.
- Hé! Én jöttem előbb, hogy megöljem a bébi Hitlert! - kiabált rám halkan riválisom.
- Az lehet, de a te filmedből kivágták, mert kicsapta volna a biztosítékot, szóval most én csinálom meg! - kezdtem vitatkozni vele, de aztán rájöttem, hogy ez a vita túl sokáig tartaana, ezért ultimátumot adtam: - Tudod mit? Harcoljunk, és akinek több végtagja marad meg, az nyírhatja ki.
- Benne vagyok! - felelte piros ruhás riválisom, majd mindketten előkaptuk a katanánkat.
A csók után tovább sétáltunk, míg ki nem értünk a mozi épülete elé.
- Egyébként... miért is vagy az egyenruhádban? - tette fel a kérdést, amit induláskor valamiért elfelejtett megkérdezni.
- Azért, mert már a szimbólumommá vált, mintha a második bőröm lenne. ~Ha már az első szétcsesződött.~ Ráadásul, bármikor rám találhat egy rajongó - mondtam, majd ezt megerősítve egy fiatalabb srác kezdett jönni felém, izgatott szemekkel.
- Te és a rajongók. Két olyan dolog, aminek összeilléséről sosem hittem hogy létezni fog - mondta sunyi mosollyal Liho. ~Ha esetleg nem esett volna le valakinek, hogy épp vele beszélgetünk.~
- Hékás, azért Starsmore leverésével egész szép hírnevem volt. Egy halom interjú készült velem és több filmes ajánlat is érkezett, többek közt a Foxtól, a Sonytól és a Brazzerstől. Elég népszerű voltam ahhoz, hogy még most is legyenek rajongóim - mondtam, majd örömködve indultam a srác irányába. ~Várj, már legyőztük Starsmore-t?~ Igen, ez a történet már azután jászódik. ~De akkor most komolyan elspoilerezzük a Deathwish végét?~ Ezt most úgy mondod, mintha olyan nagyszabású története lenne annak. ~De akkor is történet, amit most valamelyest elspoilerezünk... Na mindegy, de ha tudjuk, hogy után játszódik, akkor nem kellett volna az elejére azt a marha hosszú izét kiírni.~
A kölkön izgalommal vegyes félénkség látszott, és picit én is ezt éreztem, hisze nem gyakran találkozik valaki a rajongójával. Aztán mikor odaértem és végre megszólalt az egész el is oszlott.
- Elnézést a zavarásért... bizonyára sokan állítják meg egész nap, de nem bírtam megállni - mondta remegő hanggal, majd elővett egy képet, amin az alak olyan volt mint én - csak pirosban. - Nagy rajongója vagyok, Deadpool, az új filmje is csúcsszuper lett. Esetleg adna egy autógrammot?
Hogy az élet pont egy ennyire zseniális film megnézése után basszon hozzám egy ekkora adag tehénlepényt...
- Na, ma már másodszorra tévesztenek össze egy fogyatékossal! - mondtam lemondóan, de mégis a fiú tolláért nyúltam. - De ha az élet citromot ad, akkor csinálj belőle limonádét és reménykedj benne, hogy nem vagy rá allergiás. Szóval... kinek lesz?
- Benjamin - mondta a srác, továbbra is lelkesen. Láthatóan nem esett le neki a dolog.
- Rendben, szóval Benjamin... - azzal a tollal a következőt írtam a lapra: "Benjaminnak, az én szexi rajongómnak. Várlak este a Park Avneu 7. szám alatt, hozd magaddal a nadrágodba rejtett Végtelen gallyad is. xXx" majd átadtam és gyorsan visszasiettem Lihohoz.
- Na, hogy alakult a beszélgetés a kis "rajongóddal"? - mondta gúnyos hangsúllyal.
- Hahaha, nagyon vicces. Amióta kijött az új filmje egyre többen tévesztenek össze vele. De ha minden igaz most sikerül ráküldenem az összes gyerekvédő szervezetet... már ha ők nem tévesztenek össze vele.
- De ha ez se jön össze, akkor majd otthon vigasztalódhatunk - mondta, azzal megofogtuk egymás kezét és elindultunk a kocsim felé.
Illetve csak indultunk volna. Ugyanis ekkor kezdődött el a probléma. ~Így közel 1000 szó után már ideje volt.~
Hirtelen ugyanis a mozi előtti út közepén villanások közepette megjelent egy erőtér - hasonló ahhoz, mint amit az utaztató csinált. Azután eltűnt az erőtér... és megjelent benne egy olyan rusnya lény, amihez képest én vagyok a Ms. World szépségkirálynője.
Az arca félúton volt a bőrszín és a rózsaszín között, haja ősz volt és mintha photosoppal rakták volna a fejére. Bal szeme vörösen izzott, testén páncélt visel, jobb kezén ormótlan, kopottas kesztyű volt, a balon valami óraszerűség, hátán fegyvert cipelt magával.
Igen, ha a címből nem jöttetek rá: szakasztott úgy nézett ki, mintha Kábelt kereszteztük volna Thanos-szal.
Az alak zavartan nézett körbe, majd a kesztyűs kezén megjelent egy kijelző, azt kezdte el nézni.
- Ez meg ki a telhénylepényben pácolt epresfaszú koldusfing? - mondta Liho, és bár meglepett hogy káromkodni hallottam, mégse voltam abban az állapotban, hogy erre tegyek egy megjegyzést. Inkább azt kérdeztem tőle:
- Mondd csak, megvan még a telefonszám, amit Kábel adott?
- Igen, meg - válaszolta, majd gyorsan előkeresett egy papírcetlit, majd a kezembe adta, míg én a kocsim kulcsait tettem az övébe.
- Oké, akkor most gyorsan menj el a cégemhez és riadóztass a Von Doom Industries-nál, mert van egy olyan tippem, hogy az ott a bal kezén a filmben is látott Végtelen kesztyű, és nem lenne jó ha csettinthetjéke lenne.
- Rendben, csak... vigyázz magadra - mondta Liho, majd gyors csókot nyomot a maszkomra.
- Hé, elméletileg hallhatatlan vagyok, szóval nincs ok az aggodalomra - mondtam mosolyogva, majd miután beszállt a kocsiba és elindult odamentem az új jövevényhez. - Üdv a Földön! Én lenni Deathwish, Deathwish lenni barát. Beszélni egyáltalán angol? Parlez-vous français? Sprichst du Deutsch? Вы говорите по-русски? ¿Hablas español? tlhIngan Hol Dajatlh'a'? Én vagyok Groot?
- Igen, beszélem a nyelvet, elvégre ebből az országból származom félig - mondta, majd abbahagyta a kijelző nézését és felém fordult. - A nevem Kábnos és azért jöttem, hogy megmentsem a világot.
- Káb... Káb... - mondtam, közben erősen őróbálva visszafolytani a nevetést. - Bocsánat... de mégis ki ad ilyen hülye nevet magának? Ennél csak a Sokkolóarc volt rosszabb!
- Hé, tudja mennyi időbe telt kitalálni?! - fakadt ki kicsit, amitől egy pillanatra megborzongtam. De csak egy pillanatra. - És sokkal hatásosabb, mint a Thanos Summers név.
- Hát ha engem kérdezel inkább röhejes, ahogy az eredeti neve is. De visszatérve a világmegmentésre... félek megkérdezni, de hogy is tervezed?
- Az egyetlen igazi módon: az egyensúlyteremtéssel. Azzal, ha a fanfiction-ök felét eltörlöm a Föld színéről.
- De azt nem teheti, nem ölheti meg az embe... Várj, a fanfiction-ök felét? Nem az emberekét?
- Nem, a fanfictionökét - mondta, és nagyon úgy látszott, hogy komolyan is gondolja. - A jövőből jöttem, ahol...
- Ó, a jövőből? - ettől picit fellelkesültem. - És milyen a jövő? Dwayne Johnson lett az elnök? Vagy Lil Wayne? Esetleg én? Megtörtént már a...
- A jövő káosz és pusztulás! - szakított félbe ordítozva, miközben körbevettek minket a rendőrök. - A sok tucatfanfiction a helyesírási hibákkal és értelmetlen történetekkel szép lassan fertőzték meg az embereket, míg végül kitört az anarchia. Rengetegen meghalltak, köztük a nejem és a lányom is! - Ekkor könnyek szöktek a szemébe, amiket gyorsan letörölt magáról. - Csak a fele történet kiirtásával állíthatom ezt meg. Azt pedig csak a végtelen kövek összegyűjtésével tehetem meg.
- Nem azért, de az írok attól még ott lesznek és újraírhatják a történeteket, de mindegy, mert a szólás szabadsága, a fanfiction rajongók és az elmebajos írom miatt nem engedhetem. - Elő is rántottam kardomat, hogy belekezdjünk a harcba. - Csak ketten leszünk, vagy a Fekete Rend is jön a hittérítő Tunyacsáppal meg a haverjaival?
- A Fekete Rend? Ó, nekik nem volt időm időgépet csinálni, úgyhogy most szabadságra mentek. Szóval ha az utamba állsz csak velem gyűlik meg a bajod... és hidd el, az is elég ahhoz, hogy fájjon - mondta, majd a hátán lévő fegyverért nyúlt.
- Rendben, Christopher Walken, lássunk bele a... - ám mielőtt még kitalálhattam volna valamit ide a csávó villámgyorsan elsütötte a fegyvert, ami megpörkölte picit a bal oldalamat.
- Hékás! - mondta, de ő ügyet se vetve rá ismét el akarta sütni a fegyvert, de én még időben a kezére lőttem, amiből így kiesett a fegyver. - Ez nem volt szép dolog!
- Nem is annak szántam - válaszolta, majd mindketten a fegyverért nyúltunk, de ő hamarabb elkapta és gyomron vágott vele.
A fickó nem bánt velem kesztyűs kézzel... illetve de, mivel ekkor a fejemnél fogva felkapott a kesztyűs kezével.
- Maga már látta az arcom. ~Sajnos.~ Úgy tisztességes, ha én is látom a magáét - mondta a böhömnagy lény, majd letépte a fejemről a maszkot... ám az arckifejezéséből ítélve nem sokkal utána már meg is bánta. - Uramisten... jó pár borzalmat láttam... de ezt csak kevesük übereli.
- Mondja, nézett már maga tükörbe? - vágtam vissza, mire szorosabban kezdett szorítani.
- Nem ajánlom, hogy velem szórakozzon vagy az utamba álljon, mert csúnyán megjárja! - kiáltotta, miközben próbálta kiszorítani a szuszt is belőlem. - És ha tudja, hogy hol lelhető bármelyik végtelen kő azt most mondja, vagy erőszakkal szedem ki magából.
- Ami... azt ille... illeti tudom az eg... egyik lelőhelyét - mondtam ki nagy nehezen, mire a fickó engedett a szorításon. - Vigyen a füléhez és belesúgom, nem akarom, hogy más is meghallja.
A csávó bevette amit mondott és a füléhez emelt, mire én odahajoltam, és Mike Tyson-módra leharaptam a fülcimpáját.
A meglepetéstől és a sokktól Kábnos ~Fhú, de nehéz lesz hozzászokni ehhez a névhez!~ a füléhez kapott, engem pedig a járdához dobott olyan erővel, hogy a bal lábam leszakadt. ~Na álljon meg a menet... Hogy képes valaki kb. két méteres magassából úgy hozzávágni valakit a pár méterre lévő járdához, hogy annak leszakadjon a lába? Az író fizikából is megbukott?~ Ez lényegében az ő története, szóval az történik, amit ő akar. Ha azt akarja, hogy lézert lőjünk a szemünkből akkor arra is képesek vagyunk. ~Ha ennyire az történik, amit akar, akkor nem érhetne most véget ez az egész? Mondjuk elpusztulhatna a hibrid csóka hirtelen csontsorvadásban, vagy tudom is én, légyszi.~ Nem, azt hiszem nem lesz ennyire könnyű dolgunk.
- Ezért keservesen meglakol! - ordította, majd ismét előkapta fegyverét.
- És akkor én mit mondjak, maga miatt leszakadt a lábam! Megint! - ordítottam, majd a leszakadt lábamat felkaptam, odaugráltam a fickóhoz és teljes erőmből elkezdtem ütni vele. ~Pedig azt hittem, hogy azt volt a mélypont, amikor Deadpool nyakát akartad elvágni kanállal...~
A fickó rám tekintett, egy "ez-meg-mi-a-retkes-faszt-csinál-baszdmeg"-fejet vágott, majd a kesztyűs keze egy suhintásával arrébb lökött pár méterrel. ~Várj, kitalálom: most a jobb lábad szakadt le. Vagy a jobb kezed.~ Nem, most egyik sem. Úgy látszik az író beérte ennyivel.
- Franc, ezt a csávót egyedül nem tudom legyőzni - mondtam, miközben visszaillesztettem a lábamat, ami elkezdett regenerálódni. ~Volt egyáltalán olyan, akit te egyedül le bírtál győzni az első fejezetben lévő csávó kivételével?~ Azért a 9. és 10. fejezetben akadt jópár templomos, akivel végeztem, de ez a csávó erősebbnek tűnt egy szimpla Assassin's Creed-ellenfélnél.
Ekkor tudjukki ~Mert nem igazán akarjuk nevén nevezni (ejj, allitáráció) ezt a borzalmat.~ ismét lőni kezdett rám, de én folyamatosan kitértem a lövései elöl, közben a telefonomat előkapva tárcsázni kezdtem a Liho papírjára írt számot.
- Vedd fel, vedd fel, vedd fel, kérlek, kérlek... - motyogtam, miközben a telefon tárcsázott, majd szerencsémre pár másodperc múlva megszólalt az ismerős hang:
- Hallo?
- Kábel? Itt Victor! - mondtam, majd egy picit lehangoló válasz érkezett.
- Milyen probléma adódott?
- Hogy mi...? - kérdeztem meglepetten.
- Amikor az egész Tűz harcosai-ügy véget ért megadtam a számomat, amin elérhet. De nem hívott, se beszélgetni, se esetleg sörözni, de még a béna poénjaival se próbált szivatni, mint Wade. Most viszont ennyi idő után felhívott, szóval gyanítom, hogy valami hatalmas nagy gond adódott.
- Mondja... ugye nem növesztett herezacskókat az állára, magasodott kétszer akkorára és nem kezdett Végtelen köveket gyűjteni egy meglehetősen ronda és bitangnagy kesztyűbe?
Rövid hallagatás után megszólalt: - Ugye nem most akarja bepótolni az elmúlt időben kihagyott hülye vicceit?
- Hát ha nem siet ide New Yorkba a Cinema Village-hez, akkor nagy eséllyel ez a vicc ki fog csinálni engem és még pár embert - mondtam, közben folyamatosan kerülgetve a furcsa hibrid lény lövéseit. Közben néha én is leadtam rá pár sorozatot, de a nagyját kikerülte, vagy épp a páncéljáról pattant le.
Hosszas zörgések után végre ismét meghallottam Kábel hangját: - Rögtön ott leszek.
- És a rögtön mégis mennyi időt jelent? - kérdeztem, majd meg is tudtam a választ: hirtelen, pár méterre mellettem egy erőtér jelent meg, pár másodperc múlva pedig előbukkant belőle Kábel, jobb kezén az utaztatóval.
- Nagyjából most - mondta öntelt mosollyal, aztán meglátta a kombinált lényt és rögtön elállt a lélegzete. - Ez meg mi a lónak a fasza?! ~Hé, ezt nekünk kellett volna elsütni!~
- Kábel: Kábnos. Kábnos: Kábel - ismertettem össze gyorsan őket. - Na, most hogy túl vagyunk a formalitáson besegítene végre?
Ám Kábel arca furcsa, groteszk görcsbe rándult. Először azt hittem, hogy valami baj van, de aztán nagy nehezen rájöttem, hogy valószínűleg így néz ki, amikor próbálja visszatartani a röhögését.
- Ki vele, hol a Végtelen kő - mondta a fickó, láthatóan nem esett le teljesen neki, hogy az egész csak átverés volt. - Mondja el, különben keserves véget é...
Ám ekkor Kábel nem bírta tűrtőztetni magát, és olyat tett, amit én még nem láttam tőle: röhögni kezdett.
- Sajn... Sajnálom, de... de... - próbálta elfojtani a röhögését, miközben beszélt, de nem igazán ment neki. - De... de... nem bí... bírom komolyan venni! - Miután ezeket nagy nehezen kimondta tovább röhögött.
Úgy látszik ez már túl sok volt a hibrid csávónak, mert felordított és teljes erejével neki kezdett rohanni. Ám közben Kábel hátrahajlította a fém kezét, amin kék fény futott végig - mintha töltődne. Aztán mikor a Kábnos nevű izé odaért előrehajlította a karját, és egy nagy hangrobbanás következtében a Kábnos nevű entitás 6 méter repült előre, neki egy bérháznak, miközben a mellkasánál darabokra tört a páncél.
- Ezt a képességét korábban is megmutathatta volna! - mondtam, majd elindultam az arrébbpofozott csávó felé - Intézzük el gyorsan, amíg a földön van.
- Ne - állított meg Kábel ugyanazzal a kezével, amivel az előbb arrébblökte a förtelmet. - Ezzel csak apró kárt okoztunk neki, ha igazak a sejtéseim - ezután felfelé mutatott, ahol páncélok repültek a helyszín felé. - Különben is, ahogy látom Stark készen áll átvenni a helyzetet.
- Igen, hála Lihonak - mondtam, bár igazság szerint Stark ennyi idő után maga is észrevette volna a dolgot. Ekkor viszont Kábel hirtelen átölelt. - Hé, én is bírom magát, de mint tudja már van barátnőm!
Kábel ügyet sem vetett a mondanivalómra, és azt mondta: - Kapaszkodjon! -, majd miután megtettem ő beindította az utaztatót, majd az erőtér felbukkant mi pedig eltűntünk a helyszínről.
***
Mikor Kábel bázisára értünk - ami ugyanaz a szottyadt kis ház volt, mint a legutóbb - elmeséltem neki ami kiderült. Ami mondjuk lényegében nem olyan sok.
- Szóval a neve Thanos Summers... vagyis az én leszármazottam lenne?
- Nem biztos, lehet Plazmáé is, szóval ne kötesse el még az ondóvezetékét - próbáltam lenyugtatni, már mennyire lehetséges.
- Nem, nem hiszem hogy bármelyikünk leszármazottja lenne. Túl sok dolog van meg belőlem... és az Őrült Titánból, Thanosból is. Nem hiszem, hogy természetesen hozták volna létre, de pontosabb megállapításhoz kellene egy minta tőle...
- Egy fülcimpa megteszi? - mondtam, majd a belső ajkaim alól előszerdtem a fülcimpát, amit nem olyan rég leharaptam a fickóról.
Kábel először meglepetten nézett, aztán halványan mosolyogva elvette a kezemből és azt mondta: Maga egy kibaszott zseni!
- Csak ne sértegessen! - mondtam kamu megsértődött hangon, majd elkezdtük vizsgálni a fülcimpát.
Pár perc múlva végre többet tudtunk meg a fickóról:
- A DNS-e hasonló az emberihez, de pár helyen mesterségesen van módosítva. Erősen fellelhető benne a mutáns gén és a Titán egykori lakosainak génje is. Szóval ahog sejtettem: a fickót mesterségesen hozták létre.
- De ki utálja annyira a történeteket, hogy létrehozna valakit, aki visszatérve a múltba kiirtaná a felüket? - kérdeztem, mert egy ilyen karakter se jutott eszembe, még az író se lenne ennyire elvetemült.
- Ha tudná hogy a jövőben milyen elvetemült és őrült emberekkel találkoztam... - mondta Kábel. - Majd előre utazom az időben és kiderítem. De először ezt a Kábnos nevű lényt kell elkapnunk és megállítanunk, mielőtt sikerrel járna. - Ezután egy géphez ment, aminél matatni kezdett. - Mondja, mennyit tud a Végtelen kövekről?
- Csak annyit, amennyit a Végtelen háborúban és A galaxis őrzőiben elmondtak, sajnos nem olvastam utánuk a képregényekben. ~És emiatt most egy csomó ember abba is hagyja az olvasást.~ Az univerzum kezdete előtti szingularitánsokból létrejött hat kő, a Tér, az Idő, a Hatalom, a Lélek, az Elme és a Fas... szóval a Valóság. A hat külön is erős, együtt viszont a világ legerősebb fegyverei, satöbbi, satöbbi... Ennyi elég?
- Igen, ez megfelel, sőt, több mint amennyit sejtettem hogy tud - mondta Kábel, ezzel halálosan megsértve. - Ezzel a géppel mérni tudjuk a kövek által kibocsátott energiát, ezzel kvázi megtalálhatjuk őket mielőtt az az izé - aminek nem vagyok hajlandó többet kimondani a nevét - tenné. ~Várjunk, szóval neki végig volt egy gépe, amivel megtalálhatná a Végtelen köveket és nem használta? Sőt, nem szólt nekünk, hogy legalább mi használjuk?~
A gépen ekkor egy hatalmas térkép jelent meg, rajta hat különböző ponttal - a hat kő helyével. Ezután Kábel leszedte a kezéről az utaztatót és átrakta az enyémre.
- Ú, úgy hiányoztál "drágaszág" - mondtam, miközben magamhoz öleltem a kicsikét.
- Ne élje bele magát, ha ennek vége visszakérem - törte le a lelkesedésem már most. ~Visszakérni visszakérheti, de visszaadni nem fogjuk.~ - Az utaztató rá van kapcsolva a gépre, így el tud jutni azokra a koordinátákra, ahol találhatóak. Csak vigyázzon, mert vélhetően az a lény is rá tud találni a kövekre valahogy, szóval legyen ó...
- Hé! - szakítottam félbe, mert felismertem az egyik koordináta által jelölt helyet. - Ez a pénzügyi tanácsadóm, John háza! A kis szemétláda, végig nála volt az egyik Végtelen kő, és nem is szólt róla! - mondtam dühödten, majd rögtön ki is választottam azt a koordinátát, ami a házat és beindítottam az utaztatót. - Jó, jó, óvatos leszek, de hisz tudja, hogy kvázi elpusztíthatatlan vagyok!
Kábel erre mondani akart valamit, de én már nem hallottam, mert ekkor megjelent az erőtér és egy másik helyszínre kerültem.
***
Mikor ismét eltűnt az erőtér, már ismerős helyen voltam: a pénzügyi tanácsadóm házában, pontosabban nappalijában.
Ó, hogy róla még nem is meséltem? Nos, a 11. fejezetben akartuk őt bemutatni, de az igazából fogalmunk sincs mikor fog jönni, szóval már most szerepeltetjük.
Nos, már a baleset előtt is John Smith foglalkozott a pénzügyi gondjaimmal, és igaz, hogy nem a legolcsóbb szolgáltatásokat nyújtotta, de még mindig szerencsés vagyok, hogy itt van: nélküle már eladtam volna a vállalatot Starkéknak adósságrendezés céljából.
John a balesetem és az utána történt mutálódásom után is velem maradt - persze nem annyira baráti alapon, mint inkább azért, hogy a rusnya arcomat is pénzszerzésre használja.
Aztán vele is történt egy kis baleset: egyszer hozzájutott a szuperkatona szérum másolatának tesztváltozatához, és véletlenül azt vette be a gyomorrontás elleni szer helyett. Ez annyira nem volt jó ötlet, hogy elájult, én meg vihettem a S.H.I.E.L.D.-hez, mert náluk volt a vitasugaras gép, amivel beindíthatjuk a szérum folyamatait, így nem döglik meg. A terv sikerült, ám szérum ilyen formában történt bevétele leépítette a bőrt az egész testén, így... ~Mondjuk ki: ő lett a kapitalista Vörös Koponya.~ Ja, valahogy úgy.
Meglepő mód azonban velem ellentétben az ő arcberendezésének változása nem jelentett problémát, sőt, ekkor kezdődött el igazán a karrierje. A szérum hatására nem csak a HYDRA-s bácsi kinézetét, de erejét is örökölte ~Az elmeállapotát szerencsére nem.~, így ha valaki ellenszegült neki... nos, szerencsés esetben csak a kisujjától kellett elbúcsúznia, rossz esetben az egyik teljes végtagjától. Azóta már nem csak tőzsdézik, de behajtóként is tökéletesen funkcionál, így engedhette meg magának ezt a csodaszép villát, amihez képest az én házam csak egy... egy középkategóriás otthon. ~Azért nem lakunk mi se olyan szar helyen.~
Meg is jelent hamarosan az említett illető mintás fürdőköntösében - ránézésre nem a szomszéd ruhaboltban vette -, méregdrága papucsában, miközben a Blue Swede-től a "Hooked on a Feeling"-et dúdolta. ~Ő is nemrég nézte újra A galaxis őrzőit?~ Aztán meglátott engem, felsikoltott, és a hozzá legközelebb eső tárgyat, egy aranyberakásos tollat vágott hozzám - természetesen minden erejét beleadva, így az beleállt az egyik karomba.
- A szívbajt hoztad rám! - mondta, miközben egyik kezét a mellkasához szorította. - Különben is, hogy a fenébe jutottál be a védelmi rendszereken úgy, hogy még én se vettelek észre?
- Neked is szia, John, jó újra látni és igen, pompásan vagyok - mondtam, közben próbálgatva kihúzni a kezemből a tollat, eredménytelenül. - Ha segítesz ezt a szart kihúzni belőlem, akkor mindent elmagyarázok.
John odajött hozzám, könnyedén kihúzta belőlem a tollad, majd egy kendővel tisztogatni kezdte: - 300 dolláromba került, erre te így összemocskoltad!
- Hékás, te dobtad belém! - juttattam az eszébe.
- De mert te idegállapotba hoztál - mondta, majd gyorsan felöltözött munkaruhájába - egy fekete egyenruhába, ami hasonlított a polipos bácsi egyenruhájához, csak a HYDRA logója nélkül -, én pedig mesélésbe kezdtem.
Nem jutottam sokáig, nagyjából a lábos résznél szakított félbe:
- Egy pillanat... Te most komolyan azt mondod, hogy Kábel és Thanos op-s, felfegyverzett szerelemgyerekét a letépett lábaddal kezdted verni?
- És hinnéd, hogy volt ennél lejjebb is! Ottawa-ban, a Skrulloknál sokkal rosszabb volt, ott a letépett lábamat feldugták a seggembe. ~Tényleg azt el is felejtettem... szerencsére, úgy hogy rohadj meg az emlékeztetés miatt.~ Tudod te mennyire nyomta a combcsontom a végbelemet?
Ekkor John arcára hatalmas elborzadás ült ki, majd felordított: - NE, NE, NE, MOST ELKÉPZELTEM! -, ezek után pedig kirohant a WC-re, ahol erősen hányáshoz hasonló hangokat hallatott. Most mi van, tehetünk mi róla, hogy ilyen mocskos a fantáziája? ~Igen, tehetünk, mert elmeséltük ezt.~ Jó, bocsánat.
Miután befejezte az okádást és jobban érezte magát John visszatért, én pedig befejeztem a történetet.
- Szóval most a Végtelen kövek nyomában járok, és mit ad Isten, az egyiket éppen nálam jelzi.
Egy ideig úgy festett, hogy a dolog letagadásán gondolkodik, de aztán a helyzetre való tekintettel viszonylag hamar belátta, hogy ezt nem teheti. Sóhajtott egyet, majd az egyik rejtett széfjét kezdte keresni.
- Anno volt egy kártyaparti, ahol részt vett egy Stephen Strange nevű mágus, aki még varázslat segítségével se tudott legyőzni. Annyira meglepődött, hogy folyton újra próbálkozott, végül feltette... ezt - ezalatt megtalálta a széfet, kinyitotta, és elővett belőle egy szem alakú nyakláncot. - Agamoto szeme. Miután elnyertem próbálta mindenáron visszaszerezni, de aztán legyőztem vele valami másvilági fickót, úgyhogy végül rám bízta. Azóta elég sokszor fel tudtam használni tőzsdei előrejelzéseknél, de semmi másra nem használom.
- Várj... nálad volt az Idő köve és nem mentél vissza az időben, hogy megváltoztass valamit a javadra? - kérdőjeleztem meg őt.
- Tisztában vagy te milyen nehéz ezt a követ irányítani? Külön könyv van a használatára, amihez Strange mellékelt is egy fordítást! Ráadásul ha csak egy apró dolgot megváltoztatok, már az is hatalmas befolyással lehet a jövőre nézve, és lehet, hogy a hatására egy részvény, amibe befektettem értéktelenné válik
- Na, mindegy - mondtam, majd kivettem a kezéből a szemt meglehetősen könnyen. - Azonnal el kell vinnünk Kábelnek. Ha mi gyűjtjük össze hamarabb a Végtelen köveket, akkor megállíthatjuk a fic...
Ám ekkor egy zaj csapta meg a fülönket: valaki teljes erőből megütötte John acélból készült bejárati ajtaját, ami az ütés erejétől kizuhant a keretből.
Hamarosan meg is jelent Mr. Hülyenév teljes valójában, akinek látványától John ismét elborzadt kissé:
- Azt hiszem megint mosdóra kéne mennem - mondta, de végül mégis tartani tudta magát. Ezalatt a fickó megbabonázva figyelte a kezemben lévő nyakláncot.
- Az Idő köve... Ide vele! - kiáltotta, majd elindult felém. John ismét a tollal probált szerencsét, ám az lepattant róla, ám ezután nekilódult és két kezével lefogta fickót - akinek, ahogy láttam, szerencsére még nem sikerült egy követ se megszereznie.
- Gyorsan, Victor, használd a követ! - nyögte, miközben próbálta visszatartani a fickót. - A komód tetején van az útmutató.
A szemet villámgyorsan a nyakamba akasztottam, majd a komódhoz lépve elkezdtem olvasgatni a könyvet.
- Igyekezz már - mondta, láthatóan már nem bírta sokáig visszatartani az ocsmányságot.
- Jól van, jól van, már nagyjából kezdem érteni - válaszoltam, majd egy mozdulatsorral kinyitottam a szemet, ami zölden kezdett világítani. Ezután egy újabb mozdulatsorral zöld jeleket sikerült a kezemhez csinálnom, majd a kézfejem elkezdtem az órával ellentétes irányba forgatni, miközben a KiborgTitánt céloztam be. Tervem ~Tervünk~ sikerült, a lény elkezdett visszapörögni az időben, majd az ajtó is visszakerült az időben. Vártam még egy picit, hogy elég ideig pörgessem vissza az esetleges korai visszatérése esetére, majd visszacsuktam a szemet, magamhoz kaptam John-t és az utaztatót beindítottam.
***
Eredetileg úgy terveztem, hogy egyből Kábelhez megyünk, ám az utaztató egy másik ismerős helyre vitt: egy nyomozóirodához.
Első ránézésre átlagos nyomozóirodának tűnt volna ha nem lett volna már az asztalon is a legutóbb általam az ajtónál látott tábla:
HOWARD KACSA
nyomozás, bolti árusítás, és éppen ami többet fizet
Ezen kívül a táblához tartozva ott ült az asztal mögött maga Howard, a kacsa, aki éppen reggeli kávéját fogyasztotta volna ~Várj, most reggel van? Mert ezt elfelejtettük közölni.~, amikor is megjelentünk és ránk köpte az egészet.
- Mi a fasz?! - köszöntött minket a maga meglepően bájos módján. - Mi...? Hogy...? - Ekkor vette észre, hogy kik is érkeztek meg az irodájába. - Jaj ne, már megint maga az abból a tüzes ügyből és... John? Hát te hogy kerülsz ide?
- Hello, Howard! Hosszú történet - mondta John, majd odasétált a kacsához és kezet fogtak.
- Várjunk, ti ismeritek egymást? - kérdeztem meglepődve, mert nagyon úgy fest, hogy drága pénzügyi tanácsadóm pár dolgot nem köz az orromra.
- Hát persze, ez a fickó itt a legjobb ügyfelem! - mondta Howard mosolyogva, majd előadtak Johnnal valami furcsa titkos kézfogást.
- Na jó, örülök az ismertségnek, de nem ezért vagyunk itt. Az utaztató idehozott, szóval itt van nálad egy Vé... - ekkor az utaztatóból szirénák hangja kezdett kieresztődni és a képernyő vörösen villogott.
- Mi történt? - kérdezték mindketten, egyszerre.
Gyorsan ránéztem az utaztatóra, és szomorúan tapasztaltam, hogy az egyik koordinátánál villogott egy pötty, majd eltűnt, ezzel pedig a riasztás is abbamaradt.
- Ajjaj, nagy a baj - mondtam sóhajtva. - Habár Kábel nem magyarázta el az utaztató új működési elvét, de magamtól is kitaláltam: a Kábnes nevű fazont úgy látszik túl régre pörgettem vissza, így elég ideje volt megszerezni egy Végtelen követ. Ahogy látom, a Hatalom kövét szerezte meg.
- A Hatalom köve... az nem azoknál a nyomoronc xandariaiknál van, akiknek a méhűrhajójuk vagy mijük van? Mert azoktól nem csoda, hogy megszerezték - röhögte el magát Howard, mar eszébe jutott a helyzet komolysága, és szinte azonnal abbahagyta.
- Nézze, tudom, hogy van magánál egy Végtelen kő, szóval adja ide, hogy felhasználjuk a csávó ellen, mielőtt még ő jönne el érte - mondtam a kacsának. Az egy darabik elgondolkozott rajta, ám meglátta John morcos tekintetét és a nyakamban az Idő kövét, ezért végül engedett.
- Rendben, segítek - mondta, azzal egy rejtett rekeszt nyitott ki a padlóból, amiből elővett egy szerkezetet, amiben ott volt a Tesseract, a Tér köve. - Igazi asgardi import áru.
- Várjunk csak! Végig magánál volt a Tér köve, a nekünk fontos hűtésszabálozót - ami ráadásul később szarrá is ment, hálás köszönet érte - nem ezzel hozta el, hanem azzal a mosómedvével meg a fa haverjával?!
- Hékás, álljon le! - csitított le Howard. - Azt hiszi olyan könnyű egy Végtelen követ irányítani.
- Én is ezt mondtam neki - állt a kacsa álláspontjára John, és bizonyára egy ideig még elvitáztunk volna, ha nem tölti be hirtelen lilás fény a bal oldali falat, majd nem tépi ki azt egy erő mindenestül.
Ismét ott állt előttünk a fazon, ám ezúttal ott volt a kesztyűjén a Hatalom köve.
- Ide a kővekkel! - kiáltotta, mire én újból aktiválni akartam az Idő kövét, de ő a kesztyű segítségével hátralökött. - Ezúttal nem játsszuk ezt!
- Srácok, gond van - mondtam, miután feltápászkodtam. - Nem hiszem, hogy az utaztató három személyt is elbírna, főleg ennyi teherrel. ~Kellett volna bele szerelni egy zsugorító poggyásztárolót is.~
- Nem probléma, kapaszkodjanak belém - mondta Howard, mi pedig így is tettünk. Ezután ő beindította a szerkezetet, mi pedig elteleportáltunk, ám előtte még hallottam, ahogy Kábnos azt mondja: - Ne, már megint?
***
Mikor földet értünk egy parkban találtuk magunkat.
- Még hogy nehéz irányítani a követ, mi? - vetettem oda Howardnak, majd megnéztem az utaztatón a helyzetünket. Szerencsére még mindig Amerikában voltunk.
- Igenis nehéz. Én egy kocsmába akartam teleportálni magunkat, hogy egy itallal nyugtassuk le az állapotunkat. Esetleg többel - válaszolta a kacsa, és nem is volt olyan rossz ötlet.
- Nézzük a jó oldalát: nálunk van két Végtelen kő, nála pedig csak egy - mondta John, ám láthatólag nagyon elszólta magát, mert ekkor ismét riadózni kezdett az utaztató. - Illetve már neki is kettő van, szóval így már egálban vagyunk, de hé! Maradt még kettő!
- Igaz - mondtam, miközben ránéztem az utaztatóra, ami szerint a Valóság kövét szerezte meg. ~Az nem a Gyűjtőnél volt? Csak mert érte annyira nem kár.~ - Az Elme és a Lélek kövét még megszerezhetjük - mondtam, miközben körbenéztem a parkban. - De ahhoz segítségre lesz szükség.
Elő is kaptam telefonomat és tárcsázni kezdtem régi jó poroltós szövetségesemet: Icát. Ki is csöngött a telefon... kétszer, utána rögtön bekapcsolt a hangposta:
- Üdv, itt Florica - hangzott a lány üzenetében. - Sajnos épp nem vagyok elérhető. Ha te Victor vagy, akkor nyomd meg az egyest, ha esetleg egy megbízó, nyomd meg a kettest, ha bármi másért hívsz nyomd meg a hármast... ~A kettest nyomd, a kettest!~
Meg is nyomtam az egyest, hogy meghallgassam a nekem szóló üzenetet ~Na, ezért nem fogod pontosan megtudni, hogy hol van.~: - Victor, jelenleg épp Miami-ban nyaralok és próbálom kipihenni a Tűz harcosaival folytatott csete-patét. Ha utánam mersz jönni bármilyen probléma -legyen újabb tüzes fickó, kinyithatatlan konzervdoboz, vagy akár egy fémmaszkban csettintgetős csávó - akkor eláslak a tengerparti homokba, de előtte még rád dobálok három vödörnyi homárt is. Puszi, szia! - Ezzel megszakadt a vonal.
- Basszameg, nem elérhető - nyögtem elég hangosan ahhoz, hogy a másik kettő is hallja. - Ez esetben kérjünk segítséget Sintől, a HYDRA-vezető ex-barátnőmtől, úgy sem szereti, ha egy rivális készül nagy dologra.
- Nemnemnemnemnem - mondta John, közben mutatóujjával integetve. - Én a HYDRA 3 mérfőldes közelébe sem megyek!
- Ó, még mindig tart a per a paradicsomos csókával a Vörös Koponya-név használata miatt? - kérdezte Howard tőle szokatlan megértéssel.
- Ja, és meg fogom nyerni, mert nem védjegyezte le a nevet! Addig nem nyugszom, amíg az egész szervezet a markomban nem lesz!
- Ó, nem tudnád ezt az ellenségeskedést csak most félre tenni? - kérdeztem, mert gyerekesnek tartottam, hogy ebben a katasztrófális állapotban is előtérbe helyezte ezt.
- Ha így gondolod, akkor miért nem kérjük Deadpool segítségét? - vágott vissza John.
- Touché - mondtam, majd elkezdtem sétálni, hátha megtalálom a kijáratot a parkból. - De akkor is kell valami segítség.
- Mi lenne, ha segítségül hívnánk azt az önjelölt Wattpad-királyt, az orvos-pap-démon Judas-t? - vette fel Howard.
- Nem lehet, nem bírnám kifizetni a szerzői jogokat, amiket az alkotója, Tensy kikövetelt. Ráadásul egy nézőkhöz kibeszélő karakter elég szerény ~"Szerény"~ személyemben.
- Mi van azzal a másik világból jött villámgyors mutánssal, Lítiumcölöppel... ja várj, nem, Higanyszállal, aki besegített Starsmore ellen? - kérdezte John.
- Nem, ő nem jó, már visszament a világába - világosítottam fel.
- És mi a helyzet azzal a Sky Song nevű űrlénycsajjal aki segített, amikor Starsmore lecsapott rád? - kérdezte Howard, aki nem tudom honnan tud olyan sokat az eseményekről. ~Azt majd egy másik novellában kiderítjük.~
- Nem jó, visszament az űrbe - mondtam, picit már jobban bosszankodva.
- És az egykori Tűz harcosai-tag csaj, aki elárulta a szervezetet, hogy segítsen legyőzni Stars...
- Befejeznéd az el nem készült Deathwish fejezetek elspoilerezését?! - ordítottam teli torokból, mire azok ketten rögvest elhallgattak. Egy picit vártam, hogy lenyugodja, aztán feleltem. - De ő se jó, éppen dolgozik. Mást kell találnunk segítségnek.
- Lehetőleg egy nőt - jegyezte meg gyorsan John. - Még a végén ránkszállnak a feministák, hogy miért csak férfiak vannak a világ megmentését tervező csapatban!
***
És fél óra múlva, amikor már egy csapatszállító helikopteren voltunk végre volt segítségünk, és tényleg egy nő személyében. ~A felszállást és a nő megtalálását kihagytuk, nehogy 20 000 szavassá váljon a novella.~
A vörösbarna hajú, szemüveges nő egy zöld pulóvert és egy farmernadrágot viselt, ölében ott hevert egy töltött Beretta, de a nő izgulása és néha történő remegése miatt sejtettem, hogy nem sokszor használhatta.
- Mi is a neved? - kérdezte Howard, akinek még be sem mutattam a csajt.
- Patricia vagyok. Patricia Morning. Egykori agyaggalamlövész - nyújtotta mosolyogva a kezét Howardnak, akivel hosszasan kezet rázott.
- És... honnan is ismeri a takonycsávót? - kérdezte a kacsa, közben rám mutatva.
- Ó, sehonnan - legyintett Patricia. - Csupán láttam az apróhirdetést amit feladott.
- Ez most komoly? - kérdezte Howard, ám nem méltattam válaszra, mert épp Kábellel folytattam diskurzust.
- Ők a legjobbak akiket szerezni tudott? - vont kérdőre a mechanikus bácsi.
- Jelen pillanatban ők az egyetlenek, akiket szerezni tudtam - mondtam, bár már magam is kételkedtem a dologban.
- Remélem tényleg olyan jók, vagy Wakandában nem sok esélyük lesz a fickó ellen - mondta, majd kinézett a helikopter ablakán, ahol látszott, hogy épp átlépjük a Wakandát rejtő erőteret, ahol az utolsó Végtelen kő van. Illetve az utolsó kettő!
- Ki volt olyan retardált, hogy egy helyre rejtsen el két Végtelen követ is?! - fakadtam ki, és ezúttal Kábel se próbált nyugtatni.
- Higgye el, pontosan ugyanúgy érzek, de ez van, ebből kell dolgoznunk. 4 perc múlva ugrás van, addig mondjon a csapatnak valami lelkesítőt - vetette oda a fél-Terminátor, majd a pilótafülkéhez ment.
- Na jó, srácok... és hölgyem - szóltam oda a többiekhez. - Lehet hogy nem mi vagyunk a legjobb, a legerősebb, vagy éppen a legjobb motivációs beszédet tartó vezetővel megáldott csapat ~Utóbbiban egyet kell hogy értsék.~, de egy csapat vagyunk, és rajtunk áll a világ sorsa. Ehhez viszont kell egy csapatnév, szóval mostantól mi leszünk... az X-Men!
- Persze, amennyiben azt akarod, hogy Charles Xavier a gatyánkat is leperelje rólunk a levédetett csapatnév miatt - mondta John. - És miért X-Men, he egyszer egy nő is itt van köztünk.
- Igaz - értettem egyet, majd egy másik csapatnéven kezdtem gondolkodni. - Akkor mi leszünk... az X-Force.
- Az meg Deadpoolé - mondta Patricia.
- Picsa - kiáltottam fel, majd tovább gondolkoztam. - X-Faktor?
- Az Többszörös Ember csapata - szólt hozzá Howard is.
- Ne már, az összes X-es név foglalt? - szontyolodtam el, majd végre eszembe jutott egy, ami jó lehet. - Mi leszünk az... ~Hatásszünet~ ...X-Team!
- Ennél hülyébb nevet még nem hallottam... de sajnos ez még nincs levédve - mondta John, majd a többiek hallgatása miatt úgy vettem, hogy ők is elfogadták a csapatnevet.
- Jól van, ideje ugrani - mondta Kábel, majd a helikoptár rámpája szép lassan kinyílt, mi pedig odasétáltunk a széléhez.
- Jól van, X-Team, akcióra fel! - kiáltottam, majd kiugrottam a helikopterből, a többiek pedig követték a példámat.
A megfelelő magasság elérése után kioldottuk az ejtőernyőinket, majd szép lassan mind földet értünk egy wakandai mezőn: először Patricia, aztán Howard, majd John, Kábel, és végül én.
Ám amint földet értünk a világ vörösesen kezdett világítani és elkezdett megváltozni.
- Baszki, a rohadt Valóság kövét használta! - kiáltottam, mire a vörös fény után megláttuk az igazi valóságot: a mező lángolt, a nem messze tőlem álló Kábnos kesztyűjén már ott hevert a Lélek és az Elme köve is, társaim pedig egy vibrániumból készült ketrecbe ereszkedtek bele - kivéve engem. ~Köszi, kedves író.~
Nem hittem, hogy ez a nap végül ilyenné fajul. ~Én már akkor gyanítani kezdtem, amikor elolvastam a címet.~
- A francba már, valahogy csak meglehet állítani. Nem segítenél megint, kedves író? - kérdeztem, majd hirtelen lézert kezdtem el lőni a szememből, egyenesen az ocsmányság felé. - Kösszenet.
Ám a csávó kesztyűjével felfogta a lézert és egyenesen visszaküldte rám, alig tudtam elugorni előle.
- Valahogy csak legyőzhetjük! De hogy? Hogy?!! - kérdeztem dühösen, aztán hirtelen rájöttem: ha nem akadályozom meg azt, hogy megszerezze a maradék két követ.
Nem mentem neki, nem próbáltam megállítani hogy odamenjen a ketrechez és az Elme kő segítségével az irányítása alá vonja John-t és Howardot - előbbi Agamoto szeméből szedte ki az Idő kövét, utóbbi pedig széttörte a Tesseractot, kiszedve belőle a Tér kövét; majd mindketten átadták a köveket Kábnosnak. Az beletette mindkettőt a kesztyűjébe, amit ettől teljesen feltöltődött.
- Végre, mind az enyém! - kiáltotta, és éppen csettintéshez hasonló dolgot akart csinálni - csakhogy ekkor léptem én akcióba.
Mialatt a két követ megszerezte én elővettem egy nem túl nagy, de megfelelő méretű adamantium pengét, amit vész esetére tároltam magamnál, és beleillesztettem egy tokba. Mikor a két követ beillesztette én nekirohantam, felugrottam a levegőbe, a frissen összerakott kardomat hátraemeltem, majd mikor a keze magasságában voltam lesújtottam.
Nem sokkal később Kábnos felordított, ugyanis kesztyűs keze nem messze tőle hevert, immáron elválasztva a testtől.
Gyorsan odarohantam, kiráztam a kesztyűből a levágott kart, majd szépen felhúztam az enyémre.
- NE! - kiáltott az ocsmányság, majd felém kezdett rohanni, hogy megállítson.
Ám én ekkor a Végtelen kesztyűt viselő kezemmel csettintettem egyet.
***
A következő pillanatban egy furcsa, sárgás fény által átitatott helységben voltam. Körülöttem semmi nem volt, kivéve egy dolgot: egy gondolatbuborékot, aminek alap paint tudással megrajzolt kezei és lábai voltak.
- Hello - integettem felé.
~Üdv~ - intett vissza, majd rájöttem kicsoda is ő: a belső hang!
- Váó, szóval így nézel ki. Nem is festesz olyan rosszul!
~Kösz. Legalább az egyikünk jól nézzen ki~ - felelte, de azért hozzátette: ~Azért te se festesz annyira rosszul.~
- Akkor mi most... meghaltunk? Megint? - kérdeztem, közben a sárgás fényt nézve.
~Dehogy, nem emlékszel a filmre? A hat Végtelen kő használata miatt ideiglenesen átkerültünk a Lélekvilágba. De ez elmúlik pár másodperc múlva.~
- Ja, tényleg - jutott eszembe a Végtelen háború befejezése. - Azért örültem, hogy találkoztunk.
~Szintúgy~ - felelte a belső hang, majd kezet fogtam az ő pálcikakezével. Ezután a sárga fény erősödni kezdett...
***
..., majd visszakerültünk a való világba, ahol a Kábnos nevű lény szép lassan porrá alakult.
- Ezaz, győztünk! - kiáltottam fel örömömben, majd a kesztyűre tévedt a tekintetem. Kicsit megrongálódott a hat kő használatától, de még működőképes volt, ezt kipróbálva a Hatalom kövének segítségével széttéptem a többieket foglyul ejtő ketrecet.
- Nem is olyan rossz eszköz. Talán meg kéne tart... - kezdtem bele, ám Kábel eszméletlenül dühösen nézett rám, úgyhogy gyorsan kijavítottam magam: - Mármint túl veszélyes, el kell pusztítani, a köveket pedig messzire helyezni egymástól - remélhetőleg messzebre, mint amennyire most voltak. - Ezután széttörtem a megroncsolt kesztyűt, a kövek pedig kipotyogtak a mezőre.
Kábel ezután mindet egy gömbszerű tárgyba helyezte, majd berakta őket egy táskaszerűségbe, aminek fedelét lezárta - ám előtte még leszedte a kezemről az utaztató és melléjük rakta.
- Jajj, ne már! - kiáltottam. - Ezek után megérdemelném, hogy megtartsam!
- Ezzel legalább lesz oka végre arra, hogy felhívjon engem - mondta mosolyogva Kábel, majd a többiekkel az immár leszállt helikopter felé indult. Én viszont nem tarottam velük, mert volt még egy kis dolog, amit szerettem volna elintézni.
Miután a helikopter felszállt és elrepült én odamentem a Kábnos nevű csávó hamvaihoz és kutakodni kezdtem. Nemsokára meg is találtam amit kerestem: egy óraszerű tárgyat, ami szerencsémre fel volt töltve.
Utaztatóm ugyan nem volt, de az időgép is megteszi!
Gyorsan felcsatoltam a kezemre, majd beindítottam:
- Irány a történelem!
***
Üdv. A nevem Victor von Doom. De sokan talán úgy ismernek: Deathwish.
Na jó, a nagy többség Doctor Doom-ként ismer, de az egy másik univerzum, ahol romhalmazzá tett egy fickó, aki bármelyik testrészét meg tudja nyújtani. ~Ezt mi is tudnánk használni bizonyos célokra.~
Ó, ez pedig itt a hang a fejemben. Köszönj szépen az olvasóknak. ~Üdv. Én vagyok a hang Deathwish fejében, aki próbál segíteni neki, hogy ne dögöljön meg, mert akkor én is vele döglök.~
De persze ez lehetetlen, mivel ugyan a regenerálódó képességem lassabb mint Deadpoolnak ~Olyan 5 másodperccel~, de azért még megvan, így kvázi hallhatatlan vagyok. Ráadásul hasonlóan jól értek a lőfegyverekhez és a külön...
- Állj! - kiáltottam rá múltbeli énemre, aki épp egy szürke háttér előtt készítette a beköszönést.
- Mi a fa...? - kérdezte a láthatólag biológiából megbukott énem, mire én elé tettem egy papírt.
- A beköszönés, amivel készültél egy random összecsapott és nem végleges szarság, úgyhogy tessék, itt a bővített és javított változat. Bocs, nincs sok időm, már így is túl hosszú a novella, és még valamit muszáj elintéznem - hadartam, majd ismét beindítottam az időgépet, de azért még odavetettem a régi énemnek: - Ja, és a munkahelyi kapcsolat elitélése faszság, hívd randira Liho-t!
***
Egy régi épületben voltam, egy bababölcső előtt, a Hitler család otthonában. A bölcsőre egy tábla volt kiakasztva, amire az volt írva: Adolf.
Épp a bölcső fölé hajoltam volna, hogy megfojtsam a babát és megállítsam a II. világháború borzalmait, amikor egy másik kézpár jelent meg - egy vörös ruhás ember kézpárja, akinek egyik kezén szintén ott volt egy időgép.
Pedig reméltem, hogy Deadpool kimarad ebből a novellából.
- Hé! Én jöttem előbb, hogy megöljem a bébi Hitlert! - kiabált rám halkan riválisom.
- Az lehet, de a te filmedből kivágták, mert kicsapta volna a biztosítékot, szóval most én csinálom meg! - kezdtem vitatkozni vele, de aztán rájöttem, hogy ez a vita túl sokáig tartaana, ezért ultimátumot adtam: - Tudod mit? Harcoljunk, és akinek több végtagja marad meg, az nyírhatja ki.
- Benne vagyok! - felelte piros ruhás riválisom, majd mindketten előkaptuk a katanánkat.
VÉGE ~Végre.~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése