Hogyan raboljunk ki egy birodalmi adattárat? - Zsivány Egyes élménybeszámoló

Az itt található beszámoló az író személyes véleménye.

Ez az első nagyobb élménybeszámolóm, ha esetleg előfordulnak hibák azért elnézést kérek.

A szövegben spoilerek fordulhatnak elő, csak saját felelősségre olvasd el.

Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet
(Rogue One: A Star Wars Story)

Rendező(k): Gareth Edwards
Író(k): Chris Weitz, Tony Gilroy, John Knoll, Gary Whitta
Főbb szereplők: Felicity Jones, Diego Luna, Alan Tudyk, Donnie Yen, Wen Jiang, Ben Mendelsohn, Guy Henry, Mads Mikkelsen, Forrest Whitaker

Eredeti megjelenés: 2016. december 16.
Magyar bemutato: 2016. december 15.







Hát igen, közel egy évvel Az ébredő Erő után most egy újabb Disney által kreált Star Wars filmre ülhettünk be, ám ezúttal nem egy számozott epizódot nézhettünk meg, hanem egy - az állítólag elég rosszra sikeredett két ewok film, A bátrak karavánja és a Harc az Endor bolygó utáni első - spin-offot.
A filmben az öreg Hannibál bácsit (AKA Mads Mikkelsent) elviszik a birodalmiak, ezzel elszakítva őt lányától, Jyn Erso-tól (Felicity Jones). A szakadár lázadó, Saw Gerrera (aki egyébként A klónok háborúja animációs sorozatban is felbukkant) által felnevelt Jyn-t aztán egy nap kimenti a Birodalomtól a lázadás, ugyanis az említett lázadónál van egy pilóta, aki szerint nagy ellenségük egy bolygópusztító fegyvert eszkábált össze, ráadásul pont Jyn apja által. Jyn az egyik lázadó kapitánnyal és egy átprogramozott birodalmi droiddal az oldalán indul el, majd később hozzájuk csapódik egy vak férfi, aki képes használni az Erőt, és annak testőrszerűsége, hogy hosszas hacacáré után együtt szerezzék meg a veszélyes fegyver tervrajzait.
A filmet eléggé aggódva vártam. Már akkor zavart éreztem az Erőben, amikor a rendezői posztot Gareth Edwards kapta meg, akinek az elég megosztóra sikeredettGodzillát köszönhetjük. Edwards viszont túl sötétre csinálta meg a filmet, ezért a Disney sürgős újraforgatásokat követelt, amiket ráadásul már nem Edwards, hanem Tony Gilroy vezényelte le. Az a Gilroy, aki elvileg kész rémálommá tette A Bourne-ultimátum forgatását, majd később levezényelte a (szerintem) középszarra sikeredett A Bourne-hagyatékot. Ráadásul még a zeneszerző is lecserélődött, ugyanis Alexandre Desplat az utóforgatások miatt lépett ki, helyére pedig a Disney egyik házi zeneszerzője, Michael Giacchino lépett. Vagyis ezek alapján féltem, hogy a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet besül, ahogy azt idén sok film tette.
Ám nem így lett.
A Disney végül sikeresen landolt, még ha az a landolás kissé döcögős is volt.
Az elejét túl gyorsnak éreztem (Jyn szülei elvesztése után ugrálgatunk kissé a helyszínek közt, és Jyn is túl hamar veszi végül rá magát, hogy a lázadókhoz kerüljön), és Az ébredő Erővel ellentétben nem éreztem, hogy a Star Wars láz magába szippantana. Aztán a közepére kezdett korrekté válni, hogy aztán egy remek befejezést adjon a történetnek. A zene sajnos tényleg elég semmilyen lett, a filmhez illik, de kiemelkedő szám nem akadt. Az látvány marha jó volt... egy kivétellel, de azt a gonoszok közt majd megemlítem.

A Disney a 7.rész után újfent egy női karaktert rakott meg főszereplőjének Jyn Erso személyében. A családjától elszakított lány magányos farkasként éldegél, egyik oldalra se áll igazán, és még a megmentéséreérkező lázadókat is elnáspángolja; de persze aztán szép lassan kezd rájönni, hogy jó dolog tartozni valaha. Felicity Jones jól hozta a karaktert, megértettem a döntéseit, és nem idegelt ki olyan szinten, mint amennyire néha Rey.
Jyn mellé a lázadók a Diego Luna által játszott Cassian Andort adják, a kapitányt, aki gyerekkora óta harcolt a Birodalom ellen, és akár gyilkol is a szövetségért - még parancs se kell rá. Ő se volt rossz, és persze közte és Jyn közt van egy kis szerelmi szál is, de hálisten ezt a háttérben hagyták.
K-2SO volt a jók között a kedvencem. A nemrég Átprogramozott birodalmi droid mindig szókimondó, ami a szívén... akarom mondani processzorán az a száján. Azt sajna nem tudom elmondani, hogy Alan Tudyk hogy hozta, mivel szinkronosan néztem, de a karaktert imádtam.
Ott volt még Donnie Yen mint Chirrut Îmwe, a férfi, akinek bár fénykardja nincs, de igyekszik továbbvinni a Jedik tudását és hisz az erőben, őt pedig egy Baze Malbus nevű férfi afféle testőrként kíséri. A csapat utolsó tagja pedig Bodhi Rook, a volt birodalmi pilóta, aki igyekszik helyrehozni a tetteit. Ők viszonylag semlegesek, bár Chirrutnak volt egy-két jó harcjelenete poénja is. Mellettük még feltűnnek a lázadás nagy alakjai - Mon Mothma, Bail Organa, egy pillanatra R2 és C-3PO, meg a végén ugye Leia - , meg egy cameo erejéig beugrott a két pali, akinek később Mos Eisley-ban nem tetszik Luke (elvileg Dr. Evazan és Ponda Baba a karakterek nevei).
És térjünk is rá a negatív karakterekre, elsősorbana Halálcsillag vezetőjére, Orson Krennic igazgató. Köztudott, hogy a Disney mostanság hadilábon áll a negatív karakterek kidolgozásában, ám Krennic nem sikerült olyan rosszra. Nem egy orbitálisan nagy karakter ez a tiszteletet akaró fickó, de egész elfogadhatóra sikeredett.
Most pedig jöjjön a látványbeli nagy problémám: Wilhuff Tarkin nagymoff. Az ikonikus birodalmi parancsnok, a Halálcsillag vezetője, így nagy esély volt a felbukkanására. Csak akadt egy probléma: az őt eljátszó Peter Crushing már jó ideje elhunyt. A megfelelő lépés az lett volna, ha egy rá hasonlító színészt keresnek, vagy valakit, akit elmaszkírozhatnak. De nem, a Disney inkább azt tette amit a Universal a Halálos iramban 7-nél: fogták Guy Henry-t és CGI-al átváltoztatták az arcát Tarkinná. Az eredmény, mondanom se kell nagyon ronda lett, nagyon látszik, hogy az CGI.
Emellett felbukkantak a fekete páncélt viselő halálosztagosok, akiknek ismertetőjele, hogy nagyobb eséllyel találják el a célt fehér kollégáiknál. Meg elvileg volt a Halálcsillagon egy fekete R2-D2 hasonmás, de őt nem vettem észre.

És akkor ott volt még Darth Vader...

Életem legelső Star Warsos élménye a drágalátos szörcsögő feketeruhás ominózus "Én vagyok az apád" jelenete volt, és azóta is imádom, ott van a kedvenc főgonoszaim közt. És ebben a filmben zseniálisan szerepel, egyáltalán nem éreztem erőltetettnek és feleslegesnek a karaktert. Ráadásul a film végén volt egy akciójelenete, ami olyan szinten epikusnak éreztem, hogy könnyező szemmel, röhögve néztem végig.
Bár döcögősen indult, végül mégiscsak sikerült előhoznia belőlem a gyereket (vagy a pszihopatát). Ha tetszett Az ébredő Erő akkor mindenképpen nézd meg, de ha nem akkor is érdemes kipróbálni.