"Vajon miért olyan gyönyörűséges érzés odalopózni valaki mögé, és megijeszteni?" - Jenny Han
Sajnos nehezen tudok mostanság aludni, ezért most is hajnal 2-kor már fent voltam.
Óvatosan keltem ki az ágyból, nehogy Liho felkeljen - mondjuk elég nehéz is lett volna felébreszteni, amilyen mélyen tud aludni.
Lassan kisétáltam a konyhába, kinyitottam a hűtőt és valami nassolnivaló után kutattam. Végül egy afagnyi palacsintát vettem elő, hozzá juharsziropot, meg egy nagyon pici sört. ~Ha neked a 4 üveg sör pici...~
Leültem az asztalhoz és falatozni kezdtem, közben eszembejutott, hogy nem ismondtam el milyen főbb különbségek vannak ebben az univerzumban.
Ebben az univerzumban én is ott voltam azon az űrhajón voltam, amint a Fergeteges Fafejek ~avagy a Fantastic Four vagy Fantasztikus Négyes, ha valakik ne jönnének rá~ indultak el az atomrészecskék kutatására. Aztán beütött a baj, és az egytucatnyi tudós közül csak 5-en maradtunk életben. A másik 4 mutálódása ugyanaz maradt - nyúlánkság, láthatatlanság, tüzesség és megkövesedés -, nekem ez a mutáció főleg az agyamra volt hatással.
A sugárzás miatt az agyam teljesítménye gyorsabb lett, az ott keletkező elektromos impulzusokat képes voltam felhasználni. Ám az arcomat is eléggé megviselte, ezért elkezdtem megoldásokat keresni rá. Az egyik ilyen volt Logan avagy Rozsomák ~balfasz fordítók miatt egyeseknek Farkas~ vére, amit átalakítva magamba akartam rakni, hogy a gyógyító képességével rendbehozzam. Sajnos végül nem sikerült beszerezni, ezért kénytelen voltam Wade Wilson mintjából kikísérletezni. És ahogy olvadhattátok eléggé viszályára fordultak a dolgok.
A regenerációt ugyan megkaptam, de az arcom rosszabb lett mint volt, és az egész testem hasonlóvá vált. A képességeim ugyan megmaradtak, de visszafogtam őket, nem is emlékszem mikor használtam utoljára. Emellett kényszert éreztem a karddal és pisztollyal való harcra, és ez a balfasz is megjelent a fejemben. ~És ekkor jó alaposan pofánvágtam, mert amennyiszer megmentettem a seggünket azért már becsületrendet érdemelnék.~
Ekkor megütötte egy hang a fülemet, egy cipőkoppanás. Egyre közeledett ez a hang, mejd egy furcsa, zöld kéz elvett egy sörös üveget, kinyitotta és inni kezdte.
Hátrapillantottam, és egy zöld egyenruhás ürge itta a sörömet. Amikor megpillantotta hogy nézem abbahagyta az ivást, és megkérdezte:
-Szabad?
-Csak nyugodtan - vetettem oda. - Én úgyis már csak megszokásból iszom, berúgni nem tudok tőle.
-Köszönöm - mondta, majd folytatta az ivást. És ekkor újabb cipőkoppanások hallatszottak és hamarosan egy zsákot húztak a fejemre, majd a székhez szíjaztak és felkaptak.
Egy furgonba dobtak bele, és kábé fél órán át vittek,majd becipeltek egy épületbe. Pár percnyi gyaloglás után egy irodába értünk, otz rakták le a széket, majd elmentek.
Hallgattam egy darabig, majd így szóltam az iroda tulajdonosához:
-Ugyan drágaságom, erre most komolyan szükség volt? Elég lett volna szimplán elhozatnod.
Néma csönd volt, gyanítom meglepődött. Majd ezután megszólalt az az édesen gonosz, német akcentusos hang, amit sokáig hallottam az ágyban:
-Vegyék le a zsákot!
És ekkor végre lekerült rólam, és szemügyre vehettem az irodát. Nem mintha nem ismertem volna: a könyvespolcot, a térképeket, a térképeket a falon, a polipos logót és az íróasztalt. De legjobban az íróasztal túloldalán ülő nőt ismertem vörös páncéljával, gonosz tekintetével, ara... ~még egyszer megemlíted az aranyvörös hajat, és rozsdás késsel fogom kasztráltatni magunkat~... A lényeg hogy ismertem.
-Szia Sin. Rég láttalak. -üdvözöltem exbarátnőmet, akiről már az elején beszéltem egy picit.
-Victor. -mondta ki dühösen a nevemet,az ilyenkor szokásos üdvözlést kihagyva. - Honnan találtad ki hogy én vagyok?
-Tippeltem, és reménykedtem hogy nem az apád az, mert elég szarul jött volna ki ha drágaságnak hívtam volna azt a plöttyedt paradicsomot.
A megjegyzésemre halovány mosolyt ejtett, ami hamar el is tűnt, és egyből belekezdett a mondandójába.
-Ejnye Victor. Megegyeztünk hogy mindig telefonközelben leszel, hogy amikor hívunk azonnal munkába lendülj. Ennek ellenére már 3 napja nem tudtunk elérni. 3...napja. - hangsúlyozta ki, hogy ez számára elég sok időnek számít.
-Jaj, csak azért mert pár napra nem voltam elérthető még nem jelenti azt hogy már nem dolgozok nektek cu.... - és ekkor olyan gyorsan, hogy a gepárd is megirigyelné átugrott az asztalon és elővett két kést: az egyiket a bal vesémbe szúrta, a másikat a torkomhoz nyomta.
Azt mondják, ha valaki képes regenerálódni egy idő után hozzászokik a fájdalomhoz. Na ezeket az embereket jó alaposan megkínoztatnám, hogy lássák mekkorát tévedtek.
-Azt akartam mondani hogy cuncimókus, és nem azt a régi becézésedet, amit annyira utálsz. - próbáltam hazudni, de láthatóan nem vette be.
Közelebb hajolt a fülemhez majd halkan, ingerült hangon azt suttogta bele:
-Meg kellett volna hogy öljelek, te szarházi!
Még soha senki nem mondta ennyire gyönyörűen, hogy dögöljek meg.
-Lehet. Csak rosszul járnál te azzal. - válaszoltam. - Ugyanis a szervezetembe van építve egy chip, ami halálom esetén a másodperc tizedrésze alatt üzenetet küld a Von Doom Industries központi szerverébe. Az pedig ekkor feltenné a világhálóra az összes titkosított HYDRA anyagot, köztük a te robotfejlesztéseidet is, amiket még a vezetőség elöl is titokban tartasz. Hmm... Vajon apád hány ujjadat törné el, ha tudomást szerezne erről? - a végét kissé gúnyos hangnemben mondtam.
Ekkor lenyugodott, és elvette a kést a torkomtól, valamint a másikat is kivette a vesémből, és visszaült az íróasztal mögötti székre. ~Furcsa hogy nem kérdezte meg, honnan vannak meg nekünk a HYDRA titkos anyagai. Furcsaaaa.~
-Na akkor.... rátérnénk végre arra hogy miért rángattál ide éjnek évadján?
-Persze. -miközben ezt mondta képeket rakott az asztalra....azokat a képeket, amiket én fotóztam az áldozataimról, és amiken a jel van! ~Én mondtam hogy ne a kanapéba rejtsd el.~ - Úgy látom már te is találkoztál velük.
-És pontosan kikkel? - kérdeztem, miközben ő egy aktát halászott elő és rakott az asztalra, majd felém fordítva kinyitotta. Ugyancsak halott vagy fogva tartott embereket ábrázoltak, akiken ugyanez a jel volt, különböző helyeken.
-Van egy kis csoport. Úgy hívatják magukat hogy a tűz harcosai. Akiket te láttál csak szimpla alárendelt emberek, akik engedelmeskednek a csoportnak. Viszont az igazi vezetők tudják azt ami a csoport neve is: képesek irányítani a tüzet. Az egyik tagjuk, egy Abigail Burns ~ennek már a neve is eléggé égető~ nevű tudós - mutatott rá egy képre, amin egy barna hajú szemüveges nő látszik a távolból - holnap reggel 8-kor a belvárosban található kutatóközpontba megy előadást tartani. Az a labor tele van olyan felszereléssel, amivel veszélyes fegyvert kovácsolhatnak ellenünk. A te feladatod lesz ezt megállítani.
-Aha, ez mind szép is jó, de mennyit fizettek ezért? - tértem rá a lényegre, remélve hogy nem érzi meg hogy ezt ingyen is vállalnám a kíváncsiság miatt.
-A szokásos ár hatszorosát.
Kábé fél percig leesett állal meredtem előre. A hatszorosát! Az annyi mint.... körülbelül....nincs kedvem most kiszámolni, a lényeg hogy kurva sok.
Tudtam hogy valami nagy dolog lehet a jel mögött de erre azért nem számítottam.
De hogy ne adjam ilyen könnyen magam azt feleltem:
-Várnál egy picit? Megbeszélném a dolgot a belső hangommal.
-Persze. - mondta egykedvűen, mert úgyis tudta hogy elvállalom. A belső hanggal való beszélgetéseim pedig nem zavarták, mert neki is voltak elmei problémái - mert ha valaki hirtelen lesz csecsemőből 18 éves az jár némi nem kívánt gonddal. Hiába, őrültek megértik egymást.
A belső hanggal való megbeszélésem valójában annyiból állt, hogy kitaláltuk mire költsünk ennyi pénzt, majd az óriási grillsütő mellett maradtunk.
-Szerencséd van, épp szabad vagyok, szóval elvállalom.
-Nagyszerű. - mondta arcán kevésbé sikerült műmosollyal, majd átnyújtotta az aktát. - Ebben mindent megtalálsz. Sok szerencsét.
-Anélkül is meglesz. - mondtam miközben zsebre raktam az aktát ~ennek a ruhának van zsebe?~, majd kiballagtam az irodából, és onnan az épületből.
Hazaszóltam Lihonak hogy késni fogok, amit a szokottnál megértőbben fogadott ~csak pár morgást adott ki magából~. Miután ezt elintéztem elindultam, hogy segítséget kérjek a néha társamul szegődő poroltós Floricától, akit már a beköszönésben említettem.
De ez majd csak a következő fejezetben. ~Hacsak nem derül ki, hogy Florica eredeti kitalálója jogdíjat kér.~
Sajnos nehezen tudok mostanság aludni, ezért most is hajnal 2-kor már fent voltam.
Óvatosan keltem ki az ágyból, nehogy Liho felkeljen - mondjuk elég nehéz is lett volna felébreszteni, amilyen mélyen tud aludni.
Lassan kisétáltam a konyhába, kinyitottam a hűtőt és valami nassolnivaló után kutattam. Végül egy afagnyi palacsintát vettem elő, hozzá juharsziropot, meg egy nagyon pici sört. ~Ha neked a 4 üveg sör pici...~
Leültem az asztalhoz és falatozni kezdtem, közben eszembejutott, hogy nem ismondtam el milyen főbb különbségek vannak ebben az univerzumban.
Ebben az univerzumban én is ott voltam azon az űrhajón voltam, amint a Fergeteges Fafejek ~avagy a Fantastic Four vagy Fantasztikus Négyes, ha valakik ne jönnének rá~ indultak el az atomrészecskék kutatására. Aztán beütött a baj, és az egytucatnyi tudós közül csak 5-en maradtunk életben. A másik 4 mutálódása ugyanaz maradt - nyúlánkság, láthatatlanság, tüzesség és megkövesedés -, nekem ez a mutáció főleg az agyamra volt hatással.
A sugárzás miatt az agyam teljesítménye gyorsabb lett, az ott keletkező elektromos impulzusokat képes voltam felhasználni. Ám az arcomat is eléggé megviselte, ezért elkezdtem megoldásokat keresni rá. Az egyik ilyen volt Logan avagy Rozsomák ~balfasz fordítók miatt egyeseknek Farkas~ vére, amit átalakítva magamba akartam rakni, hogy a gyógyító képességével rendbehozzam. Sajnos végül nem sikerült beszerezni, ezért kénytelen voltam Wade Wilson mintjából kikísérletezni. És ahogy olvadhattátok eléggé viszályára fordultak a dolgok.
A regenerációt ugyan megkaptam, de az arcom rosszabb lett mint volt, és az egész testem hasonlóvá vált. A képességeim ugyan megmaradtak, de visszafogtam őket, nem is emlékszem mikor használtam utoljára. Emellett kényszert éreztem a karddal és pisztollyal való harcra, és ez a balfasz is megjelent a fejemben. ~És ekkor jó alaposan pofánvágtam, mert amennyiszer megmentettem a seggünket azért már becsületrendet érdemelnék.~
Ekkor megütötte egy hang a fülemet, egy cipőkoppanás. Egyre közeledett ez a hang, mejd egy furcsa, zöld kéz elvett egy sörös üveget, kinyitotta és inni kezdte.
Hátrapillantottam, és egy zöld egyenruhás ürge itta a sörömet. Amikor megpillantotta hogy nézem abbahagyta az ivást, és megkérdezte:
-Szabad?
-Csak nyugodtan - vetettem oda. - Én úgyis már csak megszokásból iszom, berúgni nem tudok tőle.
-Köszönöm - mondta, majd folytatta az ivást. És ekkor újabb cipőkoppanások hallatszottak és hamarosan egy zsákot húztak a fejemre, majd a székhez szíjaztak és felkaptak.
Egy furgonba dobtak bele, és kábé fél órán át vittek,majd becipeltek egy épületbe. Pár percnyi gyaloglás után egy irodába értünk, otz rakták le a széket, majd elmentek.
Hallgattam egy darabig, majd így szóltam az iroda tulajdonosához:
-Ugyan drágaságom, erre most komolyan szükség volt? Elég lett volna szimplán elhozatnod.
Néma csönd volt, gyanítom meglepődött. Majd ezután megszólalt az az édesen gonosz, német akcentusos hang, amit sokáig hallottam az ágyban:
-Vegyék le a zsákot!
És ekkor végre lekerült rólam, és szemügyre vehettem az irodát. Nem mintha nem ismertem volna: a könyvespolcot, a térképeket, a térképeket a falon, a polipos logót és az íróasztalt. De legjobban az íróasztal túloldalán ülő nőt ismertem vörös páncéljával, gonosz tekintetével, ara... ~még egyszer megemlíted az aranyvörös hajat, és rozsdás késsel fogom kasztráltatni magunkat~... A lényeg hogy ismertem.
-Szia Sin. Rég láttalak. -üdvözöltem exbarátnőmet, akiről már az elején beszéltem egy picit.
-Victor. -mondta ki dühösen a nevemet,az ilyenkor szokásos üdvözlést kihagyva. - Honnan találtad ki hogy én vagyok?
-Tippeltem, és reménykedtem hogy nem az apád az, mert elég szarul jött volna ki ha drágaságnak hívtam volna azt a plöttyedt paradicsomot.
A megjegyzésemre halovány mosolyt ejtett, ami hamar el is tűnt, és egyből belekezdett a mondandójába.
-Ejnye Victor. Megegyeztünk hogy mindig telefonközelben leszel, hogy amikor hívunk azonnal munkába lendülj. Ennek ellenére már 3 napja nem tudtunk elérni. 3...napja. - hangsúlyozta ki, hogy ez számára elég sok időnek számít.
-Jaj, csak azért mert pár napra nem voltam elérthető még nem jelenti azt hogy már nem dolgozok nektek cu.... - és ekkor olyan gyorsan, hogy a gepárd is megirigyelné átugrott az asztalon és elővett két kést: az egyiket a bal vesémbe szúrta, a másikat a torkomhoz nyomta.
Azt mondják, ha valaki képes regenerálódni egy idő után hozzászokik a fájdalomhoz. Na ezeket az embereket jó alaposan megkínoztatnám, hogy lássák mekkorát tévedtek.
-Azt akartam mondani hogy cuncimókus, és nem azt a régi becézésedet, amit annyira utálsz. - próbáltam hazudni, de láthatóan nem vette be.
Közelebb hajolt a fülemhez majd halkan, ingerült hangon azt suttogta bele:
-Meg kellett volna hogy öljelek, te szarházi!
Még soha senki nem mondta ennyire gyönyörűen, hogy dögöljek meg.
-Lehet. Csak rosszul járnál te azzal. - válaszoltam. - Ugyanis a szervezetembe van építve egy chip, ami halálom esetén a másodperc tizedrésze alatt üzenetet küld a Von Doom Industries központi szerverébe. Az pedig ekkor feltenné a világhálóra az összes titkosított HYDRA anyagot, köztük a te robotfejlesztéseidet is, amiket még a vezetőség elöl is titokban tartasz. Hmm... Vajon apád hány ujjadat törné el, ha tudomást szerezne erről? - a végét kissé gúnyos hangnemben mondtam.
Ekkor lenyugodott, és elvette a kést a torkomtól, valamint a másikat is kivette a vesémből, és visszaült az íróasztal mögötti székre. ~Furcsa hogy nem kérdezte meg, honnan vannak meg nekünk a HYDRA titkos anyagai. Furcsaaaa.~
-Na akkor.... rátérnénk végre arra hogy miért rángattál ide éjnek évadján?
-Persze. -miközben ezt mondta képeket rakott az asztalra....azokat a képeket, amiket én fotóztam az áldozataimról, és amiken a jel van! ~Én mondtam hogy ne a kanapéba rejtsd el.~ - Úgy látom már te is találkoztál velük.
-És pontosan kikkel? - kérdeztem, miközben ő egy aktát halászott elő és rakott az asztalra, majd felém fordítva kinyitotta. Ugyancsak halott vagy fogva tartott embereket ábrázoltak, akiken ugyanez a jel volt, különböző helyeken.
-Van egy kis csoport. Úgy hívatják magukat hogy a tűz harcosai. Akiket te láttál csak szimpla alárendelt emberek, akik engedelmeskednek a csoportnak. Viszont az igazi vezetők tudják azt ami a csoport neve is: képesek irányítani a tüzet. Az egyik tagjuk, egy Abigail Burns ~ennek már a neve is eléggé égető~ nevű tudós - mutatott rá egy képre, amin egy barna hajú szemüveges nő látszik a távolból - holnap reggel 8-kor a belvárosban található kutatóközpontba megy előadást tartani. Az a labor tele van olyan felszereléssel, amivel veszélyes fegyvert kovácsolhatnak ellenünk. A te feladatod lesz ezt megállítani.
-Aha, ez mind szép is jó, de mennyit fizettek ezért? - tértem rá a lényegre, remélve hogy nem érzi meg hogy ezt ingyen is vállalnám a kíváncsiság miatt.
-A szokásos ár hatszorosát.
Kábé fél percig leesett állal meredtem előre. A hatszorosát! Az annyi mint.... körülbelül....nincs kedvem most kiszámolni, a lényeg hogy kurva sok.
Tudtam hogy valami nagy dolog lehet a jel mögött de erre azért nem számítottam.
De hogy ne adjam ilyen könnyen magam azt feleltem:
-Várnál egy picit? Megbeszélném a dolgot a belső hangommal.
-Persze. - mondta egykedvűen, mert úgyis tudta hogy elvállalom. A belső hanggal való beszélgetéseim pedig nem zavarták, mert neki is voltak elmei problémái - mert ha valaki hirtelen lesz csecsemőből 18 éves az jár némi nem kívánt gonddal. Hiába, őrültek megértik egymást.
A belső hanggal való megbeszélésem valójában annyiból állt, hogy kitaláltuk mire költsünk ennyi pénzt, majd az óriási grillsütő mellett maradtunk.
-Szerencséd van, épp szabad vagyok, szóval elvállalom.
-Nagyszerű. - mondta arcán kevésbé sikerült műmosollyal, majd átnyújtotta az aktát. - Ebben mindent megtalálsz. Sok szerencsét.
-Anélkül is meglesz. - mondtam miközben zsebre raktam az aktát ~ennek a ruhának van zsebe?~, majd kiballagtam az irodából, és onnan az épületből.
Hazaszóltam Lihonak hogy késni fogok, amit a szokottnál megértőbben fogadott ~csak pár morgást adott ki magából~. Miután ezt elintéztem elindultam, hogy segítséget kérjek a néha társamul szegődő poroltós Floricától, akit már a beköszönésben említettem.
De ez majd csak a következő fejezetben. ~Hacsak nem derül ki, hogy Florica eredeti kitalálója jogdíjat kér.~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése