Az eredetileg tavaly februárban Wattpadre kirakott 1.fejezet újraírt változata, ami az eddigi leghosszabb írásom lett közel 2000 szóval.
Jó szórakozást :)
Karl meghallotta az ébresztő csöngetését. Más napon egyszerűen kitapogatta volna, leállítva, hogy folytassa az álmodozást egy világban, amibe csak ő szólhat bele. De ma kiugrott az ágyból, gyorsan lenyomta az órát, és már indult is a szekrénye felé hogy felöltözzön. Ugyanis a mai nap különleges lesz: ma fogják letesztelni a fegyvert, amit már közel 5 éve fejlesztenek az augustai HYDRA bázison, és ami prototípusa miatt egyáltalán felkeltette a szervezet érdeklődését. Az eseményen számos vezetési tag jelen lesz, köztük képviselteti magát a jelenlegi legfelsőbb vezető, Wolfgang von Strucker báró is.
5 év... ennyi ideje már hogy otthagyta Németországot, átjött az Egyesült Államokba, és hivatalosan is a HYDRA alatt szolgált. Ennyi ideje dolgozott azon, hogy a fúziós fegyverét továbbfejlessze, és nagyobb méretben is megcsinálja. Sok dolog történt azóta: űrlénytámadás, a Triskelion bukása, a HYDRA létezésének nyilvánossá válása - ám szerencsére ezeket ő csak távolról tapasztalta meg. A lelepleződés után átszerveződések történtek, ám ez szerencsére nem érintette a bázist, ahol az idejövetele óta dolgozott.
Jelenlegi lakása - egy egyszerű, egyszintes kis apartman - csupán pár kilóméterre volt a bázistól, egy erdő mellett a város szélén. Nem volt egy puccos ingatlan, de Karl szerény igényeinek pont megfelelt, amúgy sem a kinézetére törekedett. A ház egy hálószobából, egy konyhából, egy nappaliból, egy dolgozószobából, egy mosdóból és egy garázsból állt, utóbbiban tárolta céges autóját, egy szürke Ford Mustangot.
Épp felöltözött munkaruhájába - egy barna övvel felkötött nadrág, világoskék ing, szürke zakó, vörös nyakkendő - , amikor begurult a hálószobába egy nagyjából térdmagasságú robot, akinek kerekes aljához egy szürke, fém téglatest, két emberszerű kar, és egy aprócska fej tartozott, rajta szenzorokkal.
- Jó reggelt, uram - köszöntötte Karl-t a gép engedelmesen.
- Jó reggelt, Baxter - köszönt vissza kedvesen Karl a kis alkotásának. Sok robotot épített már, de eddig Baxter teljesült a legjobbnak közülük, akit azóta is folyamatosan próbál fejleszteni - a jelenlegi változata a 3.2-es verziószámot viselte, amit a törzse bal oldalán viselt a neve alatt.
- A szokásos reggelit szeretné, uram? - kérdezte Baxter.
- Igen, az megfelel.
- Értem. Akkor aktiválom a kávéfőzőt - mondta a kis robot, azzal megfordult és visszaindult a konyha felé.
Körülbelül negyed óra múlva Karl már a konyha közepén lévő kis faasztalnál ült, előtte pedig egy tányéron ott volt reggelije: egy mézes pirítós és egy kisebb palacsinta, jobb oldalt a tányér mellett pedig egy sima fehér bögrében a kávéja volt, pont úgy, ahogy szereti: sok tejjel, két cukorral. Már épp belekezdett valamibe, amikor is Baxter gurult oda, kezében Karl telefonja, ami éppen csörgött.
- A húga keresi telefonon, uram - válaszolta a kis robot, majd gazdája felé nyújtotta a telefont. Karl visszarakta a pirítóst a tányérra, majd kezébe vette a telefont.
- Szia Hannus - köszönt kedvesen kishúgának.
- Szia bátyus - köszönt vissza Hannah, akinek lágy hangja mindig fel tudta deríteni Karl-t. Hannah épp múlt hónapban múlt 16 éves, még csak középiskolába jár, de már biztosan tudja hogy biológusnak szeretne menni. Legutóbb pont Hannah szülinapján találkoztak, a HYDRA megadta ezt a rövid kis szünetet Karl-nak. - Megint korán keltél, igaz?
- Mint mindig. Mi a helyzet otthon?
- Á, semmi különös. Tegnap egy újabb vizsgám sikeredett jóra, a tanárom szerint nagy jövő áll előttem. Anya és apa is rendben van, bár sokat kérdezősködnek felőled.
- Mond meg nekik hogy nagyszerűen vagyok. És hogy ma végre bemutatom a vizsgafeladatom, aminek köszönhetően végre előrébb léphetek a ranglétrán.
- Sok sikert hozzá bátyus, és ha nem sikerül akkor se csüggedj, van más is amihez kezdhetsz - nyugtatta Hannah Karl-t, aki igazából még sose gondolta bele abba, hogy mi lesz ha elbukik. Próbált minél optimistábban gondolkodni, mert érezte hogy ha elbukik, annak nagyon csúf következményei lesznek.
Ezután még beszélgettek pár percet, majd miután elköszöntek Karl lerakta, ezután pedig a nadrágzsebébe csúsztatta a telefont. Gyorsan megreggelizett és megitta a kávéját - a tányért és a bögrét az asztalon hagyta, hogy majd Baxter elmosogassa mire hazaér. Miután cipőjét is felvette kisétált a házból, majd a bal oldalon lévő garázshoz sétált és a távirányítójával kinyitotta.
Nem volt egy hatalmas autórajongó, így a Ford Mustangról sem tudott semmit, de kényelmes volt vezetnie, és neki ennyi elég is volt. Beszállt az autóba, majd miután kiállt bezárta a távirányítóval a garázst, ezután végre elindult a bázis irányába.
***
Nagyjából 20 percig tarott az út mire elért egy vaskapuhoz, ami két oldalán kék betonkerítés húzódott, bal oldalt pedig egy trafikszerű bódé volt, benne egy őrrel. Mikor Karl odaért lehúzta az ablakot, köszönt az őrnek, aki a bódén lévő kis lyukon kitolt egy ujjlenyomatazonosítót. Miután ezt sikeresen elvégezte még egy retinaszkennelés következett, majd miután ezen is átment az őr további szép napot kívánva kinyitotta a kaput, Karl pedig továbbhajthatott.
Még pár percet ment mire meglátta a bázist. A létesítmény a tenger mellé épült, bal oldalát egy dombszerű képződménybe építették. A futurisztikus hatást keltő épület bejáratának jobb oldalán volt a parkoló, Karl ide állt be a kocsijával, majd miután kiszállt és bezárta elindult az épületbe.
Ahogy belépett volna egyből összetalálkozott egy kifele igyekvő ügynökkel, aki jó reggeltet kívánt neki. Visszaköszönt, majd továbbindulva egy újabb dolgozó köszönt neki, majd egy újabb, és egy újabb. Kicsit furcsa volt neki, hogy itt mindenki milyen kedvesen viselkedik vele az egyetemhez képest és hogy szinte mindenkivel jól kijött - még ha nem is igazán ismerte mindet.
Nemsokára egy kék páncélos férfi is felé tartott, akinek testpáncélján egy fehér X volt, leginkább két egymásra rakott csontra hasonlítottak. Veszélyesnek nézett ki fickó, de még ő is kedvesen köszönt Karl-nak:
- Jó reggelt, doki! Ma van a nagy nap, igaz?
- Reggelt, Rumlow - köszönt vissza Karl a páncélozott férfinak, aki Buck Romlow volt, a HYDRA egyik ügynöke, aki a Triskelion elpusztulásánál súlyos sebesüléseket szerzett, így most ebben az új felszerelésben dolgozott. - És mondtam már hogy nem vagyok doki, nem végeztem orvosit, én mérnök vagyok. De igen, ma lesz.
- Pedig eléggé orvos kinézeted van, emlékeztetsz egyre akivel pár éve találkoztam - mondta, majd megveregette Karl vállát. - Sok sikert a bemutatóhoz, remélem kirobbanó siker lesz. Érted, kirobbanó, hehe... - És ő is kifelé indult.
Kis idő elteltével Karl befordult a folyosón lévő egyik ajtó felé, kinyitotta és besétált. Az ajtó mögött volt a bemutóterem, benne mindenféle eszközzel, közepén pedig Karl főművével, a fúziós fegyverrel.
A szerkezet kinézetre hasonlított az 5 évvel ezelőtti változatra, csak mos 30 cm átmérőjű volt. Az oldalán volt egy kis félkör, amiben számok és egy nyíl volt, ez mutatta a beállított erősséget, amit az alatta lévő tekerővel lehetett állítani. A fegyver egy kis, 3 oldallal bekerített helyre volt beállítva, ami vibrániumból épült, hogy teszteléskor a fegyver még véletlenül se tegyen kárt a bázisban. Felül Karl háta mögött egy üveggel elválasztott pavilon volt, ebbe fognak összegyűlni a HYDRA nagyobb vezetői, akik jól láthatják a kísérlet eredményét. Páran már voltak bent - köztük a létesítmény igazgatója -, de a nagy rész csak a fél óra kezdődő prezentálás idejére érkezik meg.
Karl a teremben tartózkodó munkatársainak kiadta az utasítást, hogy a kezdésig mindent alaposan nézzenek át, ekkor lépett be az ajtón az, akinek az ittlétét köszönheti: Tagscherer professzor. Ő ritkán járt a bázison, mivel az egyetemi feladatait is el kellett látnia, de végig figyelemmel kísérte Karl munkáját, és természetesen a nagy nap alkalmából is elutazott a bázishoz.
- Hát itt van a nap hőse - köszöntötte a professzor Karl-t, majd kezet fogtak. - Csak bejöttem sok sikert kívánni, és hogy elmondjam: sajnos Strucker báró mégse tudott eljönni, de ő is sok szerencsét kíván, helyette pedig a fia és a lánya, Andreas és Andrea fogják képviselni.
- Ó. Értem és köszönöm - mondta Karl a tőle megszokott tárgyilagossággal, ám hangjából valamennyire kicsendült a csalódottság. Azért Strucker mégis csak az egyik legnagyobb vezető személyiség a szervezetnél, az ő jelenléte hatalmas megtiszteltetés lett volna.
- Na, ne szomorkodj, lesz még lehetőséged személyesen találkozni vele. Viszont jött egy másik nagy vezető, aki eljött - mondta a professzor, majd a pavilonra mutatott, ahova épp most lépett be egy vörös hajú nő, vöröses-feketés ruhában volt. - Nem csak Strucker az egyetlen, aki egy HYDRA alapítónak a rokona. A hölgy Sinthea Schmidth, a Vörös Koponyának a leszármazottja. Az ő jelenléte legalább annyira megtisztelő.
Karl-t ez meglepte, mert még sosem hallott róla, hogy a vezetők közt van a HYDRA egykori vezetőjének, Johann Schmidth-nek van utódja, aki ráadásul szintén a szervezetnél dolgozik, ráadásul kíváncsi arra amit alkotott. Ezzel azonnal eltűnt minden csalódottság, máris jobb kedvre derült.
Tagscherer elbúcsozott, még egyszer sok sikert kívánt, majd kisétált a teremből, pár percen belül pedig már ő is ott volt a pavilonban.
Még történt pár átvizsgálás - időközben a két Strucker gyermek is megjelent, mindketten szőke hajúak voltak, egyforma magasak, és HYDRA-s egyenruhában voltak - , majd mikor Karl elérkezettnek látta az időt bele is kezdett a műsorba.
- Üdvözlök minden egybegyűltet. 5 évvel ezelőtt azzal a céllal érkeztem ide, hogy forradalmi fejlesztést hozzak létre. Az emberiség már több mint fél évszázada dolgozik azon, hogy a hidegfúziós elméletet a gyakorlatban is hasznosítani tudja, ezzel energiát nyerjenek, amit erőforrásnak vagy akár fegyvernek használhassanak. 12 éve egy amerikai tudós állítása szerint meg tudta csinálni, ám nem bírta megismételni, és senki más sem utána - egészen a mai napig.
Még 5 évvel ezelőtt kísérletezések közben sikerült megcsinálnom a hidegfúziót egy kisebb fegyverbe, ami sikeresen működött. Az elmúlt években az önök támogatásával azon dolgoztam, hogy megcsináljak egy még nagyobb és még hatékonyabb változatot. Most itt vannak, hogy lássák jól döntöttek-e azzal, hogy ennyi pénzt szántak rám, én pedig be fogom bizonyítani, hogy a válasz: igen - mondandója végén a munkatársaihoz fordult. - Hozzátok a tesztalanyt!
Ekkor az ajtó kinyílt és ketten bevonszoltak egy kényszerzubbonyba zárt rángatózó ember, akinek a fejére egy Hannibál-szerű maszkot raktak. Egy széket húztak a vibrániummal körbefedett részhez, majd az illetőt a székhez kötözték.
- Az úr George Hampshire, többszörösen körözött gyilkos, aki nemrég pár munkatársunkkal is kegyetlenül végzett, ezzel kiérdemelve a tesztalanynak járó hálátlan feladatot.
A férfi továbbra is rángatózott, miközben Karl ránézett. Nem akart ő soha embert ölni, de tudta hogy a fegyvere hatékonyságát emberi alanyon is tesztelni kell, ez a szemétláda pedig igazán rászolgált a megsemmisülésre. Ki is adta végül a parancsot:
- Kapcsolják be!
A munkatársak beindították a fegyvert, aminek a belseje forogni kezdett, majd a végéből kék sugár kezdett távozni, egyenesen a gyilkos felé. Karl fejben szép lassan elszámolt 7-ig, majd szólt, hogy leállíthatják a gépet. A sugár leállt, a gép kikapcsolt, Mr. Hampshire helyén pedig már csak por és hamu maradt.
- Működik - jegyezte meg előbb meglepetten Karl, majd pedig nevetni kezdett, és ezúttal már kiáltotta: Működik!
A jelen lévő mind tapsolni kezdtek, mind a dolgozók, mind a vezetők - köztük a vörös hajú nő is, aki még egy pillanatra el is mosolyodott.
***
Karl a bázison kívül volt, a bejárat közelében, és még mindig nem hitte el a történteket. 5 évnyi munkája végre meghozta gyümölcsét, a gép működött, ezzel pedig egyenesen megnyílt számára az út a magasabb rangok felé. Épp befelé indult, hogy pezsgőt bontva ünnepeljék meg a sikert, amikor is egy hang szólt hozzá:
- Gratulálok, Mr. Laube... vagy Herr Laube, ha úgy jobban szereti. Remek előadás volt.
Karl bal oldalra fordult, és azt látta, hogy a vörös hajú nő közeledik felé lassan, kimérten. Mikor odaért hozzá kezet nyújtott.
- Köszönöm, Ms. Smidth - mondta, majd kezet rázott a nővel, akinek szorítása meglepően fájdalmasra sikerült. Vajon örökölte a Koponya sejtfelépítését, amit a világháborúban felerősített azzal a szerrel? A nő vélhetően ezt észrevette, mert rögtön elengedte a kezét, ám Karl próbált elrejteni a hirtelen okozott fájdalmat.
- Olyan jó volt, hogy szeretnénk ha holnap egy éles akcióban is bevetné. Ez lenne az első küldetése - a mondat után egy mappát vett elő, amit aztán Karl kezébe adott. - Az AIM az egyik létesítményében titkos fejlesztésekbe kezdett, már pedig mi nem szeretjük, ha titkolóznak előlünk. Holnap reggel 7-kor indul a bázisról egy kisebb csapattal és a fúziós fegyverrel, és megtámadják ezt a bázist. Menni fog?
- Hát persze hogy menni fog - mondta Karl a kezdeti meglepődöttsége után. Még csak most vált hivatalosan is HYDRA ügynökké, de máris megkapta az első komolyabb feladatát. Miután a nő elment, belelapozott az aktába, amiben a küldetés részletes leírása volt. Az aktát a kocsijába rakta, hogy majd otthon tanulmányozzam, ám előtte még visszament a bázisra, hogy megünnepelje a sikerét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése